Hívőként karácsonykor Krisztus első, továbbá folytonos és második, diadalmas eljövetelére emlékezünk. Az 1906-ban épült topolyai Sarlós Boldogasszony templom négy harangjának megszólaltatását 1968 karácsonyán már nem kézi, hanem mechanikus erő biztosította. A villanyszerelőként is ismert Rózsa Mihály topolyai vállalkozó, harangjavító mester szakértelmének, találékonyságának köszönhetően akkorra már gépiesített rendszer, villamosított harangok zenéje is jelezte Krisztus eljövetelét. – 1968 augusztusában kértek fel, hogy vállaljam a topolyai Sarlós Boldogasszony templom villamossági rendszerének felszerelését. A munkálatok
ideje alatt az akkori plébános, Móricz Vince fordult hozzám tanácsért és segítségért. Elújságolta, harangozója felhagyott munkájával, és nincs aki átvegye annak teendőit. A nővérek fizikuma nem teszi lehetővé, hogy megbirkózzanak a feladattal. Előállt ötletével: villamosítsuk meg a harangokat. Tanácsoltam, érdeklődjön paptársainál, hol működik már a gyakorlatban villamosított rendszer. Én természetesen álltam elébe, hogy kiszállok az általa javasolt helyszínekre, a rendszereket megvizsgálom, ha pedig megfelelőnek találom, a tapasztalatokat, a megszerzett tudást Topolyán alkalmazom. Egy a magyarországi Szeged-Petőfitelepen látott, az osztrák 1599-ben létrejött, innsbrucki székhelyű Grassmayr harangöntöde szakemberei által felszerelt rendszert nagyon megbízhatónak, jó kidolgozásúnak találtam. A plébános úr szeptemberben kapcsolatba is lépett az osztrák cég képviselőivel, októberben már le is zajlott a villamosítás Topolyán. A szakértőt, Peter Pichla mérnök úr személyében az osztrák fél irányította hozzánk, a kábelek és a munkaerő biztosításán kívül is minden egyebet ők teremtettek elő az új rendszer bevezetéséhez – nyilatkozta Rózsa Mihály hetvenhárom éves mesterember, aki még ma is aktívan javít, és, ha igény van rá, harangokat szerel.
Munkája bőven akad, főleg az ünnepek közeledtével sokasodnak meg feladatai. Ilyenkor minden egyházközségben törekednek arra, hogy a harangoknál esett meghibásodásokat orvosolják annak érdekében, hogy karácsonykor az ünnephez méltó harangszóval hívhassák templomba a híveket. Közvetlenül beszélgetésünk előtt is keresték telefonon: jelezték, másnap a Palánkához közeli Bácsba várják, végezzen el egy sürgős javítást. Rózsa Mihály 1968-tól 1990-ig igen élő, közvetlen munka- és baráti kapcsolatot ápolt az osztrák céggel, amelynek mérnök alkalmazottjával tíz évig közösen járták a volt Jugoszlávia területét, hogy modernizálják a harangozás műveletét. A topolyai mesterember Peter Pichlával való együttműködése kezdetétől fogva évről évre részt vett a Zágrábban, minden év januárjában szervezett kiállításon, ahol hasznos ismeretségeket kötöttek, munkalehetőségekről informálódtak. Rózsa Mihály negyvenegy éve működik harangjavító mesterként. Hivatásul tűzte ki a már meglévő harangok javítását, villamosítását, újak felszerelését. Külföldi munkatapasztalatokat Magyarországon és Romániában szerzett. Több mint hatszáz harangot villamosított. Belőlük ötvenöt található Belgrádban, és a fővárostól délre Szerbiában, kétszáztizenkettő pedig Vajdaságban.
Emellett a mester kétszáz harang felszerelésében is vezető szerepet vállalt. Máig az osztrák partnerektől elsajátított ismeretekkel, munkamódszerrel dolgozik, azzal, hogy manapság már csak igen kevés munkaeszközt kell nyugatról szállíttatnia. A harangöntési folyamat előmunkálataiban is szerepet vállalt. – Hangvillával kell levenni egy adott harang hangját, hogy a melléjük kerülő, kiöntésre várók összhangba hozhatóak legyenek a már meglévőkkel. Én is részt vettem ilyen vizsgálatokban. A pontos vizsgálati adatok birtokában Innsbruckban és Bécsben elkészítették a harangot, kiszállíttatták a tetthelyre, én pedig felhúztam – foglalta össze röviden beszélgetőtársam.
Az évek folyamán kivel osztotta meg szerteágazó tapasztalatait? Helybéli segédeket mozgósított- e feladatvégzés céljából?
– Feleségemen kívül legtöbbet húgom férje, Krusely Ferenc volt a segítségemre. Jelenleg fia, Kázmér a segédem. Zentagunarason (Orahovón) élő öcsémmel is sokat dolgozom együtt. Ő villanyszerelő, de a harangjavításba és a szerelésbe is besegít. Szereti és érti a munka lényegét, remélem, személyében megtalálom az utódom. Beszélgetésünk során előkerül egy megsárgult nyomtatott szöveget és kézzel írott pontos ,,adatbázist” tartalmazó jegyzetfüzet. A mester 1968-tól máig nyilvántartja, mely helyszíneken, mikor, hány harangot villamosított, vagy szerelt fel. Szívesen böngészem az érdekes adatokat tartalmazó füzetet, miközben beszélgetőtársam szájából elhangzik a következő mondat:
– Én világéletemben harangozó voltam – mondja, majd magyarázattal is szolgál:
– Harangozó fia vagyok. Édesapám Zentagunarason látta el ezt a feladatkört, aztán az öcsém lett a harangozó. Szobám ablakából is a haranglábak látványa tárult elém annak idején. Bár 1960 óta él Topolyán Rózsa Mihály, hangján érződik a szülőhelyéhez, Zentagunarashoz való ragaszkodása is. A faluhoz való kötődését az is bizonyítja, hogy amikor a sikeres, hosszú távú együttműködése során egy alkalommal az osztrák Grassmayr cég egy haranggal ajándékozta meg, a harangot a mester az 1985-ben felszentelt zentagunarasi templomnak ajándékozta.
