Tegnap Zentán, a Felsővárosi temetőben kísérték utolsó útjára Szloboda Jánost, a város köztiszteletben álló polgárát. Emlékeztek rá volt munkatársai, barátai és tanítványai.
Szloboda János 1934. augusztus 13-án született.1953-ban érettségizett a zentai Gimnáziumban, majd az Újvidéki Tanárképző Főiskolán (1954–1956) és az Újvidéki Egyetem BTK-n (levelező, 1962–1963) szerez oklevelet. Zentán általános iskolai magyar- és szerbtanár, középiskolai magyartanár, a Társadalombiztosító Intézetnél szakfordító, üzemi és helyi lap olvasószerkesztője, majd a VSZAT Képviselőháza és Végrehajtó Tanácsa fordítószolgálatának lektora, utóbb banktisztviselő. Részt vesz a közéletben is, 1991-től például esztendőkön át képviselője szülővárosa községi képviselő-testületének. Mindenekelőtt azonban a nyelvészeti kérdések, valamint szűkebb környezetének történései érdeklik, s írásai is folyamatosan jelennek meg a lapok hasábjain. Ilyen vonatkozásban említendő, hogy 1964-től tagja a JMNYE-nek, volt a Közművelődési Közösség titkára (1968–970), a Városi Könyvtár tanácstagja (1958–1968). A Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Körének fő- és felelős szerkesztője (1978), a Történelmi Levéltár tanácstagja (1992–2000), valamint a Térzene Irodalmi és Művészeti Társaság titkára (1998-tól). 1994-ben lépett be a JMMT tagjainak sorába.
Zenta várostól 1966-ban ezüst emlékéremben, 1970-ben pedig a város kultúrájának fejlesztéséért arany emlékéremben részesül, majd 2007-ben szintén Zenta város díjazottja.
Főbb művei: A zentai kommunális vállalat története (1989), A zentai sajtó története (1995), Zentán történt 44-ben (1997), A zentai Kommunális Vállalat 50 éve (Molnár Tiborral) (1999), Hadak útján (2001), Zenta monográfiája (szerk.) (2000), Térzene antológia és évkönyvek (szerk., 1998, 2002).
Szenvedélyesen foglalkozott nyelvhelyességi kérdésekkel, de szemmel tartotta iskolaügyünk alakulását is. Ez utóbbiról egy írásában tömören így fogalmazott: „Amíg anyanyelvű oktatásunkat sikerül fenntartanunk – megmaradunk; ha azt elveszítjük – magunk is elveszünk”. Szloboda világa azonban elsősorban a könyvek világa volt. Ő még abban a korban érlelődött felnőtté, amikor az írott szónak és az olvasó embernek valóban becsülete volt. „Az én gyermek- és ifjúkoromban még olvastak a fiatalok” – írja egy visszaemlékezésében. Nos, a változó időkben aztán ezt az értéket (az olvasás becsületét) próbálta megtartani, átmenteni – s nem utolsósorban: városunk egyik legolvasottabb embereként tudását átadni.
