– Az egyszerűsített honosítás kikényszeríti az érzelmek megvallását. Szinte mindegyik határon túli területen részt vettem már eskütételen, s azt tapasztaltam, hogy ezek a boldogság és meghatottság hivatalos pillanatai. Hivatalosan boldogak és hivatalosan meghatottak ritkán vagyunk, az eskütétel mégis olyan momentum, amikor érzelmileg is átélhetővé válik a magyar állam, az anyaország lelkisége. Ez az a folyamat, amelyen keresztül „visszaanyaországosodik” Magyarország a határon túliak számára. Sokan mondták, hogy nem gondolták volna 2004. december 5-e után, hogy tudják még boldogan énekelni a Himnuszt, mégis sikerült az állampolgársági eskütételen. Egy délvidéki ember mesélte, hogy 1944-ben éppen a mai szabadkai konzulátus pincéjében tartották fogva, és sohasem gondolta volna, hogy a kollektív megaláztatás és bűnösség színhelye egyszer átminősülhet a magyar állampolgárrá válás színhelyévé…
Nem feledhetjük, hogy a magyar államigazgatás számára óriási kihívást jelentett az egyszerűsített honosítás minél zökkenőmentesebbé tétele. Növelni kellett a külképviseletek, konzuli szolgálatok létszámát, műszaki fejlesztéseket kellett végrehajtani. Az állomány hivatástudatát erősítik az eddigi tapasztalatok, ami örvendetes, hiszen a magyar bürokrácia a határon túliak iránti elkötelezettségből nem igazán tudott jeleskedni az elmúlt évtizedekben.
A szomszédos államok különbözőképpen reagáltak az egyszerűsített honosítás lehetőségére…
– Alapvetően problémamentes a honosításhoz való viszonyulás, s bízunk benne, hogy a zavaró jelenségek (amelyeket azért tapasztalhattunk), a jövőben elmaradnak. Kárpátalján például eleinte zaklatták azokat, akik élni akartak a törvény kínálta lehetőséggel, de határozott fellépésünk eredményeképpen az ilyen jellegű támadás megszűnt.
Szlovákiában viszont tartósan problémákkal kell szembesülnünk. Nem Boldoghy Olivér az egyetlen, akit megfosztottak szlovák állampolgárságától, miután megkapta a magyart; másokkal, többek között egy százéves asszonnyal, Tamás Ilonával is ezt megtették ezt. A néni esetében nyilvánvalóan erődemonstrációról van szó. Hangsúlyozom: a kettős állampolgárság csak Szlovákia számára jelent gondot, s ha nem ebbe, hát másba kapaszkodna bele. Erre a problémára kell az európai közösségnek és a magyar diplomáciának együttes erőfeszítéssel megoldást találni. Szolidaritásunkról kell biztosítanunk a felvidéki magyarokat, és meg kell találnunk azt a nyomásgyakorlási formát, amely világossá teszi Szlovákia számára, hogy ezt nem teheti meg a saját polgáraival, s hogy itt nem pusztán „magyar ügyről”, hanem általános emberi jogi normákról van szó.
Mit tehet egy diplomata, amikor tudja, hogy tevékenysége eleve kudarcra van ítélve, hiszen a másik fél nem érdekelt a probléma megoldásában, mi több, ott is gondokat generál, ahol igazából nincs is baj?
– Aki elszigetelődik, az megbukik. Ezért az a feladatunk, hogy világossá tegyük, mit művel Szlovákia. Noha jogszabályai mindenkire vonatkoznak, mégis diszkriminatívan alkalmazza azokat. A magyar jogszabályra válaszként született meg a szlovák állampolgársági törvény, magyar emberek ellen alkalmazzák politikai retorzióként, akkor, amikor megkezdődik a választási kampány, hogy elrettentsék a magyarokat a választásokon való részvételtől, hogy felhergeljék a szlovák nacionalista erőket… Nyíltan magyarellenes az, amit Szlovákia tesz, márpedig az EU a diszkriminációmentesség alapelvére épül. Ezt kell nyilvánvalóvá tennünk, de nem szabad hagyni, hogy az indulataink felülkerekedjenek.
Egy olyan olvasótábornak készítjük a beszélgetést, amelynek számára a magyar állampolgárság intézménye a védőháló szerepét is betölti, ugyanakkor biztos kapu a világ felé… Hogyan tekint erre a helyzetre?
– Nincs azzal semmi baj, hogy végre szeretnénk azt az állapotot elérni, hogy magyarnak lenni ne pusztán heroikus erőfeszítés legyen, hanem előnyökkel is járjon. A magyar állampolgársági közösségnek sikeresnek kell lennie. Akkor fogunk megerősödni, biológiai, anyagi, szellemi és lelki szempontból egyaránt, ha sikeres közösséggé válunk. Az állampolgárság ennek az egyik eszköze. Egy közösség pedig csak akkor igazán sikeres, ha a tagjai is sikeresek. Örülünk, hogy a vajdasági magyarok a magyar útlevél birtokában könnyebben vállalhatnak külföldön munkát, szabadabban mozoghatnak a világban, nagyobb a biztonságérzetük, és így eredményesebb tagjai lehetnek kis- és nagyközösségüknek.
Az Európa Tanács december elején elnapolta a döntést Szerbia uniós társulási kérelméről. Magyarország erőteljesen támogatja a szerb EU-s felzárkózást; ennek fényében mi a véleménye a halasztásról?
– Nem vagyok pesszimista: Szerbia ígéretet kapott arra, hogy márciusban elnyeri a tagjelölti státust, ha a koszovói tárgyalások megfelelőképpen haladnak. Az elmúlt napokban ezen a téren is sikerült látványosan előrelépni. Magyarország oroszlánként küzdött, hogy Szerbia már most megkaphassa a tagjelölti státust, de sajnos, ezúttal ez nem sikerült. Kitartást, elkötelezettséget igényel a társulási folyamat, ezt nem szabad elfeledni, s mi készek vagyunk segíteni Szerbiát ebben a hosszú küzdelemben.
Így, szilveszter táján kellemetlen dolgokat ugyan nem illik emlegetni, de nem sok hiányzott ahhoz, hogy Magyarország megvétózza a tagjelölti státus elnyerését…
– Magyarországnak érdeke, hogy a következő években, évtizedekben az EU a Nyugat-Balkán irányába terjeszkedhessen. A Nyugat-Balkán a kilencvenes évek mélyrepülése után nagyon mély gazdasági, biztonsági, szellemi vákuumba került, de a régiót a következő évtizedben az unió a thesszaloniki folyamat keretében integrálni akarja. Ez a felismerés Magyarország külpolitikája formálásában iránytűként szolgál, legfontosabb külpolitikai célkitűzésünk, hogy sikerre vigyük. Ebbe illeszkedett a magyar EU-elnökség munkája is, amelynek egyik leglátványosabb eredményeként Horvátország aláírhatta a csatlakozási szerződést. Ez nem lett volna lehetséges anélkül az elkötelezett, konok, már-már makacs munka nélkül, amelyet Magyarország végzett elnöklőként.
Szerbia felzárkóztatása számunkra a jelentős számú magyar közösség miatt is fontos. Ugyanakkor van egy komoly feltételünk is: a vajdasági magyaroknak jól kell érezniük magukat a szülőföldjükön. Addig tudjuk Szerbiát segíteni, amíg a vajdasági magyarok ott jól érzik magukat.
Jó példa volt a kárpótlási és a rehabilitációs törvény arra, hogy hogyan gondoljuk az együttműködést, s hogy Magyarországnak milyen feltételei vannak. Megköszönném Szerbia kormányának, külön pedig Boris Tadić elnöknek, hogy megértette: segíteni akarunk, de ehhez Szerbiának is segítenie kell nekünk. Jeleztük a problémát, ők pedig a VMSZ-szel együtt megtalálták a megoldást. Ha így haladunk, Magyarország elkötelezett harcosa lehet Szerbia EU-integrációjának.
Elismerést érdemel a VMSZ és az egész magyar közösség, hogy szóltak, amikor valami ellenükre volt. A határon túli magyar közösségeknek képeseknek kell lenniük, hogy a sarkukra álljanak, amikor a helyzet ezt megköveteli. Csak így lehet eredményt elérni. De fontos volt a Máérton elért, a határon túli magyar közösségekkel és a magyarországi ellenzékkel közösen kialakított, egységes álláspont is ahhoz, hogy sikerre vigyük az elképzelésünket.
A kárpótlási törvény kapcsán bebizonyosodott az is, hogy mekkora jelentőséggel bír a nemzeti alapon szerveződő politizálás: a magyar nemzetiségű, de többségi pártokban szerepet vállaló politikusok megszavazták a magyarok számára hátrányos törvényt. Ezt nem szabad elfeledni.
Említette a nemzeti alapon szerveződő pártok jelentőségét. Ennek tükrében hogyan értékeli, hogy a VMSZ a közelmúltban soraiba fogadott szerb nemzetiségű jelentkezőket is?
– Örvendetesnek és kívánatosnak tartom, ha egy vajdasági magyar ügyet a szerbek támogatnak. Nagyon fontos lenne, ha Szerbiában általánossá válna az a felismerés, hogy a vajdasági magyarokkal az ország csak gazdagabb. Ha ez a felismerés elterjed, nem okoz majd meglepetést, ha egy nemzeti alapon szerveződő pártot más nemzethez tartozók is támogatnak. Bízom benne, hogy a belgrádi VMSZ-iroda szerb tagjai örömüket lelik abban, hogy hidat építenek a magyar és a szerb közösség között, hiszen csak így lehet elérni a célt, amelyben őszintén hiszek. Nevezetesen, hogy a külhoni magyar közösségek otthon érezhessék magukat a szülőföldjükön a többségi nemzetekkel való együttműködésben.
Magyarországon a kormányzó pártszövetségen belül is szép számban akadnak olyan vélemények, amelyek szerint Szerbiának ahhoz, hogy Magyarország támogassa majdani uniós csatlakozását, előbb bocsánatot kell kérnie a vajdasági magyaroktól az 1944/45-ös vérengzésekért…
– Nem várt eredmény az, amit a kárpótlási törvény kapcsán sikerült elérni a magyarellenes atrocitások ügyében, hiszen a rehabilitációs törvény egyfelől eltörli a kollektív bűnösség elvét, másfelől felgyorsítja a kollektív bűnösségből fakadó diszkrimináció felszámolását és a gyorsított eljárásban történő rehabilitációt. A szerb politika is érzékeli, hogy az 1944/45-ös vérengzések ügyében még vannak feladataink, ez a rehabilitációs törvényből is látszik. Ezzel a nem várt eredménnyel nagyon jó feltételek teremtődtek ahhoz, hogy tovább lehessen haladni a megbékélési minta kialakítása felé – amelyet akár más nemzetek is alkalmazhatnak Közép-Európában. Ne feledjük: a megbékélési folyamat még a német–cseh relációban sem zárult le…
A szerb–magyar kapcsolatok eme lezáratlan fejezete a továbblépés, az együttélés megkerülhetetlen kérdése. Ha úgy haladunk tovább, ahogyan eddig, akkor képesek leszünk ezt megoldani olyan módon, hogy a történelmi sebek, ha fokozatosan is, de begyógyulhassanak.
