Biacs Zoltán mérnök ma Kaliforniában, a Szilícium-völgyben dolgozik. A Szilícium-völgy az informatikai csúcstechnológia szinonimája. Olyan világcégek vannak itt, mint a Google, az Apple Inc., az Adobe Systems, az Intel, a Facebook és még sok más hasonlóan híres vállalat. Biacs Zoltánnak Magyarkanizsáról a Belgrádi Egyetemen keresztül vezetett az útja Kanadába, majd onnan az Egyesült Államokba.
Már gimnazista korában eldöntötte, hogy külföldön fog dolgozni. Miután végzett az egyetem geodézia szakán, ott is maradt tanársegédnek. Onnan jutott el aztán a Szilícium-völgybe, hogy ma már egy nagyvállalat egyik igazgatójaként, újítóként és nem mellékesen boldog családapaként éljen San Franciscóban Mandyvel, amerikai feleségével és két gyermekével, a 11 éves Adammel és a két évvel fiatalabb Nellával.
1987-ben a calgary-i egyetemről magiszteri továbbképzésre kapott ösztöndíjat. Tanársegédként dolgozott Kanadában, s mellette kutatással is foglalkozott. Két év után döntenie kellett: vagy hazajön, vagy beiratkozik a doktori képzésre. Itthon időközben megkezdődött a háború, ezért még egy évig maradt Calgaryban az egyetemen, de közben munkát keresett Kanadában meg Amerikában. Az USA-ból érkezett a jobb ajánlat. Texas mellett döntött: a Schell olajavállalat egyik részlegében kapott állást, és műholdas helymeghatározással (GPS) foglalkozott. Ma már elterjedt a globális helymeghatározó rendszer, ám húsz évvel ezelőtt még gyermekcipőben járt ez az ágazat. Zoltán már Calgaryban is a GPS szoftverét írta. Ennek alapján kapta a munkaajánlatot. Három évig dolgozott ott, majd adódott a lehetőség, hogy Kaliforniába menjen egy GPS-szel foglalkozó vállalathoz (Trimble Navigation LTD). Ott öt évig maradt. De ez nem csupán a szakmai fejlődés szempontjából volt életének fontos állomása, hiszen ott ismerte meg 15 évvel ezelőtt feleségét, Mandyt. Ezután egy startvállalathoz szerződött, amelyet barátai alapítottak. Ez a kisvállalat a mobiltelefonokba igyekezett beépíteni a GPS-t. Tíz évvel ezelőtt még ezen a területen is az első próbálkozások folytak a Szilícium-völgyben. 2000-ben a Qualcomm Inc. megvásárolta a céget, s ma már Zoltán ennek a 20 000 főt foglalkoztató nagyvállalatnak az egyik igazgatója.
Szoftvermérnökként, majd menedzserként is dolgozott ugyanitt. 2008-ban igazgató lett, néhány hónapja pedig főigazgatói kinevezést kapott. Az ő csoportjához 50-en tartoznak, a csapat egyik fele Finnországban van, a másik fele pedig Kaliforniában. Zoltán tehát ingázik. Az egyik helyen beindítja a munkát, átrepül az óceánon, és Finnországban tölt annyi időt, amennyi ahhoz szükséges, hogy Európában is zökkenőmentesen haladjon a dolog. Ilyenkor szokott ellátogatni a szüleihez is, mert − mint mondja − ha már Finnországban van, akkor neki minden közel van.
Arra a kérdésre, hogy napi hány órát dolgozik, egy példával válaszol:
− Éjfélkor fekszem le, és fél hétkor van az első telefonbeszélgetésem Finnországgal. Aztán indulok a munkahelyemre. Napi 16-17 órát dolgozom, de mindenképp legalább 10-et. S persze majd el felejtettem, hogy járok még továbbképzésekre is. Ha azt is beleszámítom, akkor heti 70−80 órákat is dolgozom – mondja.
Egy szoftverigazgatási magiszter továbbképzésre jár. Kétéves iskola ez.
− Úgy éreztem, hogy mivel a technológia iszonyatos iramban fejlődik, versenyképesnek kell maradnom a munkahelyemen meg azon kívül is, ha netalán változtatni szeretnék – persze most ez nem áll szándékomban, hiszen megbecsülnek, de mindenre fel kell készülni. Amerikában verseny van. Jönnek a fiatalok, az egész világ verseng. A cég mérnöki gárdája tulajdonképpen nemzetközi csapat. Amerikaiak, tajvaniak és kínaiak alkotják. A mérnökök meg az igazgatók munkáját évente kétszer is értékelik. Én értékelem a kollégáimmal az alattam levőket, a felettem lévő elnökök, alelnökök pedig engem értékelnek. A teljesítményt vizsgálják – mondja Zoltán.
Eddig is megdolgozott azért, hogy a Szilícium-völgyben ilyen remek pozícióba kerüljön, de meg is kell tartania az állást. A Qualcomm Inc. hardvereket és szoftvereket gyárt az Apple-nek, a Sony Ericsonnak , a Nokiának, a Samsungnak és az LG-nek. Az okostelefonok az általuk gyártott GPS-rendszereket építik be a telefonjaikba.
− Jó érzés, ha látok egy mobilt, s tudom, hogy az én munkám is benne van abban, hogy ezek a kis szerkezetek ma így működhetnek.
Zoltán több mint 20 éve él az óceánon túl, de sohasem szakadt el Magyarkanizsától. Azt mondja, évente legalább egyszer elhozza a családját Vajdaságba, ő pedig igyekszik többször is meglátogatni a szüleit. Apja sajnos nemrégiben halt meg. Nagy tisztelettel beszél a pedagógus szülőkről: édesapjáról, aki megtanította arra, hogyan kell jó munkásnak és jó családapának lenni, és édesanyjáról, aki mindig szeretettel ölelte körül családját, s melegséget adott valamennyiüknek.
Amerikai családja is megszerette Magyarkanizsát, az itteni szabadságot. Úgy alakítják az életüket, ha hazalátogatnak, mindig felkeresnek egy másik országot is. Olaszországba, Görögországba vagy más európai országba is ellátogatnak, hogy a gyerekek megismerjék az ókontinens nagyvárosait.
Arra a kérdésre, hogy elégedett-e a sorsával, azt válaszolja, hogy nem elégedetlen. Az elmúlt év azért meglehetősen nehéz volt, állapítja meg elgondolkodva, előléptették, bizonyítania kellett, meghalt az édesapja, és még az egyetemi továbbképzés is a vállát nyomta. Azt várja, hogy jövőre jobb lesz. A családja munkamániásnak tartja, ő viszont azt mondja, ha lehet lazítani, akkor szívesen pihen. De a körülmények olyanok, hogy a versenyt állni kell.
Ezekben a napokban a Biacs család a Hawaii szigeteken pihen. Zoltán azt mondja a nap legszebb pillanatai a vacsorák, amikor együtt van a család. A mostani kiruccanás is ezért fontos.
