A jó szándékú ember – így a határon túli is – mindenekelőtt sikeres uniós elnökségi félévet kíván Magyarországnak, amikor azt kérdezik tőle, hogy mit vár az elkövetkező hat hónaptól, amíg Budapest lesz az Európai Unió egyik központja. De vajon kinek mi jelenti a sikert? Hozhat-e valamilyen hasznot a határon kívüli magyarság számára – számunkra – ez a viszonylag rövid, nyárig tartó időszak?
A siker elsősorban azt jelentené, ha Orbán Viktor és kormánya okos diplomáciával képes lenne előbbre vinni a közösséget. Főként gazdasági kérdésekről van itt szó, meg a foglalkoztatás fellendítéséről, de például a romastratégia kidolgozásáról is. A külhoni magyar politikusok és mások is úgy vélik, hogy ha Magyarország komoly eredményekről tud beszámolni fél év múlva, az nem csak az országot, hanem az egész magyarságot erősíti.
Ebben nem nagyon kételkedhetünk, tény viszont, hogy az Orbán-kormány szerencsésnek nem mondható helyzetben vette át a zászlót. Az európai sajtóban ugyanis mostanában nem az tölti meg a címoldalt, hogy Magyarország milyen eredménnyel vívja a harcát például az államháztartási hiánnyal, hanem az, hogy fölszámolta a sajtószabadságot, hogy uniós elveket sértő médiatörvényt fogadott el. Persze naivitás volna azt hinni, hogy véletlenül erősödött épp most föl az offenzíva, miként az sem lehet véletlen, hogy a multinacionális cégek éppen a napokban panaszolták be az országot a válságadó miatt. Alighanem a magánnyugdíjpénztárak körüli vita sem ült el teljesen, csak éppen túlharsogja a sajtószabadság veszélyeztetettsége. A bírálat helyenként akár indokolt is lehet, csak éppen nem olyan mértékben, amilyenben rázúdult a kormányra. Mindezt csak amiatt sorolom, mert olyan vélemények is elhangzottak már, hogy a magyar elnökség aláaknázási kísérletéről van szó, s ebben a mostohának is mondható légkörben kell sikerre vinni az EU-elnökség fél évét. Tehát nincs irigylésre méltó helyzetben Orbán és kormánya, mert – úgy általában és sokak szemében – számos tekintetben idegennek tűnik az a politikai irány, amit az ország helyzetének megszilárdítására választottak.
Amit külön-külön a határon kívüli magyarság elvár, az nem kis részben meg is valósulhat. A kormány ugyanis kiáll Horvátország mielőbbi csatlakozása mellett, de az is biztosra vehető, hogy továbbra is segítőkészen viszonyul Szerbiához. Mind az erdélyi magyarság, mind az odautazók számára Románia schengeni csatlakozása is fontos volna, bár megtörténhet, hogy ez ügyben kevésnek bizonyul a magyar igyekezet, és némileg eltolódik a „vámházak lebontása”. Egyáltalán nem lehet kérdéses, hogy a jó szomszédságpolitika eredményeként és további javítása végett Magyarország épp azokat az elvárásokat támogatja, amelyek a szomszédjainak és az ott élő magyarságnak egyaránt érdeke.
Létezik viszont olyan igény is a külhoni magyarság körében, amely az autonómia kérdését vetné föl. Ezen a területen nagy áttörésre aligha számíthatunk, az utóbbi időben viszont mind gyakrabban szóba kerül az unióban – nemegyszer éppen magyar képviselőknek köszönhetően – az őshonos kisebbségi lakosság jogvédelme, s ezt az igényt erősítheti a magyar elnökség. Annál is inkább, mert az említett romastratégia mindenképp napirendre kerül. Hogy mi köze a kettőnek egymáshoz? Egyebek között például az, hogy az emlékezetes franciaországi kiutasítások – amikor a Nyugat közvetlenül megtapasztalta ezt a gondot – nyilván komoly szerepet játszottak abban, hogy fölgyorsuljon az igyekezet a kérdés megoldására. S eközben az európai parlamenti képviselők tömege nemigen ismeri a kelet-európai helyzetet, és „egy kalap alá veszi” a kisebbségi ügyeket, legyen szó őshonos lakosságról vagy betelepülőkről. Jó alkalom kínálkozik tehát arra, hogy a sok ezer diplomata és szakértő közvetlenül megtapasztalja a többségi–kisebbségi viszonyt vidékünkön, különösképp amennyiben külhoni magyar szervezetek képviselőivel is találkoznak.
Legalább ilyen jelentőségű volna az is, ha a rengeteg újságíró „kilépne” az üléstermekből, akár Budapestről is, sőt átlépne egy-egy országhatárt, hogy amikor valamely szomszédos állam vagy kisebbség kerül szóba, „életes”, különösen pedig hiteles riportot küldhessen olvasóinak. Ez is hozhatna akkora eredményt számunkra, mint a magyar kormány remélhetőleg sikeres elnökségi féléve.
