A 2011-es év elején nem kerül sor árrobbanásra. Ez az ígéret hangzott el több felelős állami vezető szájából az óévet búcsúztató szokásos évértékelő-önfényező és tervismertető-publikumámító fogadásokon. Emellett még egy, gazdasági szempontból jelentős változással léptünk az újévbe. Január elsejétől kezdve megszűnt a Szerbiai Kőolajipari Vállalat, az orosz többségi irányítás alatt lévő NIS monopóliuma a kőolajipari termékek behozatala terén. Ezzel kapcsolatban Petar Škundrić illetékes miniszter olyasmit mondott, hogy a benzin 15-20 dinárral lesz olcsóbb újévtől. Az előző évet rekordmértékű inflációval zártuk, ez éves szinten 11,5 százalékot jelent, így Ukrajnával karöltve aranyérmesek vagyunk Európában. Dejan Šoškić bankkormányzó is megtette a maga ígéretét, miszerint a jegybank „minden rendelkezésére álló eszközzel” védeni fogja a dinár stabilitását.
Ehhez képest a szilveszteri alkoholmámorból magunkhoz térve merőben ellentétes tényekkel szembesültünk. Mindjárt az év elején megdrágultak a dohányipari termékek, könnyen lehet, hogy az 5-30 dináros áremelés hatékonyabb lesz a dohányzás visszaszorításáért vívott harcban, mint a nemrégiben életbe lépett dohányzásellenes törvény. Komoly csapást jelent majd a polgárok zsebére a villanyáram árának emelése is, ami 13,7-13,8 százalékos lesz, erről a maratoni decemberi-januári ünneplés után munkába álló kormány dönt hamarosan, emellett több városban 20-22 százalékkal emelkedett a távfűtés ára, de hasonló irányú korrekció várható a kávé és az édességek esetében. A gyártók indoklása: az árfolyamkülönbség és a drágább nyersanyag.
Ezen idegborzoló felsorolás végén tegyük még hozzá, hogy a jelek szerint az olcsóbb benzinből sem lesz semmi. A magyarázat pedig pofonegyszerű. Az üzemanyagra kivetett jövedéki adót az infláció arányában ezekben a napokban 4,5-6,5 dinárral növelik, emellett a fekete arany világpiaci ára is emelkedőben van. A NIS konkurensei pedig még néhány hónapig nem lesznek képesek üzemanyagot importálni, ugyanis nincsenek meg a feltételeik, a minisztérium engedélyezési folyamata késik és nincsenek még megfelelő tározóik sem.
Ilyen feltételek mellett pedig a szerencsétlen bankkormányzó nem tehet mást, mint veri a fejét a falba. Növekvő árak, rekordmértékű munkanélküliség mellett – amely 2010 végén elérte történelmi mélypontját – és friss külföldi tőke beáramlása nélkül az infláció növekedni fog. A kereskedők az egymás közötti ügyletekben már most 115-117 dináros euróval számolnak. Kénytelenek, ugyanis hatalmasak a kinnlevőségeik. A követelések megfizettetése átlagosan 128 napot vesz igénybe, ami annyit jelent, hogy annyi forgótőkével kell rendelkezniük, ami biztosítja számukra a folyamatos munkát és túlélést, azzal, hogy négy hónapig bevételhez nem jutnak.
Az infláció szintjének kiszámításához a fogyasztói árak alakulását veszik alapul. E struktúrán belül az élelmiszernek van messze a legnagyobb részesedése. Összehasonlításképpen: Horvátországban egy négytagú család havi bevételének 25,1, Magyarországon 17, az EU országaiban 14,2, Szerbiában pedig 37 százalékát költi élelemre. A mezőgazdaság módszeres és kitartó kiszipolyozása, az agráripar monopolisták kezére való átjátszása meghozta az eredményt: a sok éven át Európa éléskamrájának nevezett Vajdaságot is felölelő nyolcmilliós országban a legdrágább az élelem. A számtalan érthetetlen statisztikai adattal és táblázattal ellentétben az élelem az, ami pofonegyszerűen tükrözi életszínvonalunkat. Az EU átlagpolgára egy év alatt átlagban 75,2 kiló húst fogyaszt, szerbiai embertársának ezzel szemben 43,3 kiló hús jut. Míg Európa polgára 136,1 kilónyi gyümölcsöt, zöldséget fogyaszt egy év alatt, mi mindössze 62,1 kilót.
Mindezek mögött pedig a mezőgazdaság milliószor említett mostoha helyzete áll. A tejtermelés az ország legnagyobb tejgyárait irányító Salford fennhatósága alatt van. Az állami versenybizottság megállapította, hogy visszaéltek monopolhelyzetükkel, aztán az egész ennyiben maradt, továbbra is egy következmények nélküli államban élünk. „Európa gabonatározójának” helyzete még lehangolóbb. Az elmúlt hónapokban mintegy 400 000-600 000 tonna búzát exportált Szerbia, így könnyen juthatunk abba a helyzetbe, hogy behozatalra kényszerülünk, a piaci kínálat-kereslet aranyszabálya pedig könyörtelen: nagyobb kereslet nagyobb árat eredményez.
Az óév utolsó hónapjaiban Saša Dragin mezőgazdasági miniszter rukkolt elő a megoldással. Mint mondta, egy olyan ügynökséget kívánnak létrehozni, amely kísérné az agráripari termékek piacának mozgását és szükség esetén beavatkozásokat végezne. Vagyis, amikor a termények ára alacsony, felvásárolná őket, ha pedig azok drágulnak, akkor eladna belőlük, ezzel hasonlóképpen enyhítve az árak oszcillációját, mint azt a jegybank teszi a devizapiacon. Az erre vonatkozó törvénytervezet elkészült, hamarosan eljárásba kerül.
A bejelentéssel egy alapvető gond van, történetesen, hogy ilyen intézmény már létezik, ez pedig nem más, mint az árutartalékok, amelynek pontosan a fentiek tartoznak a feladatai közé, kérdés, miért kell most egy ügynökséget alakítani ugyanezen feladatok végzésére.
A miniszter azt is mondta, ha észlelik, hogy túlságosan megnövekszik a búza kivitele, védővámot vetnek ki rá. Szakértők szerint ezzel már elkéstek, ugyanis az állam téves agrárpolitikája miatt a szükséges 600 000 tonna helyett mindössze 420 000 és 480 000 tonna közötti vetőmag került a földbe.
A spirál tehát egyértelmű: növekednek a végtermékek árai és emelkedik az infláció, azért, mert drága a gabona, a gyümölcs, a zöldség, a hús. Ezek pedig drágák, mert nincsenek. Történik mindez a 21. század második évtizedének elején, egy túlnyomóan mezőgazdasági jellegű országban, ahol mindenki a tökéletességig fejlesztette tudományát. Az állami vezetők a magyarázkodást, szemfényvesztést, az átlagember pedig az egyre kevesebbet érő havi juttatással való zsonglőrködést megélhetése érdekében.
