Ez az eset Miladin Kovačević ügyét juttatta eszembe, aki, miután félholtra verte az az Egyesült Államokban az amerikai egyetemistát, hazamenekült. Itthon tárt karokkal várták: a kormány kifizette helyette az egymillió dollárt, megengedték neki, hogy a diplomáciai botrány ellenére a parlamentben sétálgasson azzal a magyarázattal, érdekelte, hogyan néz ki belülről az ország háza. Borivoj Borović neves ügyvéd pedig nem átallotta bejelenteni a sajtónak, hogy védence, a kosárlabdázó Kovačević jogi pályára lép, és amint befejezi tanulmányait, neves ügyvédi irodájában munkába állhat. Mindeközben a rendőrség bűnügyi osztálya kihallgatta a Borba főszerkesztőnőjét. Arra voltak kíváncsiak, ki adta ki az államtitoknak számító információt a lapnak. Az államtitok pedig az volt, hogy a kormány egy bűnöző cechjét fizeti ki a közpénzből. Kovačević pere tavaly az év utolsó hónapjaiban kezdődött Belgrádban. Kivárjuk, milyen büntetést kap az, aki sportoló létére annyira összeverte társát, hogy az több hónapig kómában volt.
A fenti két esetből azt a következtetést is levonhatnánk, hogy Szerbia tulajdonképpen a bűnözők menedékháza. De sajnos nemcsak ez a két eset támasztja alá ezt a – bevallom eltúlzott – állítást, hanem az óév végén történt sorozatos erőszakolások esete is.
Szerbiában a nemi erőszak miatt bíróság elé állított elkövetők 30 százaléka a törvényben meghatározott minimális büntetésnél (5-18 év börtön jár a nemi erőszakért) kevesebbet kapott, a 40 százalékuk pedig a minimum körüli büntetéssel megúszta. Ezzel az ország azt az egyértelmű üzenetet küldi a nyilvánosság felé, hogy nem olyan nagy dolog egy vagy több nőt megerőszakolni. Sőt, visszaesőnek lenni sem olyan nagy dolog. Itt van például a múlt év utolsó napjaiban elfogott bűnöző, akit már 17 évesen leültettek nemi erőszak miatt. Három évet töltött a fiatalkorúak börtönében. Onnan 1999-ben szabadult, és ismét erőszakolt, 2004-ben újra nemi erőszak miatt került börtönbe, de csupán négy évet kapott. Tavaly szeptemberben helyezték szabadlábra, és decemberben, a fővárosban egyetlen hét alatt négy nőt erőszakolt meg, egyet pedig megpróbált erőszakkal megszerezni. Szinte ugyanebben az időben egy másik férfi ittasan bement egy lakóépületbe, és le-felliftezett, azzal a szándékkal, hogy valakit megerőszakoljon. Amikor fél óra múltán a 12. emeleten beszállt mellé egy hölgy, egy órán át gyötörte. 2002-ben 164 feljelentés történt nemi erőszak miatt. 95 személyt ítéltek el. 2006-ban 127 feljelentés érkezett ez ügyben a bírósághoz, de csak 67 személyt ítéltek el.
A tavalyi év végi botrányos esetek után a rendőrség a 2009-es évre vonatkozóan azt az adatot közölte, hogy 19 esetből 18-at felderítettek, csak a liftes erőszakoskodó van még szökésben. Őt a minap elfogták.
A szakemberek szerint a nyilvánosságra került eseteken túl még legalább annak a háromszorosa megtörténik, de a nők nem jelentik az esetet, mert szégyellik magukat. A kihallgatások és a bírósági eljárások során gyakran nem hisznek az áldozatoknak. Ha mégis, akkor pedig esetenként meghurcolják őket, szenzációs esetekként közli a sajtó tragédiájukat.
Mert tragédia az, ami ezekkel az áldozatokkal történik. Nem véletlen, hogy a nyugati országok némelyikében vegyi kasztrálással büntetik a visszaesőket. Dániában és Norvégiában törvénybe iktatták a vegyi kasztrációt, Lengyelországban tavaly az év végén szavazták meg a kémiai kasztrációt mint a nemi erőszakért járó egyik legsúlyosabb büntetést. NikolasSarkozy francia miniszterelnök maga követelte ennek a büntetésnek a bevezetését, Olaszországban pedig egyenesen a herélést tartják méltó büntetésnek a nemi erőszakot elkövetők illetve a pedofilek számára. Az USA négy államában vegyi vagy sebészeti kasztrációval büntetik az erőszakos nemi közösülés legsúlyosabb bűncselekményeit elkövetőket. Csehországban az utóbbi években 24 férfit kasztráltak meg. Norvégiában a kasztrálás mellett egy csipet is beültetnek az elkövetők lábába, hogy nyomon követhessék mozgásukat.
A decemberi erőszakolási sorozatot követően Vladan Batić parlamenti képviselő elsőként mondta ki, hogy nálunk is be kell vezetni a vegyi kasztrálást, el kell készíteni a többszörös nemi erőszakot elkövetőket és a pedofileket tartalmazó névsort, és csipet kell a testükbe építeni. A honanyák és honatyák abban egyetértettek, hogy szigorítani kell a büntetést, de többségükben ellenezték a kasztrálást, mondván, túlhaladott módszer ez, és mi van akkor, ha bebizonyosodik, hogy valakit büntetlenül ítéltek el, továbbá bízni kell az igazságszolgáltatásban, a törvény nevelő erejében.
Hát itt tartunk: akik félholtra vagy holtra verik társukat, azoknak menedéket jelent a mi országunk, akik meg erőszakolnak, nőket, kislányokat, gyerekeket becstelenítenek meg, azoknak adjunk esélyt, hogy megjavuljanak. De ki foglakozik azokkal a nőkkel, akik évekig szenvednek, rémálmaik vannak, összeomlanak ilyen megalázás után, miért a gyilkosok, a közveszélyes őrültek a fontosabbak?
Saša Megant, a Belgrád és Pancsova között közlekedő vonaton elfogott, négyrendbeli nemi erőszakkal vádolt 30 éves férfit vajon miért kellene kímélni, védeni, a történtek után mérlegelni, vajon valóban megérdemli-e, hogy soha többé az életben ne éljen szexuális életet? 17 éves kora óta egyfolytában nemi erőszak miatt ült börtönben. Hát egy ilyen nem érdemelné meg a legszigorúbb büntetést is? Azok a nők miatt is, akiket az elmúlt években meggyalázott, meg a jövendőbeli áldozatai miatt is. Az ilyenek irányába nincs együttérzés, és nincs még egy esély, mert lehet, hogy a még egy esély tisztességes és ártatlan nők életébe kerül. Mert igenis életre szóló terhet cipel az, akit megerőszakolnak, csak ebben a férficentrikus társadalomban erről nem illik beszélni. A kasztrálás bevezetésére is azért nincs esély, mert patriarchális társadalomban élünk, bevalljuk ezt vagy sem.
