A tartományi kormány a héten fogadta el a vajdasági diákotthonok éves jelentését, amiből kiderül, hogy tartományi szinten 8 diákotthon van és összesen 2924 középiskolás pályázott tavaly ősszel a kollégiumi elhelyezésre, közülük 2435-en elhelyezést nyertek, azaz a pályázók 83,28 százaléka bejutott az államilag finanszírozott kollégiumba.
A diákotthonokban egy tanuló havi költsége 18 036 dinár. Ebből a szülők kollégista gyermekük után mindössze 3900 dinárt fizetnek, a maradékot az állam állja. Természetesen a kormány megállapította, hogy alapvetően kevés a kollégiumi hely a középiskolások számára, sőt egy szerény félmondat arról is szól a testület közleményében, hogy a számok mutatta kép feltehetően nem tükrözi a valóságot, mert sokkal többen vannak, akik kívül rekednek a kollégium falain, mint az a jelentésből kiderül.
S éppen ez a félmondat utal arra, ami a kollégiumi probléma lényege: kétszer ennyi férőhelyre is lenne jelentkező. Szabadkán legalábbis ez a helyzet. Ebben a városban ugyanis 907 vidéki tanuló tanul s csupán 350 számára van hely a diákotthonban. Zentán 1300 középiskolás van, közülük 800-an vidékiek. Ebben a városban 100 diáknak jut hely a kollégiumban. Ezek az adatok igencsak messze állnak a nyolcvanszázalékos lefedettségtől. A gyerekek ugyanis eleve nem jelentkeznek a diákotthonba, mert tudni való, hogy csak kitűnő, legfeljebb jeles bizonyítvánnyal lehet bejutni.
Az, hogy kollégiumokra szükség van, nagyon nagy szükség, csak akkor derül ki, ha a kormány nem hagyja, hogy hamis adatokkal traktálják.
A jelentést továbbküldik a tartományi szakbizottságnak, illetve a köztársasági minisztériumnak. Abban bízhatunk, hogy a szakbizottság behatóan foglalkozik a kérdéssel, és mihamarabb kezdeményezi a diákotthonok építését Szabadkán, Újvidéken, Zentán meg Topolyán is, hiszen mindenütt kevés a férőhely még a kitűnő és jeles tanulóknak is, hát még a hármas tanulónak, akikről nem is beszélünk, mintha jó közepes diáknak lenni olyan mellékes dolog lenne.
Magyarországon minden középiskolásnak jut hely a kollégiumokban, ez lehetne a példa számunkra is. Ha pedig a magyar közösség lehetőségeiről, érvényesülésének útjáról beszélünk, akkor az oktatási stratégia megkerülhetetlen tétele kell, hogy legyen a diákotthonok építése és minden tanulónak az esélyegyenlőség biztosítása azáltal, hogy kollégiumban lakhat.
