Gyerekkoromban a háromlyukú barnakenyeret szerettem a legjobban. Akkoriban fel sem merült bennem, hogy a boltok polcain másfélét keressek. A Fidelinka barna kenyere mindennap ugyanolyan ízes, friss volt, és egyszer sem tudtam megállni, hogy ne szakítsam le és rágjam el a boltból hazafelé menet a sötétbarnára sült kenyér végét. Háromlyukú kenyeret ma már alig találni valahol, de akkor is megnyugtató érzés, hogy ha bemegyek bármelyik szabadkai boltba, ott lesz legalább fidelinkás félfehér vagy integrális kenyér, amelyeket háromlyukú híján megszoktam és megszerettem.
Én még csak 27 éve fogyasztom a Fidelinka termékeit, de vannak, akik már 50 éve. El tudják képzelni, hogy hétfőtől ne lehessen fidelinkás kenyeret kapni a boltokban? Én nem. Ahogyan azt is elképzelhetetlennek tartottam, hogy Vajdaságban tönkremehet egy malom, egy kenyérgyár, egy olyan vállalat, amelynek termékei iránt mindig volt és lesz is kereslet. Hiszen ha másra nem is telik, kenyérre biztosan.
A szabadkai Fidelinkát – ahogyan a szakszervezeti vezetők mondják – az ismert forgatókönyv szerint tették tönkre. Annyira abszurd ez a mondat, hiszen ha már ismert, és tudták, hogy ez a forgatókönyv csakis a vállalat kárára mehet, és nem a javát szolgálja, akkor hogyan fajulhatott odáig a dolog, hogy olyan mondatok is elhangozzanak: nem tudni, ki a tulajdonos, holnaptól nem lesz fidelinkás kenyér a boltokban.
A Fidelinka 1947-ben 22 malom összefogásával alakult meg, 1961-ben már a tésztagyárat is megalapították, a pékség pedig 1964 óta működik. A Fidelinka márkanevet országszerte ismerik, a gyár pékáruit Vajdaság más településein is lehetett kapni. Amikor 2002-ben magánosították, állítólag egy olyan orosz–svájci konzorcium vette meg, amelyik évek óta a malomiparban dolgozik, biztos és – származási helyét tekintve – „tiszta” tőkével rendelkezik. Akkoriban nagyon optimista kijelentéseket tett az igazgató – akiről ma már azt sem tudjuk, hol van – fejlesztésekről, milliós nagyságrendű beruházásokról, európai piacról. Mindez nem csupán ígérgetésnek hangzott, hiszen konkrét dátumokkal „játszadoztak”: 2010-ig gondolták megvalósítani a terveiket. Úgy tűnik, nem hiába voltak optimisták, 2010-ig valóban sikerült elérniük, amit minden bizonnyal már akkor is akartak – tönkretették, kiszipolyozták a vállalatot, ők meggazdagodtak, több száz ember munka nélkül maradt, mi pedig maholnap talán nem tudunk fidelinkás kenyeret venni a boltokban. Ezt is megértük. Szinte mindenki felkapta a fejét, amikor tavaly tavasszal felmerült a csődveszély a kenyérgyár kapcsán is, hiszen ezek szerint már mindenki, de szó szerint mindenki tönkretehető. Állítólag a következő módon: különböző társulások megvesznek egy jól, vagy kevésbé jól menő vállalatot, kifizetik érte a milliókat. Néhány évig működtetik azt, majd lassanként eladják ingatlanjainak egy részét, közben pedig felvesznek a megmaradt vagyonra több száz millió eurós hitelt, amelyet nem fektetnek be a fejlesztésbe, hanem „kiviszik” az országból. Szép lassan a vezetőség is elhagyja a süllyedő hajót, a baj pedig a dolgozókat, a várost, az országot sújtja. Jól ismert modell ez, hiszen így tették tönkre többek között a Palicsi Pincegazdaságot, a tavankúti Medoproduktot, így fullasztotta le az előző tulajdonos a Bratstvo Vagongyárat és még sorolhatnánk. Egyikük sem felelt a tetteiért. Hiába a feljelentések sora: akár a szabadkai bíróságon, akár a szervezett bűnözés ügyében eljáró ügyészségen adták át azokat, a mai napig nem érkezett rájuk válasz.
A politikusok most úgy tesznek, mint akiknek fő a feje, próbálkoznak, csak valahogy senki sem tud választ adni arra, hogy mindezt ki engedte meg, ki adta rá az áment a magánosításról szóló törvényre annak idején, hiszen akkor is ugyanezek az emberek ültek a kényelmes miniszteri fotelekben.
A Fidelinka esetében azért is nagyon szövevényes a probléma, mert az anyavállalat ment először csődbe, leányvállalatai viszont olyan erős szálakkal kötődnek hozzá, hogy szinte lehetetlen őket külön megmenteni. Minden egyes vállalat, vagyis a Fidelinka-Malom Kft., a Fidelinka-Tésztagyár Kft., a Fidelinka-Pékség Kft., a Fidelinka-Ingatlan Kft., a Fidelinka-Rent-a-car Kft., a Fidelinka Agrar, a Fidelinka Coop, a Tromeđa Rt. és a Fidelinka-Keményítő Kft. számláját előbb zárolták, majd fokozatosan – a pékséget kivéve – megindult a csőd előtti eljárásuk, végül a csődeljárásuk. Ezekben a vállalatokban – ismét a pékség kivételével – csupán egyetlen alkalmazott volt, az igazgató, s mindegyiknek a vagyonát jelzálog terheli. Egyik sem tud meglenni a másik nélkül, hiszen egymásnak fizették a rezsiköltségeket, és 800 ezertől 50 millió dinárig terjedő adósság terheli őket.
A Fidelinka tulajdonosai a hivatalos dokumentumok szerint többek között a Virgin-szigeteki (Karib-tenger, Közép-Amerika) Mowbray-system, az övé a részvények 24,75 százaléka, valmint a Mineco AG, amelynek a tulajdonosa egy bizonyos Dimitrije Miki Aksentijević, aki a részvények 19,81 százalékának birtokosa. Ő az, aki felajánlott egy programot a hitelezőknek a vállalatok átszervezésére: 2,5 millió eurót kínált, s ugyanekkora összeget vett volna fel bankhitelben. Arról, hogy ezt elfogadják-e a hitelezők, a jövő héten születik döntés. 19,06 százalékban a Žanko Čado tulajdonában lévő Alysun Marketing nevű vállalat a tulajdonosa a Fidelinkának. Čado a kilencvenes évek végén Macedónia gazdasági minisztere volt, ma pedig körözi a macedón rendőrség. Ezek mellett az osztrák Unicredit Bank a részvények 12,51 százalékával rendelkezik. A fennmaradó részvények hat különböző kisvállalat tulajdonában vannak.
A Fidelinka adóssága mintegy 10 millió euró. Becslések szerint napjainkban körülbelül ennyit ér a vállalat. Másfél évvel ezelőtt a Fidelinka részvényei 5000 dinárt értek, a belgrádi börzén a tavaly augusztusi adatoknál frissebbet nem találunk, akkor 109 dinárt lehetett kapni egy részvényért.
