„Bocsánatot kérhetnénk a polgároktól azon problémák miatt, amelyek a kilencvenes évek során alakultak ki és amelyek kialakulása miatt részben mi vagyunk a hibásak, részben az akkor uralkodó általános helyzet.” Ezt Ivica Dačić nyilatkozta a Szerbiai Szocialista Párt szerepvállalása kapcsán a belgrádi Press lapnak. Az interjút a lap olyan címmel hozta, miszerint Dačić bocsánatot kért a kilencvenes évekért. Ez nem kis maszatolás, ugyanis aközött, hogy „bocsánatot kérek” és „bocsánatot kérhetnék” illetve „a mi hibánk volt” és „részben mi vagyunk a hibásak” lényeges különbségek vannak. Kérdés, hogy a félremagyarázás mögött „bulváros” szándék húzódott meg, vagyis minél eladhatóbb, figyelemfelkeltőbb címet szándékoztak adni az írásnak, vagy valami másról van szó.
Ezen írás főhőséről elmondható, hogy az egyébként igencsak silány eredményt produkáló hatalmi politikusok közül talán a legtöbb figyelemre méltó sakklépést lépte meg. Miközben Tadić és udvartartása görcsösen kapaszkodott választási szlogenjébe és mantraként ismételgette, hogy „Koszovó is, Európa is”, addig Dačić a kisebbik kormánypárt előkelő pozíciójából nyíltan beszélt róla, hogy Koszovó mint olyan elveszett, felvetette, hogy a realitásokat kellene inkább követni és a területi felosztáson elgondolkodni, amivel nem kis felhördülést váltott ki „a szerb bölcső” körül gyülekező dadusok körében. Ugyanakkor, nem sokkal később a másik oldal kedélyeit borzolta fel azzal a kijelentésével, mely szerint Szerbia nem jelentheti ki, hogy nem fog háborúzni Koszovóért, ugyanis a „félelem regionális egyensúlyát” (micsoda kifejezés!) fenn kell tartani.
A történelminek nevezett interjúval kapcsolatban elemzők szinte azonnal kijelentették azt, ami igazából elsőre világos volt, kampányszövegelésről van szó. Mégpedig nem is akármilyenről. Dačić nem kisebb mester mellett tanulta a politikát, mint a néhai Milošević, úgyhogy pontosan tudja, hogyan kell beszélnie úgy, hogy azt utólag mindig az adott publikum szája íze szerint magyarázhassa. Igazából, ha jobban belegondolunk, a 2000 utáni első évtizedet Dačić nyerte meg. Az október 5-e utáni időszakban, amikor Milošević és még jó néhány más SZSZP-s élharcos Hágába került, Mihalj Kertes és társai pedig szerbiai börtönökbe, Dačićnak sikerült életben tartani a pártot, olyannyira, hogy Đinđić kormánya még titkos alkuknak köszönhetően számított szükség esetén a szavazataikra, a 2004-ben alakult Koštunica-kormányt már nyíltan támogatták ellenzékből, a jelenlegi kormánynak pedig már szerves részei, Ivica Dačić kormányalelnök és belügyminiszter, Milutin Mrkonjić pedig a nagyberuházásokért felelős minisztérium élén áll. Emellett Dačić ügyesen egyensúlyoz az újabb szavazók és a keményvonalas Slobo-pártiak között is. Ő maga ugyan a miloševići időszaktól és az egykori vezértől való elhatárolódásra építette munkásságát, de megtartotta a pártban, sőt, miniszteri tisztségbe emelte Mrkonjićot, aki közismerten hithű Milošević-követő. A kilencvenes éveket idéző megnyilvánulásaival, az építkezések állandó látogatásával, a soha be nem tartott határidőkkel és Miloševićet dicsőítő időnkénti megnyilvánulásaival „behozza” Dačićnak a régi vágású, nyugdíjas réteg szavazatait is.
Persze Dačićnak esze ágában sincs megállni ezen a ponton, az egykori lelkes ifjú kommunista a miniszterelnöki székre pályázik, amit nem is titkol. És különösebben kockáztatnia sem kell. Szerbiában a legkényelmesebb pártpozíció nem elsőnek vagy másodiknak lenni, hanem a mérleg nyelvének. Amikor nélküled nem születhetnek döntések, ám mégsem te felelsz azokért. Ilyen pozícióban dolgozott három és fél évet az SZSZP és igen könnyen megtörténhet, hogy ismét ők lesznek azok, akik nélkül nem lehet. Dačić pedig már jelezte, egy következő kormányban a jelenleg elfoglalt pozíciója – kormányalelnök és belügyminiszter – a legkevesebb, amit megkövetel magának, feljebb pedig csak egyetlen lépcső maradt, a hőn áhított kormányfői tisztség.
A rendőri zsargon használja előszeretettel az átlagember számára kissé nevetségesnek ható „fegyvernek látszó tárgy” kifejezést. Mivel Ivica Dačić többek között belügyminiszter is, ezért az ő nyilatkozatát e nyelvezettel bocsánatkérésnek látszó mondatnak lehetne nyilvánítani.
