Reggel hat óra, lassan világosodik, az újvidéki rendőrség előtt sorban álló összefagyott emberek egy kicsit összerázzák magukat, jön fel a nap. Sokan előző este álltak be a sorba, mivel lejárt gépjárművük regisztrációja. Ez nem újdonság a tartományi fővárosban, nyáron olyan is megtörtént, hogy sátort vertek a rendőrség elé, és ott pihentek éjjel, miközben tartották a helyüket a kígyózó sorban. Egyesek pórul jártak, mert beszélgettek az éjszakai órákban, rendőrök fenyítették meg őket, hogy ne hangoskodjanak, igazoltatni akarták az embereket, persze nem sikerült, mert akkoriban éppenséggel a személyi igazolványuk kidolgozása végett toporogtak szegények. Sértő, és botrányos a karhatalom ilyen fellépése.
A legújabb esemény azonban túltesz az előzőeken, hiszen most nyugodtan sorban álló polgárokat vertek meg a rendőrség épülete előtt (!), különféle autós vállalatok verőlegényei, mert nem akartak több ezer dinárt adni az előre megszerzett sorszámokért. A rendőrség csak megkésve reagált, igaz előállította a huligánokat, de egy óra múlva már szabadok is voltak, visszamentek a rendőrség elé, és az iránt érdeklődtek, hogy ki jelentette fel őket. Így fest az igazságszolgáltatás Szerbiában, és ennyit a polgárok jogairól.
Igaz, polgárok csak demokráciában léteznek, de hogyan nevezzem akkor a szegény lakosokat: proletárok, rabszolgák? Valami köztes elnevezés lenne a legjobb megoldás, polgárok Szerbiában nem léteznek, mert egy polgárnak jogai vannak.
Újvidékre az elmúlt húsz évben rengetegen települtek, a népszámlálási adatok 355 000 lakost tartanak nyilván, az igazság azonban a túloldalon van, vagyis a félmilliós lélekszámot a tartományi főváros már rég túllépte, csak ezt sokan nem szeretnék, és nem is akarják elismerni. Ezeket az adatokat szem előtt tartva nem csoda, hogy a rendőrség nem győzi a személyi dokumentumok kiadásával és a személygépkocsik bejegyzésével kapcsolatos munkát, ez a város rég túlnőtte önmagát. Ez persze nem magyarázat a rendőrség lealacsonyító viselkedésére, de azért nem árt ezt az adatot is figyelembe venni.
A rendőrségen mindig találtak kifogást a gondok kimagyarázására, először az új számítógépes rendszert kellett megtanulni használni, aztán az évi szabadságok, az alacsony fizetések, később pedig a sztrájk volt a fő oka a lakosok megalázásának.
Ha jól tudom, a rendőrök a polgárok szolgálatában állnak, habár ez lehet, hogy Szerbiában nem így működik. Végül is ki tartja be ebben a szerencsétlen államban a törvényt vagy az alkotmányt? A rendőr? A hatalom?
Olyan országban élünk, ahol az állami intézmények naponta megsértik az alkotmányt. Mit látunk az utcán? A rendőrök a városban ide oda cikáznak a teli vonalon, nem használják a jelzéseket, olyat is láttam, aki autózás közben jókat csevegett mobiltelefonján, hátradőlve kényelmesen, miközben a két sáv közötti vonalon vezetett. De ugyan ki bünteti meg? Ki szólhat egyáltalán?
Ha igaz az a régi közmondás, miszerint fejétől bűzlik a hal, nem is kell annyira csodálkozni a rendőrség önkényuralmán, hiszen a rendőrpártot (Szerbiai Szocialista Párt) Milošević egykori szóvivője és jobb keze irányítja, aki igen jól feltalálta magát az új „demokratikus” hatalmi koalíción belül. Milošević klónja igaz, bocsánatot kért a párt múltban elkövetett gazságaiért, de a jelen sem mutatkozik túl fényesnek. Tadić pitbullja már próbálgatja izmait, egyre inkább feszegeti a láncot, és ha sikerül neki elszakítani, akkor harap majd igazán.
