Az utóbbi napok egyik legnagyobb szenzációjaként kezelte a honi sajtó a hírt, miszerint elkészült a kínaiak Fekete sas névre keresztelt lopakodója. A jól informált sajtó szerint a kínaiak felhasználták a nálunk, Szerémségben lelőtt lopakodó darabjait a saját láthatatlan vadászgépük megalkotásához.
Vannak, akik úgy gondolják, hogy ez lehetetlen: egyfelől mert senki sem látta, hogy kofferokba csomagolva vitték volna ki az országból a kínaiak a Buđanovciban lelőtt F–117-es darabjait, másfelől meg azért, mert egy 30 éves technológiáról van szó – s az már nem is érdekes, amit ezekből a roncsokból megtudhattak. De itthon, nekünk érdekes, mert immár nem csak azzal lehet büszkélkedni, hogy a világon először éppen Szerbiának sikerült léket ütni a lopakodón, hanem mi több, még a kínaiak is csak úgy tudtak saját lopakodót építeni, hogy Szerbia a segítségükre volt.
Az amerikaiak büszkeségét, a láthatatlan vadászgépek egyikét 1999-ben a NATO-bombázások harmadik napján Buđanovciban lelőtték. Március 27-én, este fél kilenc tájban. Dani Zoltán ezredesnek saját újítását alkalmazva sikerült ezt megtenni. Miután a lopakodó földet ért, a 2000 lelket számláló szerémségi kis falu határában azonnal ott termettek az emberek. A cigányok alig várták, hogy a tűz kihunyjon, a fémdarabok pedig kihűljenek. Kis kordékra pakolták a lopakodó darabjait és elcipelték a falu széli házakba, mert jó üzletet sejtettek. Ócskavasként szerették volna értékesíteni, de az üzletből nem lett semmi, mert rövidesen megjelentek náluk a hadsereg képviselői és elvették tőlük az „ócskavasat”. A lelőtt lopakodó darabjait ma a repüléstörténeti múzeumban őrzik. Azt, amit sikerült összeszedniük, mert mint megbizonyosodtunk róla, még mindig vannak apróbb darabkák a falubelieknél. Úgymond emléknek.
Dani Zoltán ezredes azóta már nyugállományba vonult. Szülőfalujában, Székelykevén él és egy pékséget üzemeltet. Az egykori katonatiszt azt állítja, ő a lopakodó lezuhanását követően nem tartózkodott a faluban, mert más feladata volt. Persze hallotta, hogy a lakosság igyekezett minél több darabot hazavinni és emlékbe eltenni, de hogy a kínaiak vásároltak-e ezekből vagy sem, az ezredes erre nem tudott válaszolni.
Egy évvel ezelőtt a lopakodó lelövésének 10. évfordulóján jártunk a szerémségi kis faluban, amelyet éppen a láthatatlan vadászgép lelövése tett híressé. Akkor még senki sem tudta, hogy egy évvel később a kínaiak üzleteléséről folyik majd a találgatás. A helybeliek őszintén beszéltek nekünk arról is hogy mi jutott a birtokukba, meg arról is, hogy bizony amit tudtak, pénzzé tettek.
Aleksandar Leposavić egy csatornaparton találta meg az amerikai pilóta gázálarcát.
– Nem volt az különös, ugyanolyan volt, mint bármely hasonló gázálarc. Arra már nem emlékszem, hogy mi volt ráírva. Milyen márkájú lehetett. Két-három hónap múltán egyszer csak megállt a házunk előtt a kínai nagykövetség autója. Fogalmam sincs, hogy ők honnan tudták meg, hogy nálunk van ez a maszk. Könyörögtek, hogy adjuk el nekik – mesélte a negyven év körüli fiatalember 2009 áprilisában.
A család a fentiekből arra következtetett, hogy jó üzletet lehet kötni. Ezért Milan Lepotić, a családfő egyezkedett. Előbb 50 márkát kínáltak nekik, majd 100-at, de nem adta. Milan szerint vagy két hónapon keresztül unalmaskodtak, járkáltak hozzájuk, hoztak nekik ajándékba kínai sálakat meg más apróságokat, csakhogy eladják nekik a gázálarcot.
Mirjana, a hetven év körüli háziasszony úgy emlékszik vissza, hogy rendes családhoz illően minden alkalommal megvendégelte a kínaiakat. Nemcsak kávét főzött nekik, meg süteménnyel kínálta őket, hanem még ebédet is készített nekik.
Leposavićék ezt a tűzhelyet vették a kínaiaktól kapott pénzen
A látogatássorozatból pedig végül üzlet lett. Mirjana nem bírta tovább az egyezkedést és azt mondta férjének, venniük kellene egy új tüzelős sparheltet, adja hát el az álarcot. S akkor ötszáz német márkáért eladták, ennyibe került ugyanis a tűzhely.
– Aztán, amikor már megkötötték a férfiak az üzletet, minket is hívtak, hogy látogassuk meg őket Belgrádban, de nem mentünk, Ugyan hova mentünk volna? – mesélte Mirjana.
Dani Zoltánt a lopakodó lelövése után több ország képviselője is felkereste. Dollármilliókat ajánlottak neki, árulja el, miként sikerült lelőni a láthatatlan vadászgépet. Az ezredes senkinek sem mondott semmit, és minden felkínált állást visszautasított.
– Engem köt a katonai titoktartás. Esküt tettem és ez az eskü engem kötelez. Nem 10 vagy 20 évig, hanem életem végéig. Nem is gondolkodtam soha azon, hogy bármit is eláruljak vagy bárhová is elköltözzek, mert ezek az ajánlatok egyirányú utcák. Én ilyenbe nem megyek bele. Családom van, otthonom van és nekem az a legfontosabb – mesélte az ezredes.
A lopakodó lelövése előtt a vadászgép pilótája katapultált. Az amerikaiak kimentették. Évek óta szó van arról, hogy Dani Zoltán és a lopakodó pilótája majd találkoznak. Most erre is rákérdeztünk.
– Valóban szó van erről, sőt folyamatban is van ennek a találkozónak a szervezése, de egyelőre nem árulhatok el többet. Itt Vajdaságban fogunk találkozni a közeljövőben.
A Ruma melletti Buđanovciban nagy tisztelet övezi Dani ezredest. A helybeliek tiszteletbeli polgárukká avatták és egy telket ajándékoztak neki hálából, hogy világhírűvé tette a falujukat.
– Valóban tavaly ajándékoztak nekem egy telket, de mondtam, hogy sajnos én ezzel nem tudok mit kezdeni, és felajánlottam, hogy ezen a területen alakítsunk ki egy légvédelmi múzeumot. Sok turista megfordul ebben a faluban és ha meglesz a múzeum, legalább valami látnivalót is tudnak majd mutatni. Egyelőre ott tartunk, hogy a kérdéses parcella tulajdonjogát igyekszünk átíratni egy civil szervezetre és engedélyeztetni próbáljuk az elképzelést. Ha kialakítjuk a helyet, akkor én tudok szerezni a hadseregből olyan légvédelmi eszközöket, amelyeket ki lehet majd itt állítani. Nagyon szeretném, ha ez mielőbb megvalósulna.
A kis falu történetében a legnagyobb esemény az volt, hogy éppen ott náluk lőtték le a világhírű F–117-est. Ezért nem csoda, hogy szinte mindenkinek van valamilyen ehhez kapcsolódó kis története. Az idő múlásával ezek a mesék szépülnek, izmosodnak, változnak. Amikor az ember hallgatja őket, mindegyik izgalmasnak és fontosnak tűnik, mint ahogyan minden emberi élet is izgalmas és fontos.
