A Szerb Haladó Párt megkezdte az aláírások gyűjtését az előrehozott választások kiírása érdekében. A párt célja egymillió aláírás összegyűjtése. A másik választásokhoz kapcsolódó hír szerint Rasim Ljajić munkaügyi miniszter kijelentette, a kormányt át kell alakítani, mégpedig a kabinet csökkentésével, emellett nagyobb sebességre kell kapcsolniuk elsősorban a gazdaság fellendítése irányába, vagy pedig választásokra kell menni.
Kétéves szünet után ismét arról hallani, hogy valószínűleg az urnák elé kell járulnunk. Azzal kapcsolatban, hogy ez mennyire reális, alapvetően két kérdéskört érdemes körüljárni. Egyrészt, hogy az ország vezető politikai erői közül kinek jönne jól a választás, másrészt pedig, hogy az, akitől a választások kiírása függ, tehát a hatalmi koalíció mennyire stabil, illetőleg mennyire jönne jól neki egy megmérettetés.
Az első kérdésre a választ tulajdonképpen megkaptuk az első hírből. A szerbiai politikai színtér jelentősebb pártjai közül a leginkább a haladókká átalakult radikálisoknak felelne meg a választás. Ugyebár, 2008 második felében az addig egységesnek és oszthatatlannak tűnő Šešelj vezette párt két, pontosabban háromfelé szakadt (Maja Gojković volt újvidéki polgármester is alakított egy pártot), és az egykori nagy párt szavazóinak többségét, na és nyilvánvalóan az anyagi bázist is a Tomislav Nikolić által vezetett, immáron európai elveket valló Szerb Haladó Párt szerezte meg, amit megerősítettek azóta néhány rendkívüli önkormányzati választáson is. E párt ereje jóval nagyobb, mint amennyi képviselője e pillanatban van, így a legrosszabb esetben is a legerősebb ellenzéki erő lehetne a szerbiai parlamentben. Azonban – tekintve a jelen gazdasági és szociális helyzetet, a gazdasági válságot, a sztrájkokat (amelyek mögött egyes hatalmi politikusok szerint pont ez a párt áll), a gyengülő dinárt, az általános pangást – e párt joggal reméli, hogy ezúttal sikerülhet megkaparintani a hatalmat. Mint tudjuk, korábban az addig egységes radikális párt sorra a legtöbb szavazatot szerezte meg a választásokon, csak elveik, retorikájuk és Hágában ülő vezérük miatt nemkívánatosak voltak. A megmosdatott haladó párt azonban már rendelkezik koalíciós potenciállal, gyakorlatilag a demokratáktól a szocialistákig bárki kész lenne velük szövetkezni.
Ami a másik oldalt illeti, a kormánynak e pillanatban a fentiek miatt nem áll érdekében a megmérettetés, ugyanis az európai integráció jelszavával győzedelmeskedő tömörülés e pillanatban nem sok kézzel fogható eredményt tud letenni az asztalra. A vízummentesség tényével, a tagjelölti státus esetleges kilátásba helyezésével az átlagembernek – akikből a statisztika szerint minden harmadik munkanélküli – nem lesz mit kenyérre kenni, az EU-ban utazgatni pedig nincs pénze. Azután itt van az üzemanyag állandóan emelkedő ára, a villanyáram márciusi drágulása, na és ne feledkezzünk el még egy választási ígéretről, amely igen komolyan visszaüthet: az ezer eurós ingyenes részvényekről szóló meséről. Az ország a gazdasági válság miatt a Nemzetközi Valutaalaphoz volt kénytelen fordulni, így most egy sor lépést e nemzetközi pénzintézet diktál, ezek pedig nem a bérek és nyugdíjak emeléséről szólnak, ellenkezőleg: azok befagyasztásáról és nagyszámú köztisztviselő utcára kerüléséről. A szöveg elején említett másik megnyilvánulás, Ljajić részéről is igazából arról árulkodik, hogy a kormányzó pártoknak nem akaródzik választásokra menni. Maga a kormányfő is a külföldi tőke dinamikus bevonásáról beszélt ezen a héten, és arról, hogy kifelé megyünk a válságból, de az idei év még nehéz lesz. A kormány tehát valószínűleg először eredményeket kíván produkálni, amelyekkel kiállhat a választók elé, így – ha csak valamely kormányzó párt „nem mondja be az unalmast” – egyelőre nem kell karikáznunk. Mert egy nehéz évben, amikor az a legfőbb eredmény, hogy az ország nem ment tönkre, nincs mivel dicsekedni, és választásokat sem lehet nyerni.
