A Nemzetközi Valutaalap elégedett a szerb kormánnyal, értékelésük szerint ugyanis kielégítő módon hajtotta végre a tavalyi év végén egyeztetett programelveket. Bogdan Lisolovik, a pénzintézet belgrádi képviselője szerint Szerbia sikeresen állta útját a pénzügyi válság elharapódzásának, amelyre elsősorban a nemzeti valuta árfolyamának elszabadulásával kerülhetett volna sor, emellett pedig felelősségteljes lépéseket tettek a takarékos, feszes állami költségvetés kialakításának irányában is.
Az ország 2011-es költségvetését a Valutaalap felügyeletével dolgozták ki, az ő követelésükre a tervezett költségvetési hiány a bruttó hazai terméknek legfeljebb a 4,1 százaléka lehet, magyarán ennyivel költhet az állam többet, mint amennyi bevételt megvalósít. Pedig az igények kielégíthetetlenek. A választások előtti évben járunk, a lakosságot ilyenkor kötelezően választópolgárnak kell tekinteni, amely akkor adja a hatalmon lévő pártokra a voksát, ha javulást, fejlődést, saját életszínvonala emelkedését észleli. Erre pedig a világ pénzügyi rendőrének is nevezett IMF által gyakorolt fiskális szigor mellett nemigen van lehetőség. Miközben a Valutaalap által előirányzott „terápia” egy hosszabb távú kezelés, amely a honi gazdaság tartós talpra állását eredményezné, addig a miniszter hölgyek és urak ezúttal is – nyilván a fenti okok miatt – sokkal rövidebb távú célokat tűztek ki maguk elé. Mint azt Diana Dragutinović pénzügyminiszter decemberben elmondta, a költségvetésben prioritást élvez a 2008 óta befagyasztott köztisztviselői bérek és a nyugdíjak növelése. Ennyi. Nem a külföldről beözönlő friss tőke, nem az infrastruktúra fejlesztése, hanem e nagyjából kétmillió nyugdíjas és adminisztratív munkás (vagyis: szavazópolgár) igényeinek kielégítése. Ezt sikerült is elérni, mivel hosszas egyeztetések után az IMF belement abba, hogy e két szektorban januárban, áprilisban és októberben növeljék a juttatásokat. De ez minden. A jelenlegi helyzetben, amikor az ország 2010-es gazdasági növekedése mindössze kétszázalékos volt, az idei évre pedig az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank szakemberei háromszázalékos növekedést jósolnak, ennyit lehet tenni.
Persze jogosan vetődik fel a kérdés, miért kell nekünk az IMF-re hallgatni. Egész egyszerűen azért, mert – tetszik ez nekünk vagy sem – Szerbia a nemzetközi pénzintézetek kezében van. Az ország teljes küladóssága 23,4 milliárd eurót tesz ki, amiből az állami tartozás hozzávetőleg hétmilliárd euró. A legnagyobb hitelező a Világbank. Ugyanakkor a másik oldalon a magánszféra, vagyis a gazdaság, a vállalatok külföldi bankok és más cégek iránti tartozásának összértéke 16,56 milliárd euró, ami átszámítva több mint az idei szerbiai büdzsé kétszerese. Egyszerűsítve ez annyit jelent, hogy az ország felélte saját vagyonát, külföldi friss pénz nélkül nincs áruforgalom, fejlődés, gazdasági növekedés. Éppen ezért vagyunk az IMF-re utalva, mert ők dobták azt a bizonyos mentőövet, amelynek köszönhetően sikerül fenntartani a látszólagos stabilitást.
Danijel Cvijetičanin gazdasági szakértő diagnózisa szerint Szerbiát ma a túlzott eladósodottságnak, az erőforrások kiárusításának és a túlméretezett fogyasztásnak a válsága sújtja.
Ugyanakkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy az IMF kritériumai és a lakosság elvárásai egymással antagonisztikus viszonyban állnak, a „pénzügyi csendőr” a megszorításokat, a takarékoskodást, a bérek visszafogását várja el, az átlagember pedig pont ennek az ellenkezőjét. És ezzel nagyjából megválaszoltuk azt az aktuális kérdést is, hogy el kell-e adni a Telekomot, miért és mennyiért kell ezt megtenni. Szakértői becslések szerint rossz pillanat a mostani ezen ügylet lebonyolítására, hiszen a nemzetközi válság miatt a telekommunikációs vállalatok reálértéküknél kisebb összegért értékesíthetők. A kormányzó pártoknak azonban eredményeket kell produkálniuk, amihez pedig pénzre van szükségük, azt viszont nem vehetik ki a költségvetés nevű évekig feneketlen pénzeszsákként kezelt valamiből, hanem más források után kell nézniük. Hónapok óta tart a miniszterek licitálása arról, hogy mire is kellene elkölteni a hozzávetőleg 1,5 milliárd eurós bevételt. Van, aki az infrastruktúra fejlesztésére, útépítésre költené a pénzt (a szalagátvágás annyira szépen mutat a híradóban), más a nyugdíjszektor reformját gyorsítaná és így tovább.
A múlt héten megkezdték sztrájkjukat a pedagógusok, ezen a héten csatlakoztak hozzájuk a kultúrmunkások, a rendőrök, az egészségügyben dolgozók és a Szerbiai Villanygazdaság munkásai, vagyis az állami felépítmény dolgozói. A tiltakozók szószólói pedig milliárdos összegeket követelnek. Miből? Nem nehéz kitalálni. A büdzsére az IMF lakatot tett, tehát ők, mindannyian visszaélve kiváltságos helyzetükkel, a gyermekek oktatásán, a gyógyításon, az áramszolgáltatáson keresztül próbálják zsarolni a kormányt, gondoljon rájuk is a telekomos pénz osztásakor.
A legfrissebb EU-kompatibilis felmérés szerint egy négytagú család fogyasztói kosara 70 000 dinárba kerül, a szerbiai átlagbér pedig 39 000 dinár. Már maga a száraz statisztikai megállapítás is lehangoló: majdnem két átlagbér szükséges a fogyasztói kosár megtöltéséhez. Ezzel szemben a valóság: ki keres ma 39 ezer dinárt? Itt vannak azok a tömegek, amelyek mezőgazdaságból próbálnak megélni, akik valamely magánvállalatba járnak be nap mint nap, ahol hónapokat, éveket késnek a bérek, nem fizetik a járulékokat vagy azok, akik – más megoldás nem lévén – a szürkegazdaságban igyekeznek pénzt keresni, magyarán: maszekolnak, csempésznek, viszonteladnak. Ők hova menjenek, kinél tiltakozzanak, kit zsaroljanak meg azért, hogy több pénzt kapjanak?
Szerbia polgárai kiéhezettek, elegük van a tranzícióból, a válságból, a nélkülözésből. Akik megtehetik, a markukat tartják, zsarolnak, követelődznek, pénzhez akarnak jutni, azt pedig el akarják költeni plazmatévére, frizsiderre, gépkocsira. Ugyanebben a Szerbiának azonban a gazdaság talaja igencsak ingoványos, pontosan kiporcióztak minden fejadagot. Az államvezetés a gondoktól túlterhelten járja táncát a látszatstabilitás hajszálvékony jegén, amely bármilyen szociális felmelegedés következtében tovább vékonyodhat és beszakadhat.
