(Fotó: Molnár Edvárd)
Amikor tavaly decemberben Brüsszel úgy döntött, hogy még nem értek meg a feltételek arra, hogy Szerbia uniós tagjelöltségére rábólintsanak, s jobb lesz pár hónappal elodázni a döntést, a hazai vezető politikusok némileg retorikát váltottak, s talán a nyilvánosságon belüli beteljesületlen várakozás csillapítása, vagy egyszerűen csak a figyelem elterelése érdekében egyre gyakrabban kimondtak olyan megállapításokat is, melyek nagyban eltértek az addigi hivatalos, kormánypolitikát alakító formuláktól. Közölték, mit kért valójában az unió, hogyan kéne lemondani a 1244-es határozatról, elmondták, ne áltassuk magunkat: úgyis döntenünk kell, hogy a jelenlegi politikát akarjuk-e tovább folytatni, vagy Európához akarunk-e inkább közeledni. Azokban a napokban talán úgy tűnhetett, kimozdult a magas politika a megszokott kerékvágásból, s a választások ma sem pontosan ismert időpontjához közeledve talán arra is esély mutatkozhat, hogy közelebb kerüljön az ország egy valóban „megoldást nyújtó megoldáshoz”, egy választások utáni új politika körvonalazódásához. Idővel az efféle kijelentések ismét háttérbe szorultak. Vesna Pešić független parlamenti képviselővel arról beszélgettünk, hogy az elmondottak ellenére elképzelhető-e szemléletváltás a közeljövő szerb politikájában.
Közelebb állunk-e a koszovói kérdés megoldásához ma, mint négy évvel ezelőtt? Várhatunk-e jelentős változásokat e téren a közelgő választások, illetve az Európai Unió hamarosan esedékes újabb döntése fényében?
– A „Koszovó is, Európa is” képlet máig nem változott, ezért nehéz lenne megmondani azt, hogy közelebb kerültünk-e a megoldáshoz. E formulát a 2008-as választásokra találták ki, s akkor be is harangozták, hogy Szerbia nem lesz hajlandó elállni ettől az ellentmondásos és kétértelmű politikától. Ebből kifolyólag én nem várok nagy változásokat az ország Koszovó-politikáját illetően. Ha bele is kezdenek majd ennek a problémának a rendezésébe, ami ma még egyáltalán nem bizonyos, az akkor is apró lépésekkel, alig látható módon fog majd zajlani. A gond mögött nem kizárólag a politika áll, hanem a szerb pravoszláv egyház, és a hatalom más központjai is. Ami a tagjelölt-státust illeti, az a véleményem, hogy márciusban meg fogja az ország kapni, függetlenül attól, hogy teljesíti-e a Koszovóval kapcsolatos feltételeket vagy sem. A csatlakozási tárgyalások nélkül viszont nem sokat jelent a tagjelöltség. Mellesleg, szerintem, megannyi más feltételnek sem tettünk eleget, például az igazságügy reformja is meghiúsult, úgyhogy a következő körben majd az szerepel napirenden. Az a benyomásom, hogy Szerbia nem siet Európába, s kérdés, hogy egyáltalán valaha is odaér-e.
Miért nem léteznek a szerb politikai színtéren világos elképzelések a koszovói kérdés rendezése kapcsán?
– Ennek legalább két oka van. Az egyik az, hogy a nagyobb pártok nem akarnak szavazókat veszíteni Koszovó leírásával. A Demokrata Párt korábban azért húzta elő a holt témát, hogy a nacionalista szavazótáborba gázolhasson, s növelni tudja saját támogatóinak a számát. A második ok az, hogy ez a vezetés egyébként sem rendelkezik semmilyen vízióval sem. Nem igazán érdekli a komoly politizálás és a közérdek, inkább csak saját érdekeivel, a hatalmon maradás kérdéseivel foglalkozik. Tadić, például, harmadik mandátumot is szeretne, noha az alkotmány kettőt engedélyez. Szóval, mindenki azt csinál, amit akar.
A négy évvel ezelőtti választásokon a „Koszovó is, Európa is” politikai program győzedelmeskedett. Ma viszont szemtanúi lehetünk annak, hogy ez valójában nem vezetett sem az uniós tagjelöltséghez, sem Koszovó visszaszerzéséhez. Az előttünk álló választásokon, ezek után, mennyire számíthat nyereségesnek ismét egy megvalósíthatatlan politika előterjesztése?
– A választások előtt nem nagyon fogják emlegetni Koszovót, félreteszik a témát, Tadić formuláját pedig továbbra is megtartják – semmibe sem kerül. Koszovó említése ugyanis nem számít kifizetődőnek, mert a tadići formula megbukott, sikertelennek bizonyult. Mivel sem a Demokrata Párt, sem a Szerb Haladó Párt nem képes semmi újat kitalálni, ezért a kampányban, ha fel is merül majd Koszovó témája, gyorsan átugorják azzal, hogy: marad minden a régiben. Igyekezni fognak más témákat keresni, ahogyan azt egyébként már be is jelentették, így gazdasági jellegű ígéretekkel, a foglalkoztatással törődnek majd. Úgy látom, a média sem foglalkozik már Koszovóval annyit, mintha jelenleg ott semmi sem történne.
Milyen mértékben tekinthetők a következő választások referendumszerűeknek, sorsdöntőeknek? Ismerve az elképzelhető koalíciós végkifejleteket, tartanunk kell-e esetleg az Európa-barát politika felfüggesztésétől, vagy ellenkező esetben, számíthatunk-e teljesen pozitív változásokra?
– Nem látom történelmi jelentőségűeknek a következő választásokat. Nem Koszovó gördített akadályt Szerbia európai útjába, hanem a korrupció és a társadalmi ügyek katasztrofális vezetése. Nem látok alternatívát, ezért az érvénytelen szavazólapok leadásának híve vagyok. A demokraták teljes szégyent vallottak, s ebből a szempontból nem lenne rossz, ha megbüntetnék őket, és ellenzékbe vonulnának. Bárki is kerülne hatalomra, a pozitív fejlemény az lenne, ha magán a Demokrata Párton belül változásokra kerülne sor. Ami pedig Európát illeti, mint mondtam, Szerbia nem siet, egy szép napon majd odaér, ha odaér. Mindabból, amit elmondtam, kiviláglik, hogy szerintem Szerbiában csődöt mondott a politika. Hiányoznak a megfelelő, komoly emberek, így a pártállamiság, a személyes hatalom és élvezetek, valamint a korrupció váltak a szerb politika fő jellemzőivé.
