Eltérőek a vélemények a tekintetben, hogy miként befolyásolja majd a két ország közötti kapcsolatokat, mindenekelőtt pedig a történelmi múlt tényeinek megállapítása érdekében felállított államközi történészcsoport további munkáját a Magyarországon tett kezdeményezés és az elindított nyomozás. A bizottság szerbiai elnöke mindenesetre nem borúlátó az ügyben. A hozzászólók megegyeznek abban, hogy felesleges lépést tett a Jobbik, mely – a Várady Tibor jogászprofesszor által elmondottak alapján – meggondolatlan, s a jogi tényeket is mellőzi.
Megannyi problematikus, nehezen megválaszolható kérdés merült fel a magyarországi Jobbik párt országgyűlési képviselői által tett feljelentéssel kapcsolatban, melyet az 1944/45-ös délvidéki atrocitások miatt nyújtottak be ismeretlen tettesek ellen. Vitatott magának a feljelentésnek a tárgya, hiszen az népirtásról szól. Ha azonban nem népirtásról van szó, akkor a civil lakosság ellen elkövetett erőszakról kellene beszélni, amit viszont kizárólag a háborús cselekményekben egymással szemben álló ország polgárai ellen elkövetett bűntettként határoz meg a magyar büntetőjog. Kérdés az is, hogy a nemzetközileg el nem ismert, magyar fennhatóság alatt állt Délvidéket miként értelmezik. A legnagyobb gondot pedig minden bizonnyal az információk, adatok, dokumentumok hiánya jelentheti, hiszen csaknem hetven év telt el a rémes történések óta. További kérdés, hogy ha az ügy el is jutna bizonyos életben maradt, felelős személyek megnevezéséhez és a vádemeléshez, rendeznék is a vádirat tárgyát, s eljárás indulna a magyar bíróságok előtt, ebben mennyire lenne hajlandó közreműködni Szerbia, kiadná-e polgárait a magyar hatóságok kérésére.
A Jobbik képviselője bevallotta, hogy a kezdeményezés hátterében elsősorban voltaképpen a közvélemény figyelmének felkeltése állt. Lapunk múlt hétvégi számának nyilatkozva Apáti István elmondta, hogy az egyik célkitűzésüket már elérték azzal, hogy a média foglalkozik az üggyel. Úgy fogalmazott, az újságok írnak róla, a rádióban hallani, a tévében látni lehet az ezzel kapcsolatos híradásokat, ami azt jelenti, hogy az 1944/45-ös délvidéki magyarellenes atrocitásokról egyre többen szereznek tudomást. Abbeli meggyőződését fejezte ki, hogy ha jó munkát végez a Központi Nyomozó Főügyészség, akkor bizonyára meg lehet majd nevezni néhány felelőst, s nemcsak büntetőjogi, hanem erkölcsi elégtételre és történelmi igazságtételre is sor kerülhet.
A közvélemény figyelmének efféle felcsigázása azonban nemcsak az atrocitások tényének megismerését eredményezheti, hanem negatív következményeket is vonhat maga után. Nemrég, a szerb oldalról tavaly még teljes egészében anyagi eszközök híján, azaz meglehetősen döcögve indult be annak a két ország történészeiből álló akadémiai vegyes bizottságnak a munkája, melynek feladata az 1941 és 1948 közötti atrocitások tudományos feltárása. Sokak szerint félő, hogy egy Magyarországról induló nyomozás, netán bírósági eljárás, s mindenekelőtt annak politikai vetületei alááshatják az eddig elért eredményeket, s a két nemzet közötti történelmi megbékélés előrehaladását.
POLITIKAI-IDEOLÓGIAI ÉRDEKEK
Prof. dr. Vojislav Stanovčić, a vegyes bizottság szerb tagozatának elnöke nem tart attól, hogy a jobbikos kezdeményezés különösebb kihatással lenne a kutatómunkára. Ugyanakkor azonban a feljelentésben megfogalmazottakkal sem ért egyet.
– Tény, hogy rengeteg áldozat volt mindkét oldalon, de szerintem sokkal inkább beszélhetünk politikai-ideológiai érdekekből elkövetett bűnökről, mint egy egész nép kiirtási szándékának az esetéről. Ez utóbbit fedi valójában a népirtás fogalma, amely ebben az esetben semmiképpen sem állja meg a helyét. Egy normális bíróság egyszerűen nem hozhat meg egy ilyen ítéletet – mondta el lapunknak a szerb történésztagozat vezetője.
Prof. dr. Vojislav Stanovčić
Mint mondta, ha népirtásról lenne szó, akkor nem számítana, hogy csaknem hét évtized telt el a történések óta, hiszen ez a fajta bűncselekmény sosem évül el. Megismételte azonban, hogy ebben az esetben szerinte nem erről a kategóriáról beszélhetünk.
– Mindenekelőtt pártérdekeket, politikai célokat látok az akkori események mögött. A gazdag polgároktól elvették a vagyonukat, s az életüktől is megfosztották őket. Efféle leszámolásokra Szerbia-szerte, de Montenegró, Bosznia-Hercegovina és Horvátország területén is volt példa. Alaptalanul kiválasztottak olyan egyéneket is, akiket aztán minden ok nélkül kivégeztek, osztálykülönbségi, ideológiai érdekek miatt – fogalmazott Stanovčić.
AKI NINCS VELÜNK, AZ ELLENÜNK VAN
Hasonló véleményen van a népirtást tartalmazó vádról Srđan Cvetković, a sírfeltáró bizottság titkára is. Szerinte az 1944-ben és 1945-ben lejátszódott események az ellenségnek kikiáltottakkal való leszámolást jelentették. Emlékeztetett, hogy Szerbiában is kivégeztek mintegy 35 ezer embert csak azért, mert más mozgalmakat követtek.
– Aki nincs velünk, az ellenünk van – ez volt az akkori jelmondat, s ennek szellemében, ideológiai okokból zajlottak le a kivégzések is. Más esetekben pedig „egyszerű” háborús leszámolásokról volt szó, amilyeneket sajnos valamennyi háború esetében láthatunk. Az efféle történések áldozatai általában az ártatlan emberek vagy olyanok, akik semmiképp sem érdemelnének halálbüntetést tetteikért. Háborús bűnök természetesen ebben az esetben is történtek, s mint mindig, most is egyéni felelősségről lehet csak beszélni. Minden egyénnek a saját tetteiért kell felelnie, legyen szó akár háborúról, akár békéről.
Arra a kérdésre, hogy van-e elegendő adat ahhoz, hogy ezeknek a bűnöknek egyes, ma még életben lévő elkövetőit meg lehessen nevezni, s ellenük el lehessen indítani az esetleges bírósági eljárást, Cvetković elmondta: bizonyára lehetnek ilyenek, habár olyan életkorban lévő személyekről lenne szó, amilyenben már szinte értelmetlenné válna egy eljárás lefolytatása.
– Ilyen eljárásokról a környező országokban sem igen tudunk, ezért nem nagyon hiszek abban, hogy most jött volna el az idejük. Az 1944 utáni történésekért sehol senki sem felelt, néhány országban elindultak bizonyos nyomozások, melyek azonban nem hoztak eredményt, így inkább politikai játszmaként értelmezhetők – közölte Cvetković.
Úgy fogalmazott, hogy jelen pillanatban a legfontosabb feladat az áldozatok névsorának elkészítése és a rehabilitáció folyamatának továbbvitele. A folyamatot azonban veszélyeztetik az efféle lépések.
– A megfogalmazás nem kedvez azoknak a mérsékelt véleményeknek, melyek az ártatlanok rehabilitációját, a történelmi igazságok megállapítását és kimondását szorgalmazzák. Az efféle szélsőséges kezdeményezések inkább azok malmára hajtják a vizet, akik elhallgatni próbálják az egykori történéseket. Voltaképpen ugyanazon az oldalon állnak velük. Ha a céljuk esetleg jó is volt, azt hiszem, teljesítési módja elhibázott – állapította meg a sírfeltáró bizottság titkára.
NINCS VISSZAMENŐ HATÁLYA A NÉPIRTÁSNAK
Nem tartja megfelelőnek a jobbikos feljelentést dr. Várady Tibor jogászprofesszor sem.
– Azt hiszem, hogy a tényfeltárást nem segíti az említett képviselői kezdeményezés. Hadd kezdjem azzal az egyszerű ténnyel, hogy a népirtásról szóló nemzetközi egyezményt 1948 decemberében fogadta el az ENSZ, és 1951 januárjában lépett életbe. Visszamenő hatálya nincsen. Tehát a népirtás vádja nem jön szóba. Szerbiában is voltak radikálisok, akik második világháborúbeli népirtással akarták vádolni Horvátországot. Ez sem jöhetett szóba. Aki komolyan igyekszik venni az emberi szenvedéseket, és ezt jogi keretbe akarja helyezni, annak vennie kellene annyi fáradságot, hogy utánanézzen a dolgoknak, és különbséget tegyen népirtás, háborús bűnök és emberiesség elleni bűntettek között.
Várady fontosnak tartja a történészbizottság megalakítását, s a munka zavartalan folytatása mellett foglalt állást lapunknak adott nyilatkozatában.
– Ma már nem lehet vitatni, hogy 1944-ben és 1945-ben történtek súlyos bűntettek és azoknak voltak magyar áldozatai, különösen Bácskában. Az áldozatok tiszteletet érdemelnek. A tiszteletet az igazság biztosítja. Ezért érdemelnek elismerést azok, akik fáradságot nem kímélve, és kockázatot is vállalva a tényeket igyekeztek megállapítani. Ez azért is fontos, mert a tagadást nem szüntethetik meg hevületek és legendák. Tényekre van szükség, nem pedig parolákra. Tényeket, teljes igazságot nem lehet a levéltárak megnyitása nélkül megállapítani. Ezért fontos a magyar és szerb tudományos akadémiák nemrég megindult közös kutatása – húzta alá.
Kérdésesnek nevezte, hogy él-e még egyáltalán valaki azok közül, akik 1944-ben és 1945-ben bűncselekményeket követtek el. Hozzátette: a magyar ügyészségnek nincsenek eszközei arra, hogy ezt megállapítsa, azt pedig elképzelhetetlennek tartja, hogy a szerb ügyészség indítson eljárást ismeretlen tettesek ellen 67-68 évvel ezelőtt elkövetett bűncselekmények tekintetében, méghozzá olyan vád alapján, mely csak 1951 után elkövetett bűncselekményekre vonatkozhat.
– Jogi realitása tehát nincsen a kezdeményezésnek, politikai szenvedélyek gerjesztésére azonban alkalmas, ez pedig nem segíti a vajdasági magyarságot, sőt megnehezítheti a tényfeltáró közös bizottság munkáját is. Nagy szavak és gesztusok helyett vissza kell térnünk ahhoz a törekvéshez, hogy feltárjuk az igazságot – válaszolta Várady a várható következményeket firtató kérdésünkre.
