A címben föltett kérdésre a legegyszerűbb válasz az lehetne, hogy minden baj van vele: amellett, hogy tavaly akár 60 százalékkal is megnövekedhetett a kirótt összeg, nem értik a polgárok, hogy például miért fizet a férj vagy a feleség ugyanakkora házrészért többet, mint a házastársa; vagy miért kell fizetniük azoknak is, akik eddig föl voltak mentve. Ez azonban csak néhány példa az „érthetetlen” dolgok közül, van ennél jóval több is.
Zentán Kanyó Mariannától, a helyi adóigazgatási osztály vezetőjétől kértünk választ kérdéseinkre és magyarázatot a számtalan panaszra. Mint kiderült: az adószabályozás javarészt országosan egységes, tehát többé-kevésbé azonos gondokkal küszködnek más városok vagy községek lakosai is. Az írásunkban ugyan házadót emlegetünk, de valójában vagyonadóról van szó, amely a termőföld kivételével felöleli az ingatlanokat: a házat, a lakást, a garázst, a víkendházat, az egyéb melléképületeket és az üzlethelyiségeket is, de ez utóbbiakra részletesen nem térünk ki.
Mivel a házadó a községek büdzséjét gazdagítja, az adóhivatal már 2008-tól a községi közigazgatásra ruházta át ezt az adónemet, nyilván azért, mert így megszabadultak a munka egy részétől, emellett pedig föltételezhető, hogy mivel a községek „saját” pénzéről van szó, igyekeznek is behajtani minél nagyobb összeget. A törvényt azonban továbbra is a köztársasági parlament hozza meg, tehát a községeknek kevés beleszólásuk van a szabályozásba, legföljebb például a körzetek kijelölésébe avatkozhatnak bele. Így született meg 2010-ben az a törvény is, amely jelentős adóemeléssel járt, s az eddiginél is bonyolultabbá tette az adózást.
LEGFELJEBB 60 SZÁZALÉKOS ADÓNÖVELÉS (?)
Tavaly Zentán (is) – csak a város területén – közmunkások segítségével mérték föl a tulajdonviszonyokat, vagyis új vagyonbevallást tettek a tulajdonosok. Ez eleve változásokkal járhatott az adózásban, a teher növekedését azonban jórészt az új törvény okozta. Minden tulajdonosra érvényes az a módosítás, mely szerint 70-ről 40 százalékra mérsékelték az ingatlanok értékcsökkenését (az amortizációt), márpedig értékesebb ingatlanra természetszerűen nagyobb összegű adót kell fizetni. Emellett az évi amortizációt 1,5-ről 0,8 százalékra csökkentették, ami szintén „értékesebbé teszi” az ingatlant. Tehát akinek a háza már 70 százalékban amortizálódott, 2011-től le kellett venni 40 százalékra, aminek 30 százalékos drágulás volt a következménye.
Korábban 40 százalékos kedvezményben részesült a tulajdonos, és a négytagú családban további 10-10 százalék járt a családtagokra, mostantól viszont csupán a tulajdonos élvez 50 százalékos kedvezményt, amennyiben az ingatlanban lakik. Így például ha három személy „nevén van” a ház, és csak egyikük lakik benne, a lakó élvezi a kedvezményt, a másik két tulajdonos viszont 100 százalékos adót fizet. Gyakran megtörtént az is, hogy például társtulajdonos volt a férj és a feleség, de csak egyikük nevére szólt az adóvégzés, mostantól viszont mindketten adóznak, s miközben ugyanannak az ingatlannak a tulajdonosai fele-fele arányban, mégsem azonos összeget kell fizetniük. Ennek az az oka, hogy az említett törvény megszabta, hogy az új rendszerben a 2010-es évhez viszonyítva legföljebb 60 százalékos lehet az adónövelés, de mivel az egyik házastárs esetében nincs viszonyítási alap, vagyis „új adókötelesnek” számít, így teljes összeget kell fizetnie. Normálisnak aligha mondható a törvényhozónak ez a lépése, de ez a tényeken aligha változtat. Mindezek mellett módosult – „természetesen” a tulajdonosra nézve kedvezőtlenül – a haszonélvezethez köthető adózás is. Míg korábban a haszonélvező volt adóköteles, addig újabban ilyen esetben is a tulajdonosnak kell fizetnie, ami ismét 100 százalékos megterhelést jelent, ha ő másik házban vagy lakásban lakik.
Mindezekből arra lehet következtetni, hogy a maximált 60 százalékos adónövelés nem mindig csupán ennyit tesz ki, hanem akár többet is, csak állítólag „nincs viszonyítási alap”, de ha a család adóterhét vesszük figyelembe, minden világossá válik. Mert, ugye, a laikus szemében a férj-feleség esetében, amikor egyikük most válik „új adózóvá”, akár „vihetné tovább” a házastársnak járó kedvezményeket. Ha a törvényhozó is úgy akarná…
ÍGY JÖN KI A VÉGÖSSZEG
Tévhit az, hogy a százéves házakra nem kell adót fizetni, meg az is, hogyha a lakója idős, akkor mentesül az ilyen kötelezettség alól. Létezik ugyan 75 százalékos kedvezmény abban az esetben, ha a ház nem a városban van, területe nem nagyobb 60 négyzetméternél, nincs bérbe adva, a tulajdonosa pedig 65 évnél idősebb, de könnyen lehet, hogy ilyen esetben egyébként is adómentes lenne az épület, mert az adóalap nem haladja meg a 400 ezer dinárt. Az adóalapot azonban az egyszerű halandó nehezen tudja kiszámítani, hiszen számos tényezőből áll össze, s a végén különböző szorzószámok által alakul ki. Szerepet játszik benne az ingatlan piaci értéke, az amortizáció és az elhelyezkedés is. Az értékvesztés százalékának módosulása miatt (70-ről 40-re) történhetett meg több esetben, hogy az eddig felmentett tulajdonosok most adókötelezettek lettek, azért, mert az adóalapjuk 400 ezer dinár fölé nőtt. Kanyó Marianna elmondta, hogy az új rendszerben lényegesen kevesebben vannak felmentve az adófizetés alól, mint korábban. A lokáció olyan módon befolyásolja az adózást, hogy a városközpontban (az első zónában) nem élveznek kedvezményt a tulajdonosok, majd a következő két körzetben 20-20 százalékkal csökken a kötelezettség, a falvakban egészen 40 százalékra. A község például úgy szólhatott volna bele az adóalap alakításába, hogy a legszűkebb városközpontban kijelöl egy extra zónát is, s ott 200 százalékra növelhette volna a megterhelést, természetesen csak az elhelyezkedésre vonatkoztatva. Végül a minőségi elemek járulnak hozzá az adóalap kialakulásához: komfort, kinézet, extra sajátosságok stb., és mindhárom esetben bizonyos szorzószámok alkalmazásával alakul ki az adóalap, amelynek 0,4 százalékát kell adóként fizetni, persze csak akkor, ha az meghaladja a 400 ezer dinárt. Megjegyezzük, hogy az adó alóli esetleges felmentés nem egy-egy ingatlan értéke (vagyis az abból kiszámolt adóalap) szerint történik, hanem a teljes vagyon alapján, amivel az adófizető rendelkezik.
Mivel a község falvaiban nem történt új felmérés (új adóbevallás), így a régi adatbázis alapján adóztat a hivatal, ami bizonyos esetekben előnnyel járhat (a már említett több tulajdonos – egy adófizető; haszonélvező adózása; stb.), a kiszámítási mód viszont ott is módosult, tehát növekedtek a terhek.
DAGAD A KÖZSÉGI KASSZA?
Zenta községben az új adóbevallások eredményeként a korábbi több mint 5100-ról tavaly 8000-re nőtt az adókötelezettek száma. A múlt évben összesen már több mint kétszer akkora összegnek – mintegy 17 millió dinárnak – kellett volna befolynia, mint amennyinek 2010-ben. Persze akkor sem volt teljes a megfizettetés, de megközelítette a 7,4 millió dinárt, miközben tavaly csupán 10,4 millióra nőtt. Szemmel látható az aránytalanság, ami esetleg az elszegényedéssel is magyarázható. Ezzel szemben állítólag inkább azok tartoznak, akiknek értékes ingatlanjaik vannak, és volna miből fizetniük.
