Az Ipsos Strategic Marketing közvélemény-kutató február eleji felmérése alapján a Szerb Haladó Párt hét százalékponttal vezet a Demokrata Párt előtt: ha ebben a pillanatban tartanák meg Szerbiában a parlamenti választásokat, akkor a haladók és a köréjük gyűlt kisebb pártok a szavazatok 32 százalékára, a demokraták pedig a szavazatok 25 százalékára számíthatnának. A Liberális Demokrata Párt és a Szerbiai Szocialista Párt fej fej mellett haladva harcol egymással a harmadik legerősebb politikai erő titulusáért, jelenleg 10, illetve 9 százalékos támogatottságot könyvelhetnek el. A közvélemény-kutatás eredménye szerint az említett pártok mellett még csak a Szerbiai Demokrata Párt és a Szerb Radikális Párt lépné át a parlamenti küszöböt, mindkét pártra a szavazók 6 százaléka voksolna.
A demokratáktól érkezett nem egy támadó hangvételű közlemény, kijelentés ismeretében kijelenthető: a haladóknak igazuk van abban, hogy a DP szándéka minden erővel piszkos kampányt kényszeríteni politikai ellenfelükre, s ennek okát kereshetjük az említett felmérés eredményeiben is. A valódi kampány kezdete, a választások kiírásának pillanata egyre közeledik, a hét százalékpont lemaradás komoly gondot, ledolgozni valót jelenthet – semmiképp sem számít megfelelő pozíciónak kampánykezdéshez. A finisben ugyanis még sok minden megtörténhet, s általában az szokott könnyebb helyzetben lenni, aki éppen hatalomváltásra készül – feltéve, ha ügyesen kihasználja a Fortuna által, meg a pártszponzorok által kínált lehetőségeket. Nehezebb ilyenkor bizonyítani, hogy melyek az elmúlt négyesztendős ciklus eredményei, különösen akkor, ha azokból nem is sok van, krízisállapot vagy hatalmi tehetetlenség következtében.
Tadićéknak, mindenesetre, egyelőre nem nagyon kellene tartaniuk az erősebbnek látszó ellenfelüktől. Ha igaz az, amit az elmúlt hetekben hallani lehetett, mármint hogy a jelenlegi koalíció tagjai a választások után is korábbi partnereiknek adnak majd elsőbbséget, akkor olyan nagy meglepetésekre már nem kell számítani. Igaz, előfordulhat, hogy a mostani kormánytöbbségnek a szavazást követően szüksége lesz majd Čedomir Jovanovićra is, de a közvélemény szemmel látható alakításából egyértelműen kiderül, hogy egy ilyen lehetőségre nemcsak a demokraták, hanem a szocialisták is készen állnak. Igaz, Dragan Marković Palmának vannak fenntartásai, s nem kíván a liberális „melegekkel” együttműködni, láttunk azonban már olyat a hazai politika színterén négy évvel ezelőtt, hogy az addig összebékíthetetlennek tűnő ellenségeskedésből teljes mandátumot szavatoló partnerség köttetett. Másrészt, Palma nélkül is összejöhet. Ha ez a nagykoalíció létrejön, már csak azt kell eldönteni majd, hogyan fog a Koszovóval kapcsolatos döntéshozás működni. Alkut kötnek-e, s kialakítanak egy a Fordulat és a „Koszovó is, EU is” politika közötti, mellesleg kialakíthatatlan, s teljesen hiábavaló „arany középutat”, vagy az „oszd meg és uralkodj” hazai elve szerint mindenki megkapja saját funkcióját, s nem nagyon kotnyeleskedik majd bele a másik dolgába.
Nikolićéknak sem lesz könnyű, ha kormányalakításhoz közeli pozícióba kerülnek. Félő, hogy a radikális párt szavazótáborának nagy része mellett megkapták azt a vírust is, ami egyszerűen ellehetetleníti számukra, hogy győzelem esetén hatalomra is jussanak. A politikai csodák továbbra sem kizártak, de egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy az egész politikai színtérről a haladók, már meglévő partnereik mellett, kizárólag Koštunicáékra számíthatnak, de azokra se nagyon. Pontosabban, mintha maguk is azért szurkolnának, hogy csak erre az egyre ne szoruljanak rá. S ahogyan a másik tábor elemzésekor felmerült a kérdés, az egymásnak ellentmondó vélemények miatt mit kezdenek majd Koszovóval, úgy itt is felmerül, mit kezdenek majd az unióval. Mert arról, ahova Nikolić és Vučić az új párt létrehozása óta eltántoríthatatlanul igyekszik, Koštunica hallani sem akar. Ráadásul, a Koštunicával folytatott egyezkedések általában úgy szoktak befejeződni, hogy a szavazatszámok megoszlásának elhanyagolása mellett ő maga lesz végül a miniszterelnök, s az SZDP-politikától eltérő tevékenység hazaárulásnak minősíttetik, és kormányválsághoz, majd bukáshoz vezet.
Szoros eredmény kialakulásakor sokat számíthat az is, hogyan döntenek majd a kisebbségi pártok képviselői, átlépi-e a parlamenti küszöböt a Mlađan Dinkić-vezette Szerbiai Egyesült Régiók pártszövetség. A lényeg, mindenesetre, egy a problémák orvoslására, munkahelyteremtésre, s a koszovói kérdés rendezésére alkalmas új politika megteremtése lenne. A szerbiai választópolgárnak a szavazáskor arról is döntenie kell, hogy a felvázolt eshetőségek közül szerinte melyik opció tudná, a maga ellentmondásaival, sikeresebben ellátni ezt a teendőt.
