Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akit zavarnak a mai “trendi” világ újracsomagolt kifejezései. Arról a jelenségről van szó, miszerint ma már a takarítónő sokkal inkább tisztaságügyi előadó, a titkárnő pedig előszeretettel nevezi magát projekt-asszisztensnek. Előkelőbb, tetszetősebb, eladhatóbb, szebben csomagolt. Igazából itt mindössze arról van szó, hogy a berlini fal ledöntését követően Nyugatról beáramlott piacgazdasággal együtt megérkezett és jó mélyen gyökeret vert a fogyasztói társadalom, amely pedig a marketingnek, a reklámszakmának a melegágya. Naponta meggyőződhetünk erről a tévéreklámok özönéből, a hiper- szuper-, mega-,gigamarketek akcióiból, a bulvársajtóból és a vízcsapból is. A reklámszakma, a termék identitásának felépítése, a tetszetős szlogenek, csomagolások segítségével a nagy semmit is rá lehet tukmálni a tisztelt fogyasztóra, főleg, ha az aktuális akció keretében kap mellé ajándékba még legalább két levehető tetejű semmit is. Amely nagyjából a második használatnál elromlik, de sebaj, úgyis ajándékba kaptuk.
Ez a jelenség a politikai életben is elterjedt, ma már minden politikai üzenetet, lépést kifényezve tálalnak a nagyérdemű választó elé, aki a villódzó fényektől és a csillámportól észre sem veszi, hogy megint átverték.
Szerbiában minden ilyen átalakulás hordozza magával a helyi specifikumokat. Ez történt a gazdaságban, a privatizáció nálunk külön szerb recept szerint zajlott, mostanában csomagoljuk ki magánosított vállalatainkat és derül ki, hogy a csomagban nem az van, amit a dobozon írt, vagy csak simán lejárt a szavatossága. Ugyanez vonatkozik a tranzíció egyéb szféráira is, ugyanis az aktuális vezetés lazán átmentette a kommunista időszak eszköztárát, szóhasználatát, természetesen újracsomagolva, EU-szabványok szerint. Így ma annak lehetünk szem- és fültanúi, hogy politikusainknak teli a szája az itteni multikulturalizmus dicséretével. Ennek jegyében igyekeznek a kisebbségieket is a szerb előjelű pártokba csábítani, gondolok itt elsősorban az önmagát szinte már állampártként feltüntető Demokrata Pártra, amely különösen itt Vajdaságban a multikulturalizmus legfőbb ápolójaként és hirdetőjeként igyekszik szerepelni. Pedig, ha kicsomagoljuk e kifejezést, arra jövünk rá, hogy ebben az esetben a dobozban az egykori testvériség-egység eszméje szerepel, csak hát a fogyasztói társadalomban ezt “multikulti”-nak nevezzük, mert így trendibb, jobban el lehet adni. Tehát gyakorlatilag ugyanazt kapjuk mint anno: mindenki egy kicsit néptáncol, a helyi fő- és felelős polgármester, kkt-elnök stb. mindenféle nyelveken szól a néphez, aztán bemegyünk a boltba, postára, hivatalba, ahol meg nem értenek bennünket magyarul.
Ilyen kontextusban érdekes párhuzamot vonni a néhai Josip Broz Tito és az egyre inkább teljhatalmú vezérként tetszelgő Boris Tadić köztársasági elnök között. Míg Titónak az akkori kor szellemében egész egyszerűen és leplezetlenül személyi kultusza volt, addig Tadić esetében ezt már „piárnak” nevezzük. A csomagolásban lévő tartalom pedig időnként ijesztően megegyezik. Tito ugyebár örökös elnök volt, diktátor, tehát egyértelműen ő volt mindennek a megmondhatója, ezzel szemben a mai Szerbia – az alkotmány értelmében – parlamentáris demokrácia, ahol az elnöknek, amellett, hogy a hadsereg főparancsnoka, inkább protokolláris szerepe van. Ennek ellenére ő az, aki véleményt mond a bel- és külpolitikai kérdésekről, tárgyal a magyar politikusokkal többek között színházépítésről is, pedig tudtommal nem az elnök rendelkezik a köztársasági költségvetés felett, gázszerződést ír alá az oroszokkal és így tovább. Szerbia ma katonai semlegességet hirdet, Kelettel és Nyugattal is egyformán kíván együttműködni, Tito idejében alakult meg az el nem kötelezettek mozgalma. Tito az egykori JNH kiemelt fontosságát hangsúlyozta az akkori rendszer és ország védelmében, néhány napja a hadsereg ünnepén Tadić ezt mondta: „A hadsereg a társadalom elidegeníthetetlen része”. És néhány hónappal ezelőtt botrányt keltett egy szerbiai kisváros egyik tanítónője, aki kisdiákjainak azt a feladatot adta: rajzolják le az elnököt.
A jelek szerint egyelőre kevesen vannak azok, akik már leszedték a kreatív marketingcsapat által gondosan összerakott csomagolást a köztársaság aktuális elnökéről. A többség? Ők a papírkereskedésbe mentek színes ceruzáért.
