Ezekben a napokban ismételten reflektorfénybe került a nyolc éve scheveningeni cellájában ülő Vojislav Šešelj. A pártszakadás óta marginálissá vált és az idő múlásával egyre jelentéktelenebbnek tűnő radikálisok, akiknek egyetlen mentőmellénye pont a vezérük személye, nemzetközi konferenciát szerveztek Šešelj felszabadításának témájával. Ez alkalommal elhangzott, hogy március 7-én kerül sor a hágai törvényszéken arra a tárgyalásra, amelynek keretében a „98 bis” elnevezésű szabály alapján döntenek. Ez a hágai törvényszék gyakorlatában létezik, lényege pedig, hogy a bíróság felmentheti a vádlottat a főtárgyalás befejezése előtt is, amennyiben megállapítást nyer, hogy az ügyészség nem tudta bizonyítani a vádlott bűnösségét. A radikálisok kapaszkodót remélnek ebben, noha a hágai törvényszék fennállása óta még nem mentett fel senkit e szabály alapján.
Emellett tegnap kezdődött meg a radikális vezér ellen egy újabb hágai per, mégpedig a bíróság iránti tiszteletlenség miatt. Šešelj legutóbbi könyvében 11 védett tanú személyazonosságát fedte fel. Amennyiben elmarasztalják, hét év börtönt, 100 000 eurós pénzbírságot vagy mindkettőt kimondhatják ellene. Korábban már „megdolgozott” egy 15 hónapos börtönbüntetésért hasonló vétség miatt.
Igazából ebben az ügyben két dolgot érdemes körüljárni, egyrészt, hogy mikorra várható Šešelj Szerbiába való visszatérése, másrészt pedig, hogy ez milyen kihatással lesz pártja népszerűségére, és ezáltal az erőviszonyok alakulására a szerbiai politikai színtéren.
Szinte borítékolható, hogy nincs távol az időpont, amikor Šešeljt szabadlábra helyezik, függetlenül attól, hogy felmentő vagy elmarasztaló ítéletet hoz az illetékes bírói tanács, ugyanis tudni kell, hogy az egykori csetnikvajda kerek nyolc éve Hágában van, és amennyiben elítélik, a fogdában töltött idő beleszámít a büntetésébe. Az pedig nagyon is vitatható, hogy sikerült-e a bűnösségét bizonyítani a felsorakoztatott vádpontokban. Elsősorban szerb oldalról gyakori a vád, miszerint Hága politikai intézmény, nem pedig igazságügyi. Ha volt olyan ügy, amely ezt a vádat alátámaszthatja, az pontosan Vojislav Šešelj pere.
„Ami Šešeljt illeti, egyetlen követelésem van: vigyék innen és ne is engedjék többé vissza!” Ezt Zoran Đinđić mondta Carla del Ponténak, az egykori főügyész asszony visszaemlékezései szerint. A néhai kormányfő tudta, előbb vagy utóbb a szélsőséges, retrográd erők ismét megerősödhetnek, ezért le kellett őket ilyen módon fejezni. Most Šešelj azt állítja, Hága ezúttal is olyan parancsot kapott, hogy legalább addig ne engedjék haza, amíg nem zajlik le még egy választási ciklus. Az utóbbi kijelentés a šešelji színjáték része is lehet. Tény azonban, hogy a pártelnök nélkül a radikálisokat a további eljelentéktelenedés, a parlamentből való kiszorulás veszélyezteti.
Éppen ezért az ő érdekük az, hogy addig ne legyenek választások, amíg Šešelj nem lesz itthon.
A másik kérdés, hogy mennyiben bolygathatja meg a honi politika állóvízét Šešelj hazatérése. Valószínűsíthetően nem túlságosan. A radikális pártban maradt szűk mag messiásként várja őt haza, akadnak, akik szerint csodát tesz és ismét a magasba emeli népszerűségi mutatóikat. Időközben azonban nemcsak a politikai realitás, a retorika és a közhangulat változott meg, hanem a párt is kettészakadt, azzal, hogy Tomo Nikolić jóval nagyobb részt szakított a közösből, mint amennyit hagyott. A vele tartó híveket pedig a Šešeljre jellemző habitus, politikai cirkuszolás és „rozsdás kanalazás” nem fogja visszacsábítani a szélsőjobb oldalra, ők Nikolićban a stabilitás megteremtőjét, a gazdaság beindítóját, a fellendülést biztosító vezetőt látják.
Azt a mozzanatot is szem előtt kell tartani, hogy Hágában ülve Šešelj csak közvetve értesül a szerbiai történésekről, így hasonló a helyzet, mint annak idején Miloševićtyel. Súgói a saját szájízük szerint tálalják a helyzetet. Nyolc év óta a realitásoktól elszakadva, egy prizmán keresztül látja az országot, az eseményeket, az embereket, ezért várhatóan a viszontlátás örömét követően a radikálisok kezdeti néhány százalékos népszerűség-növekedése után ismét visszazuhannak a parlamenti küszöb környéki 4-5 százalékra, Šešelj pedig megmarad immáron remélhetőleg veszélytelen cirkuszi mutatványnak, amolyan fogatlan oroszlánként, amelynek az üvöltésétől megremegnek ugyan a falak és összerezzen a közönség, de a ketrecéből már nem szabadulhat ki.
