Tanya a semmi közepén
A tanyasi idillek szépsége valószínűleg csak a képeken létezik, mert egyáltalán nem szállt meg hasonló érzés, amikor megláttam Truzsinszki Imre tanyáját szó szerint a semmi közepén. A látvány kétségtelenül szép, sőt mondhatni lélegzetelállító volt, hiszen a szűz hónak nem szabad egyből nekivágni. Lelkileg is fel kell rá készülni. De az ember a legkevésbé törődik a látvánnyal, amikor nekivág a tanya felé vezető útnak térdig gázolva a hóban, lihegve és fújtatva. Az utat csak sejteni lehetett a jegenyék sorából, voltam már párszor a kishegyesi amatőr festőnél, így tudtam, hogy ott kell lennie valahol a bekötőútnak. Imre említette, hogy ő kétszer-háromszor járt a faluban a nagy havazás óta, ezért látszik az általa kitaposott út, de két nap múlva, amikor én jöttem arra, már csak itt-ott volt látható valami a nyomokból, a többit befújta a szél. Azt azonban a lelkemre kötötte, csakis csizmában induljak útnak, és igaza lett, még csizmában és síruhában is alig tudtam magam áttörni a hótorlaszokon, s vagy húsz percembe telt végigbotorkálni a félkilométeres bekötőúton. A kezemben tartott botot önszorgalomból vittem, jól jött az egyensúlyozáshoz, bár eredetileg védelmi eszköznek szántam arra az esetre, ha Imre – mivel nem tudja pontosan jövetelem időpontját – szabadjára engedné a kutyákat. Aki tudja, milyenek a szabadjára engedett szállási kutyák, az nem fog megmosolyogni elővigyázatosságom miatt.
Gőzölögtem és jókora párafelhőket fújtam, mint a télidőben megfuttatott lovak, de fittyet sem hánytam rá, mindjárt hívni kezdtem Imrét, mert a kutyák valóban szabadon kószáltak a tanya körül. A kis szobában – mert csak egy szobát fűt, minek pazaroljon a többire, hiszen a kályha tetején meg is tud főzni – egy vödör víz melegedett.
– Most, hogy ekkora a hó, nem kell mennem a farmokra vízért, havat olvasztok a jószágnak itatáshoz. Inni hozok a faluból magamnak, a jószágnak meg vagy a farmokról vagy a László-tanyáról hordom a vizet. Tőlük inkább csak akkor, amikor egy kicsit bandázni van kedvem, na és meg kell jártatni a lovat is. Nagyon jó vizük van, pedig egyszerű ásott kút. Nekünk is volt kutunk, de amikor a farmokon megfúrták a kutakat, egyszerűen kiapadt. Nem tudom, van-e összefüggés a kettő között, időben mindenképpen egybeesett. Megpróbáltuk kimélyíteni a miénket, de az se használt. Ez, amit most olvasztok, szerintem van olyan tiszta, mint a vezetékes víz. Annyi vas biztosan nincs benne, mint amabban, de fel kell forralni, ha én is inni akarok belőle – mondja Truzsinszki Imre, hozzátéve, hogy a másik gond – mivel áram sincs a tanyán – a világítás. Ezt elemlámpákkal és akkumulátorról oldja meg, amit időnként a faluban tölt fel valamelyik ismerősnél. Lászlóéknál akkumulátoros tévé is van, s ha éppen nem kártyáznak vagy beszélgetnek, akkor bekapcsolják. Ő is gondolt már egy akkus televízióra, de eddig nem sikerült beszereznie. Marad a rádió, amit rendszeresen hallgat. Azt mondja, azt a műsort is hallotta, amikor a díjazásom után nyilatkoztam, mégpedig a Kossuthon. Nyilván azt akarta bizonyítani, hogy jól tájékozott, ami kétségkívül meg is állja a helyét.
Truzsinszki Imre kedvencével, a lovával
Az élet szerinte most éppúgy zajlik a tanyán, mint minden másik télen, csak annyival nehezebb, hogy többet kell hányni a havat, meg nehezebb bejutni a faluba.
– Nem kelek korán: akkor, amikor megvirrad. Begyújtok és elvégzek a jószág körül. Nincs sok jószágom, csak néhány baromfi, egy hízó meg egy malac, egy kecske meg egy ló. A hízót már le akartam vágni, de megkegyelmezett neki az időjárás. Meg kell várnom, hogy egy kicsit megengedjen az idő. Egyedül szoktam vágni is, s ha éppen nem tudom befejezni aznap, akkor másnapra hagyom. A húst egyébként is sokkal könnyebb hidegen felszeletelni – teszi hozzá, majd ismét témát váltunk, mert arról faggatom, nem gondolkodott-e még arról, hogy beköltözzön a faluba. Azt mondja, amíg tud magáról gondoskodni, nem látja értelmét. A tanyát és a földet is oda kellene adnia egy falusi házért és kertért, s egy kert nem teremne annyit, hogy önellátó legyen jószág dolgában. De nem is a baromfi vagy éppen a ló, esetleg az az egy hízó a legnagyobb baj, hanem a méhészkedés. Gondot jelenthetne a szomszédoknak, így viszont semmi baj sincs a szorgalmas rovarokkal, még vándoroltatni sem kell őket, a tanya körül meg a néhány kilométeres körzetében mindig találnak maguknak virágot. Ez a legfőbb jövedelmi forrása is, vannak állandó vásárlói, mert tudják, hogy kitűnő mézet szokott árulni.
Mire megeszegetik a szárat, már nem is kell szigetelésként körültámogatni vele az istállót
Az asztal mellett új képeket látok, és örömmel konstatálom, hogy ismét festeget. Az asztal felett továbbra is ott áll a Pecze-kastély képe, amelyet huszonhat évvel ezelőtt vitt vászonra, meg oldalt a másik kép a vigadozó vadászokról.
– A Pecze-kastély képe kezd „érni”, vagyis a színei kezdenek sötétebbé válni, mert azok mindig megbarnulnak egy kicsit. Most megrendelésre kezdtem megint festeni, azt a pipacsos képet az asztalnál, a többit meg lassan csinálgatom, kedvem szerint. Néha este is dolgozok, ahogyan éppen kedvem tartja, de azt már megtapasztaltam, hogy ezzel nagyon kell vigyázni: a színek különböznek, más az árnyalatuk nappali fénynél és más megvilágításkor – magyarázza, s míg búcsúzóul felhörpintünk a maga főzte ringlópálinkából egy kupicával, én arra gondolok, hogy hiába lépegettem magamnak befelé utat, visszafelé megint legalább húsz perc kell, hogy átverekedjem magam a derékig érő havon, és közben gondolkodhatom azon, hogy sajnáljam-e azt, akinek a félméteres hó nem sok gondot jelent, vagy inkább magamat szánjam, mert másfél napig nem volt vizünk, és azt sem tudtuk, mihez kezdjünk, ha netán eltart a vízhiány.
