Nem okozott különösebb meglepetést az a csütörtöki bejelentés, miszerint Miroslav Mišković eladta a Delta Maxi kiskereskedelmi üzletláncot. Ami inkább feltűnést keltett, hogy végül az eredetileg tervezett 50 százalék helyett a hálózat 100 százalékát adta el a belga Delhaize csoportnak, amely nem kevesebb mint 932 millió eurót fizetett érte.
Az ország és a térség egyik leggazdagabb – és nem mellékesen politikai körökben is komoly befolyással bíró – üzletembere bejelentette: az ügylet utáni adót a szerbiai költségvetésbe fizeti be, ami egyfajta visszaütött labda Boris Tadić államfőnek, aki korábban nyilvánosan kritizálta őt, amiért ciprusi offshore cégein keresztül bonyolítja üzleteit, ami miatt óriási adóbevételtől esik el az állam. Tudni kell, hogy a belgák által fizetendő 932 millió eurós összeg magában foglalja a Delta Maxi 300 millió eurónyi tartozását is az üzletlánc beszállítói felé. Ezen nettó adósságot le kell vonni, így valójában több mint 600 millió euró után fizetendő majd a nyereségadó.
„Na de mi a jó ebben nekem?” – teszi fel az ilyen hírekre reagálva a kérdést az átlagember. A választ közelítsük meg több irányból is, vagyis nézzük, kinek miért jó ez az üzlet, ki mit nyer és mit veszít rajta.
Az államnak úgy jön ez az adóbevétel, mint egy falat kenyér. Tudjuk jól, pénz nincs, ráadásul a Nemzetközi Valutaalap büdzséőrei a készenléti hitelkonstrukció miatt éberen figyelik a kiadási oldal alakulását, egyetlen dinár sem költhető el nem rendeltetésszerűen. Többek között ezért is lenne sürgős eladni a Telekomot és az abból befolyó pénzt okosan beosztani a választás előtti évben. Ne legyünk naivak: ha három évig a kormány nem tett olyan stratégiai lépéseket, amelyek hatására közép- vagy hosszabb távon lenne érezhető a fellendülés, akkor most is inkább a menthetőt fogják menteni.
Miroslav Mišković esetében jogosan merül fel a kérdés: miért adta el azt az üzletláncot, amely egymaga majdnem akkora nyereséget valósít meg, mint konkurensei együttvéve. A 2009-es ügyviteli adatok szerint a Delta Maxi bevétele 835 millió euró volt, legnagyobb versenytársai közül a Mercator 429 millió, az Idea 363 millió, a Metro pedig 208 millió eurós bevételt könyvelhetett el. Statisztikai adatok tanúsítják, hogy a Maxi üzletek a felsoroltak közül a legdrágábbak, ezt viszont megtehetik, hiszen Belgrádban és az ország több városában is olyan helyen vannak üzleteik, ahol gyakorlatilag monopolhelyzetet élveznek.
De – ismét egy kissé elcsépelt frázissal élve – a gazdagoknak sem könnyű. Mišković üzleti birodalmát is súlyosan érintette a pénzügyi válság, állandó beruházásait és terjeszkedését ugyanis bankkölcsönökből finanszírozta, amelyek az elmúlt években a fejére nőttek. 2009-ben az ügyviteli bankok felé összesen mintegy 900 millió eurónyi értékben adósodott el, az azóta eltelt időszakban pedig nem igazán ment az üzlet.
Mišković a kilencvenes évek eleje óta van jelen a gazdasági életben, és mindig igen jó szimattal rendezgette ügyeit. Így volt ez 2005-ben is, amikor ráérzett, a nagyszámú külföldi bank szerbiai megjelenése miatt túl sok eszkimó jut egy-egy fókára, ezért több mint 270 000 euróért túladott a Delta Bankon, sőt nem sokkal később a biztosítóintézeten is.
Mostanra – úgy tűnik – a kiskereskedelemben rejlő lehetőségeket is kiaknázottnak tartja, ezért továbblép. Jövőbeni tervei pedig ismét a szimatát dicsérik. Mint mondta, mezőgazdasággal, konkrétan gyümölcstermesztéssel, konyhakertészettel valamint sertés- és szarvasmarha tenyésztéssel kíván foglalkozni, emellett pedig az építőiparba is befektetne.
Annak ellenére, hogy Szerbia – főként Vajdaságnak köszönhetően – mezőgazdasági ország, ez az ágazat komoly válságban van, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a világban az élelem hiányát és az élelmiszeripari termékek árának emelkedését vetítik előre, így a jelek szerint Mišković irányváltása telitalálat. Tegyük hozzá, az alapja is megvan hozzá: 25 000 hektárnyi termőföld felett rendelkezik, aminek egyharmada állami föld. 600 hektáron szándékozik almát termelni, amivel – ahogy fogalmazott – Délkelet-Európa legnagyobb gyümölcsösét hozná létre.
Másrészt a gazdasági válság legérzékenyebben az építőipart érintette, így ha felszabaduló tőkéjével hozzájárul a szerbiai építkezések újbóli benépesítéséhez, azzal mindenki jól jár. Az állam is, Mišković is, sőt az egyszerű munkások is.
Ejtsünk szót az új vevőről is. A Delhaize csoport a fent említett aranytojást tojó tyúkhoz jutott hozzá, s az idén egymilliárd eurót szán fejlesztésekre. Szakértők szerint a Maxi jelenlegi hazai beszállítói számára nem jó hír a gazdacsere, mert a belgáknak stratégiai partnereik vannak, akikkel sokéves együttműködésük van, aki azonban megmarad a szerbiai partnerek közül, az biztonságban érezheti magát, mert e 145 éve létező üzletcsoport ugyan 180 napos fizetési határidővel dolgozik, mégis időben törleszti adósságait.
Na és elértük a szöveg elején idézett átlagemberhez is. Neki azért lehet jó ez az üzlet, mert a belgák szélesebb áruválasztékot kínálnak majd, a Maxi üzletekből „kipucolják” a minőségtelen árut és a versenyképesség miatt esetleg kisebb árréssel üzletelnek majd, vagyis olcsóbban vásárolhatunk.
A sokat szidalmazott Mišković tehát egymilliárd eurós üzletével nem csupán saját magának kedvezett: az üzleti élet fellendüléséhez szükséges friss tőkeinjekciót biztosította Szerbiának, ha már a három év óta folyamatosan csak önmagával foglalkozó kormány erre nem volt képes. Ja és hosszú távon ki jár a legjobban? Hát Mišković. De hát tudjuk, az üzlet, az üzlet.
