Az Észak-bácskai Homokháti Kistérség Településfejlesztési Egyesületet tíz évvel ezelőtt alapította meg öt település, Királyhalom, Hajdújárás, Ludas, Kispiac és Nosza. Ennek a kistérségnek, az Európai Unióban legkisebb együttműködési formaként ismert szerveződésnek a létrehozása Maurer Oszkár ötlete volt, aki elmondta, ha több ilyen kistérség lenne Vajdaságban, valamilyen formában a területi autonómia valósulhatna meg az együttműködésük által.
Valamivel több mint tíz év telt el az alakulás óta. Akkoriban még teljesen újnak bizonyult az összefogásnak ez a formája.
– A Magyarországon működő példákat szerettem volna ide átültetni. Láttam azt, hogy a mórahalmi vezetéssel irányított homokháti kistérség nagyon jól prosperál, jól tudja szervezni a gazdasági életet, a turisztika, a környezetvédelem, a kultúra területén is jeleskedik. Sikeresebbnek bizonyultak ezek a falvak az összefogással, mint korábban voltak, összefogás nélkül. Tudtuk, hogy akkor nem fog ez osztatlan sikert aratni, de utólag is az akkori faluvezetőké a dicséret, hiszen ők azok a viszonyok között úgy gondolták, hogy a mi közösségünk számára a járható út nem az, amely erőszakra, gyűlölködésre és rombolásra épül, hanem az, ami szeretetre, összefogásra és építkezésre – magyarázta Maurer.
A kezdetekkor Maurer Oszkár az ötleten kívül megpróbált egyéb kiegészítő ötletekkel és javaslatokkal is szolgálni és segíteni a munkában, amelynek köszönhetően meg tudták határozni a főbb irányvonalakat, amelyek a kultúra, a gazdaság, az infrastruktúra, a környezetvédelem és a turisztika területére vonatkoznak.
– Az elmúlt tíz évben nem vállaltam aktívan részt a kistérség munkájában, de most, egy kisebb kihagyás után, és miután a magyarországi kalandozást sikerült egy szülőföldre való hazatéréssel felváltani, szeretnék aktívan részt venni a munkában. Viszont figyelemmel kísértem az eddigi tevékenységet és elmondhatom, hogy a lehetőségekhez mérten a tíz évvel ezelőtt elhangzott javaslatok meg is valósultak. A kistérség szerkezetileg működik, összehangolták a munkát, most el kellene jutni egy B fázisba. Ehhez viszont anyagi forrásokra is szükség lenne. Sajnos az ülésen elhangzott, hogy a pályázatok rendre sikertelenül fejeződnek be a kistérség számára, aminek nyilván az az oka, hogy ebben az országban a centralizáció a megszokott államforma. Vannak azonban olyan lehetőségek is, amelyek nem kifejezetten pénzfüggők. Nekünk minden eséllyel élni kell. Az értékek alapjára helyezett ideológiai meggyőződéssel kell fejleszteni a falvakat. Mert az lehetetlenség, hogy az EU-s határszél, amely messze a leggazdagabb régiója kellene, hogy legyen Szerbiának, mégsem az. Ennek két oka van: az egyik, hogy Belgrád ezt a térséget tudatosan elsorvasztaná, de legalábbis fejlesztésre nem forgat vissza pénzeket. Másrészt pedig mi magunk az összefogást annyira bátortalanul kezeljük, hogy ebből nehezen kerekednek ki eredmények. Ezen kell nekünk most változtatni. Meggyőződésem, hogy tudunk hatni a saját környezetünkre.
Milyen konkrét ötletei vannak?
– Javasoltam, hogy a kistérség kérje vissza a Ludasi-tó használati jogát az államtól. Erre az volt a reakció, hogy ez szép gondolat, de minek kérjük, hiszen úgysem adnák vissza. Persze, de legalább megkezdődne egy diskurzus. Azt a tavat a jóisten nem arra teremtette, hogy pöcegödör legyen. A szerb állam bizonyította, hogy ezt a csodálatos ökoszisztémát hogyan lehet tönkretenni. Elveszítette tehát a jogosultságát, alkalmatlansága bebizonyosodott. Beleszólási jogunk lehetne abba, hogy mi történik a tóval. Ez a minimum, amivel megelégedhetünk. Egy komolyabb kampányt kellene indítani, hogy felhívjuk a figyelmet a környezetünk óvására, mi is felelősebb magatartást kell, hogy mutassunk. Továbbá létre kellene hozni egy homokháti kistérségi minőségi rendszert, a helyben készített, termesztett termékekre. Ezt egy megfelelő szakmai bizottság zsűrizné. Ezt a védjegyet pedig nekünk népszerűsítenünk kell mindenhol, az embereket meggyőzni arról, hogy helyben készített termékeket fogyasszanak. Ez a védjegy minket tükrözne, felkerülne a minőségi termékekre, és nem utolsósorban kétnyelvű lenne. Meg kell értetni az emberekkel, hogy mindannyiunk közös érdeke, hogy egymást segítsük, hogy egymás termékeit vásároljuk, hogy együttesen virágoztassuk fel ezt a kistérséget, ami nekünk nem kistérség, hanem a szülőföld.
Van nyitottság az effajta együttműködésre? Sokszor ennek az ellenkezőjét, vagyis nem az összefogást, hanem a bezárkózást tapasztalhatjuk.
– Ehhez valóban fel kell nőni egy közösségnek. Mindenkor a közösség érdekképviseletét felvállaló „elitnek” és a médiának a feladata és kötelessége, hogy az embereket tájékoztassa és megértesse velük, hogy mik az ő személyes érdekeik. A közösségi érdekek és a személyes érdekek általában találkoznak egymással, csak az eddigi rendszer arról szólt, hogy minél inkább megosztott egy közösség, annál inkább ki lehet őket használni egymással szemben. Nekünk az a dolgunk, hogy megértessük ezt az emberekkel. De úgy gondolom, hogy nem egy bonyolult képletről van itt szó. Ha a Pista megérti, hogy ha tőle veszek almát, akkor az neki bevétel és ha ő tőlem vesz bort, akkor az nekem bevétel, és így mindketten jól járunk, akkor elértük a célt. Azt is meg kell értenünk, hogy amit mi termelünk, azt minden bizonnyal valahol rosszabb minőségben, de olcsóbban meg lehet venni. De minőségben is tudni kell gondolkodni.
Az Észak-bácskai Homokháti Kistérségnek kedvező lenne, ha lenne több hasonló egyesület? Biztatja az embereket az összefogásra?
– Tudomásom szerint ez az egyetlen alulról szerveződő kistérségi szerveződés. Én a magam részéről kezdeményeztem más térségekben is egy ilyen összefogás létrehozását, Nyugat-Bánságban – Torda, Tóba, Magyarittabé, Muzslya térségben, de Nyugat-Bácskában, illetve Szerémségben, Maradék, Dobradópuszta helységek környékén is. Ezek azok a települések, többségében magyarlakta területek, ahol a decentralizációnak nagyobb hagyománya van. Mindenképpen az összefogásra biztatok mindenkit. Meg kell értenünk, hogy csak a jó ötletekkel működik egy kistérség. A jó ötlethez pedig fel kell mérni az adottságokat, a lehetőségeket. Ha valaki azért futna az ilyesminek neki, hogy majd hosszútávon ez egy jó pénzkereseti lehetőség lesz, akkor az nem lesz működőképes. Az a tapasztalatom, mindig valamilyen külső segítségben gondolkodnak az emberek, onnan várják, hogy megoldást adjanak a mi problémánkra. Tőlünk viszont senki sem ismeri jobban az itteni viszonyokat. Nekünk kell megtalálni a megoldást. Már csak azért is jó lenne, ha több ilyen kistérség lenne, mert ezek szorosabbra tudnák egymással fűzni a kapcsolatot, és nem mondom, hogy a területi autonómiát tudnánk vele helyettesíteni, de mégiscsak egyfajta legitim módon az itteni magyar településeknek lenne egy intézményes rendszerük. Nem mások ellen, hanem magunkért.
