Jugoszlávia széthullását, az etnikai tisztogatásokat, a koszovói kérdés történetét, az együttélés és a gyűlöletszítás kérdését feszegeti az a szöveggyűjtemény, amely Szembenézés a jugoszláv ellentmondásokkal – Tudóskezdeményezés címmel látott nemrégiben napvilágot. Tudóskezdeményezés, mert egy történészek által életre hívott nagy méretű nemzetközi projektumról van voltaképp szó: összesen 280 hazai és külföldi történész, szakértő keresi benne a választ arra: mi miért történt térségünkben a huszadik század utolsó évtizedében.
szóban forgó kiadvány megjelenése kapcsán tartottak csütörtökön fórumot a Tartományi Képviselőházban történészek, politológusok részvételével. A vita során az egyik felmerülő kérdés az volt, vajon lehet-e egyáltalán a lezajlott események történelmi közelsége miatt valódi, objektív szembenézésről beszélni a volt Jugoszlávia szétesésének témáját illetően. Erről kérdeztük Bogoljub Savin történészt, az újvidéki Történelmi Levéltár igazgatóját, a fórum egyik előadóját.
– A szembenézés ideje mindig elérkezettnek számít, így lesz ez ötven vagy száz év múlva is, azzal, hogy akkor majd értékes beszámolóként fogják a jövőbeni kutatók kezelni mindazt, amit mi ma mondunk erről a témáról. A történész feladata az, hogy az esemény pillanatának körülményeit vizsgálja, megállapítsa a tényeket, még ha azok rejtettek, hazugságokkal díszítettek is. Ha a régió békés együttélése a cél – s hiszem azt, hogy a többség számára valóban ez a cél –, akkor feladatunk állandóan feltenni ugyanazokat a kérdéseket, válaszok után kutatva. A válaszok kutatása során viszont olykor-olykor elhangzik egy-egy szabadelvű gondolat is, s ez az, ami igazán értéket ad a jövőbeni kutatásokhoz. Ezek miatt a szikrák miatt kell nekünk állandóan forgatnunk ugyanazt a lemezt.
HAZUGSÁG ÉS MANIPULÁCIÓ
A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság a közös történelmi múlt része, az együttélés emléke, melyre azonban eltérően tekintenek ma az utódállamokban. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a régióban miként kezelik ezt a közös múltat, Savin elmondta, a különbözőségek jelentősek, de ezzel nem is lenne semmi baj.
– A gond az, amikor ezeket a különbözőségeket az úgynevezett patrióta szakma határozza meg. Ez azonban egy kitalált, nem létező szakma. Csak objektív vagy objektivitást mellőző megközelítés létezik ugyanis. A többségi megközelítés ma mellőzi az objektivitást. Ez a probléma. Idővel azonban e megközelítések is kikristályosodnak majd, s tisztábban fogunk látni. Korábban az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy magyar és szerb történészek 1944-ről beszélgetnek majd. Az igazságot, a tényeket fel fogják tárni, az egyedüli, amit soha nem fogunk tudni legyőzni, az a kegyetlen emberi természet, mely továbbra is hajlamos lesz háborúk folytatására.
Szerbia esetében a leginkább talán az nehezíti a múlttal való szembenézést, hogy ezt a múltat még ma sem zárta le teljesen. Savin szerint a koszovói konfliktus jelentős mértékben rányomja a bélyegét arra, ahogyan Szerbiában gondolkodnak a délszláv háborúkról és Jugoszlávia széthullásáról.
– Koszovó kapcsán még zajlanak a diplomáciai harcok. Ahogyan mondani szokás, a diplomácia 99 százaléka hazugság és manipuláció. Ez az érdekek harca, de mindez legitim. Kihatással van viszont a történészekre, akiknek muszáj a „saját érdekeik” oldalára állniuk. Ranke jut eszembe, a zseni, aki azonnal felfogta korának problémáját. A szerbek között ilyen nem volt. A háborúnak egyetlen értelmes oka sem volt. Háborúra, viszont, mégis sor került. Megint az emberi természet hibáztatható – fogalmazott Savin.
HUMÁNUS ELGONDOLÁS
A megjelent szöveggyűjteménnyel kapcsolatos egyik kritika szerint annak szövegei sok esetben 1992-ben indulnak, amikor a JSZSZK mint olyan már nem is létezett. Azóta további két évtized telt el, a jugoszláv eszme azonban sokak szerint még ma is él. Ezen a véleményen van Zlatoje Martinov, a Republika folyóirat fő- és felelős szerkesztője is, aki a fórumon ennek a periodikának a széthullás megakadályozása érdekében akkoriban elindított harcáról beszélt.
– Az emberek egy kisebb körében még ma is él az alapgondolat. Ha Jugoszlávia elgondolásáról kell beszélnem, azt mondhatom, az kétségkívül egy humánus ötlet volt, az együttélés ötlete. Persze, nem támogatta mindenki, voltak ellenzői már akkoriban is. Aztán voltak olyanok is, akik bizonyos érdekek miatt támogatták csupán: egyes horvátországi meggyőződések szerint a független államot könnyebb lesz majd egy ilyen szövetségen belül kiharcolni, mint az Osztrák–Magyar Monarchián belülről. Az alapgondolat viszont tényleg a szinte azonos nyelvet beszélő népek közös államának létrehozására irányult, hogy együtt élve erősebbek, jobbak legyenek – meglehet, romantikus elképzelés.
Jugoszlávia széthullásának okait – értenek egyet a témában jártas személyek – nem lehet egyedül a kilencvenes évek háborúit kiváltó okokban keresni. Martinov szerint megannyi ürügyet, okot kell megvizsgálni e kérdés kapcsán.
– A joghurtforradalom, a kommunista szövetség nyolcadik ülése is indítékok a későbbi eseményekhez. A kommunista párt nagygyűlése voltaképp Milošević hatalomátvételének eszköze volt. A nacionalista erők kellőképp meg tudtak erősödni Tito halálát követően 1987-ig ahhoz, hogy ezt végrehajthassák. Maga Milošević ezt megelőzően járt a tudományos akadémiában, megerősítette a kapcsolatait az egyházzal, az akkoriban jelentős befolyással rendelkező Szerbiai Irodalmárok Egyesületével. Ez a nagygyűlés így tehát formális hatalomátvétel volt. Vereséget szenvedett a kommunisták egy kisebb, értelmesebb, nacionalizmustól mentesebb csoportja. A „kezdeményezéshez” már csak a néphadsereg csatlakozása kellett...
