Dr. Szőke Anna
A külhoni óvodai rendszerről szervezett tanácskozást a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet. Mint ismeretes, a magyar kormány a nemzetpolitikai stratégiában a „gyarapodó közösségek” célkitűzésének elérése érdekében minden évben más-más oktatási ciklusra összpontosít. Az említett konferencián, amelyen az óvodahálózatot térképezték fel, Vajdaságot dr. Szőke Anna, a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének elnöke képviselte, akit ezúttal a tanácskozásról és a várható lépésekről kérdeztük.
Melyek voltak a tanácskozás legfontosabb megállapításai?
– Néhány, a Kárpát-medence magyarlakta régióinak mindegyikére jellemző folyamatot kellett kiemelni, amely közvetlen hatással van az óvodáinkra is. Nálunk ilyen tekintetben döntő fontosságú a népességcsökkenés, a születések számának csökkenése, az elvándorlás és a beolvadás. Országonként más-más kérdésben csúcsosodnak a gondok. Gyakori eset például Felvidéken és Kárpátalján, sőt Romániában és nálunk is előfordul, hogy nem tudjuk meghatározni, melyik a magyar tagozat. A létszám feltöltése miatt ugyanis a magyar tagozatokra ukrán, szlovák, román vagy esetünkben szerb gyerekeket is beíratnak, mondván, nem baj, ha a gyerek megtanul magyarul. A végeredmény azonban egészen más, mert így az óvónőnek is sokat kell beszélnie a többség nyelvén, és a gyerekek egymás közt is inkább azon a nyelven beszélgetnek. Ukrajnában az is előfordul, hogy a magyar tagozatokra roma gyerekeket vesznek fel, a magyar gyerekek pedig kénytelenek ukrán tagozatra iratkozni. Ott úgy tekintenek az eszközbeszerzésre, hogy az kizárólag a magyar állam ügye. Felvidéken az a probléma, hogy a szülők még az óvoda esetében sem a magyar tagozatot választják. Ausztriában nem kapnak semmilyen állami támogatást, ezért a hagyományápoló vasárnapi iskolák önellátóak.
Hogyan lehet ezeken a dolgokon segíteni?
– Ami a magyar tagozatra való beiratkozást illeti, akkor fogja a szülő oda járatni a gyermekét, ha ott minőségi oktatásban részesül. Fontos a felszerelés és az épület állapota is, de a lényeg mégis a tartalom, és azt meg lehet támogatni jó magyar nyelvű kiadványokkal. Szükség van a szülők megszólítására is, be kell vonni őket a közös programokba, de nemcsak a játszóházakba meg a kézműves foglalkozásokba, hanem az autentikus hagyományokon alapuló identitáserősítő programokba is. Az óvónők motiválása érdekében el kellene ismerni a munkájukat: egy pénzzel járó díjjal kellene őket jutalmazni. Ezen kívül természetesen nagyobb figyelmet kell szentelni a vegyes csoportok kérdésének, s elsősorban annak, hogy ne szoruljon háttérbe bennük a magyar nyelv.
Várhatók-e a stratégiával kapcsolatos pályázatok?
– Mivel minden környezetben másra kell helyezni a hangsúlyt, úgy döntöttünk, hogy legyenek inkább meghívásos pályázatok. Én egy komoly, egyhetes továbbképzést kértem, amelyen legalább 60–70 óvónő venne részt, és a legkiválóbb magyar szakemberekkel tudnánk feldolgozni a témaköröket, amelyeket mi magunk választanánk ki. Meggyőződésem egyébként, hogy mindenütt kellene egy olyan erős szakmai szervezet, mint amilyen a miénk, mert bebizonyosodott, hogy kulcsszerepet tud vállalni az átgondol továbbképzés kialakításában. Másutt is van szervezetük az óvónőknek, de az rendszerint közös szervezete minden pedagógusnak, és az óvónők nemigen tudják érvényre juttatni az érdekeiket bennük. Mi a továbbképzést már olyan szinten tudjuk művelni, hogy az óvónőink fel tudnak dolgozni egy-egy témakört a továbbképzésre, csak az a baj, hogy ezt nem tudjuk honorálni, pedig többletmunkát jelent. Szervezetünkben ilyen tanulmányokat és kutatásokat végzett Híres Laura, Tumbász Kornélia, Kopasz Ildikó, Becskei Ibolya, Bukovics Mária, Bata Magdolna és Petrović Eszter… Nemcsak az anyagi vetületével van gond a dolognak, hanem az is probléma, hogy publikálni sem igen tudjuk ezeknek a kutatásoknak az eredményeit. Ez sokat segítene, de hihetetlenül pénzigényes lenne, ezért bele sem merünk vágni. Ez azért lenne jó, mert ezek a publikációk akár kézikönyvként is megmaradhatnának az óvónők következő nemzedéke számára.
A továbbképzésen lesz a hangsúly?
– Elsősorban azon, bár a felszereltség sem a legjobb. Azért fontos ez, mert vannak olyan térségek, ahol egyáltalán nincs továbbképzési program. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem képezik magukat az óvónők. Romániában például ötévente kötelesek elkészíteni egy szemináriumi munkát egy meghatározott témakörrel kapcsolatban, és el is készítik, mert ettől függ az állásuk és a szakmai előmenetelük. Nálunk a szervezetünkben azért kell erőteljesebben foglalkoznunk ezzel, mert ilyen kötelezettség nincsen, vagyis időnként meg kell hallgatni egy-egy előadást, és ebből áll a továbbképzés.
