A szabadkai DiBonis borpincészet egyre nagyobb hírnevet szerez magának, hiszen borai a rangos nemzetközi versenyeken sorra a legjobbak között szerepelnek, s a rengeteg arany- és ezüstérem mellett néhány nedű kategóriájának bajnoka lett, de nem kevésbé elismertek a pincészet pálinkái sem, melyek közül nem eggyel a bajnoki címet is elnyerte. Bóni László, a DiBonis tulajdonosa esetében a borászkodás hobbinak indult, de igen hamar sikertörténetté vált.
– A szüleimnek is volt szőlője és pincéje, ahogy Baranyában akkoriban sokaknak, úgyhogy én is sok időt töltöttem az ültetvényen, de nem szerettem azt a munkát. Azután amikor Szabadkán megkezdtem a középiskolát, hosszú évekre megszakadt a bortermeléssel való kapcsolatom, de néhány éve úgymond aktivizálódott bennem a genetikai kód, és újra érdeklődni kezdtem a borászat iránt, bár kezdetben csak hobbiszinten. Vettem mustot, leraktam a pincébe, de hozzá sem nyúltam, hagytam, hogy magától kiforrjon, és elég jó bor lett belőle. Azt gondoltam, ennyire egyszerű a borászat, és a következő évben megvettem az alapfelszerelést, azzal az elhatározással, hogy én most bort csinálok. Csakhogy nagyon rossz év volt, kevesebb szőlő termett, és nem tudtam eleget venni a borkészítéshez. Ez vezetett oda, hogy az azutáni esztendőben vettem földet is, és mintegy húszezer szőlőtőkét ültettem magamnak, hogy többé ne járhassak így. Ez volt mindennek a kezdete – mondja László, de mint hozzáteszi, a mérföldkő a 2008-as év volt, hiszen beiratkozott a Villányi Borászakadémiára, és ott ismerkedett meg igazán a borászattal. Ekkor lett a hobbiból valami sokkal komolyabb dolog. Közben kibővítette a meglévő földterületet, és mára megduplázta a szőlőtőkék számát, így pinot noir, merlot, cabernet frank, cabernet sauvignon, shiraz, muscat ottonel, kékfrankos és sauvignon blanc is van a földjén.
A kezdeti évek kiválónak bizonyultak a tapasztalatszerzésre és persze a kísérletezésre is. Mint László meséli, minden borásznak magának kell rájönnie a saját stílusára és az olyan apró trükkökre is, hogy milyen hordóba tegye a borát, vagy hogy milyen magasan legyen a vezérdrót. Közben szinte megérzésszerűen jönnek az ötletek, melyeknek megvalósítása szerencsére eddig mindig jól sikerült. Persze a kísérletezés akkor nyer igazán értelmet, ha a tapasztalatokat van kinek átadni, és ha egy szőlészetet nemzedékeken át továbbvisznek.
– Az elején, amikor még nem sokat tudtam a borászatról, minden könnyűnek és egyszerűnek tűnt, de minél jobban megismerkedtem a fogásaival, annál összetettebb és titokzatosabb lett, úgyhogy beiratkoztam a budapesti Corvinus Egyetemre szőlész-borász szakra, ahol iszonyú sok új információt kaptam. Például hogy a keményítő télen cukorrá alakul át, mert nem fagy meg, és így könnyebben áttelel a szőlő, aztán a cukor visszaalakul keményítővé, vagy hogy a szőlő mennyire érzékeny a tápanyaghiányokra, de a nagy mennyiségű szakirodalom mellett még ma is vannak olyan vegyi folyamatok, amelyek ismeretlenek a számomra. Azt gondolnánk, hogy néhány évnyi rutin után nagy meglepetések már nem érhetik az embert, pedig minden esztendőben újabbakkal találkozunk, hiszen nincs két egyforma év, így egyforma termés és egyforma bor sem. De ha jó a szőlő, a bort már csak a borász ronthatja el.
Úgy látszik, László jó érzékkel nyúl a szőlőhöz, mert borai és pálinkái sorra zsebelik be a rangos elismeréseket. Tavaly csaknem hetven arany-, ezüst- és bronzéremmel, valamint bajnoki címekkel tért haza a különféle nemzetközi versenyekről, de a szerencsesorozat az idén is folytatódik, hiszen a BeoWine Fair borkiállításon a Divranac vörös- és a Dichardonnay fehérbor is elnyerte kategóriájában a bajnoki címet, emellett négy arany-, öt ezüst- és egy bronzérem is gyarapítja a díjak sorát. A DiBonis a versenyeken általában 10–12 borfajtával indul, de a mintegy harmincféle pálinka és párlat is megállja a helyét a mezőnyben, melyek közül hat a tavalyi gyulai Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál, Kiállítás és Vásáron elnyerte a Champion-díjat, és a pincészet további tizennégy aranyérmet is a magáénak mondhat. Bóni László szerint ezek az eredmények visszajelzések számára arról, hogy jó úton halad, s mindenképpen nagy örömöt és büszkeséget jelentenek.
– A megerősítés fontos igazán, mert az eredmények pontosan rámutatnak, hol kell javítani, merre kell erősíteni. Létezik a borászatnak egy nagy titka, ami ha megvan, a siker elérhető. Elsősorban jó alap kell, vagyis a legtöbb a gyümölcs minőségén múlik. Az állandóan ellenőrzött fermentáció is nagyon fontos, hiszen a bor élő matéria, és persze a technológián is sok múlik. Ehhez már csak egy jó borász kell, és végül, de nem utolsósorban szeretet és alázat a munka iránt, mert ha csak az üzletet, a pénzt látjuk benne, akkor elveszik a lelke. A mai napig nem merem magam borásznak nevezni, de nagyon szeretem azt, amit csinálok, s úgy érzem, a sikereim nemcsak a számomra jelentősek, hanem az egész régió hírnevét is öregbítik.
