Ha Robert Fico korábbi szlovák kormányfő miniszterelnöki ténykedésére gondolunk, s elhisszük, hogy folytatja a néhány évvel ezelőtt „abbahagyott” kisebbségpolitikáját, akár jelképesnek is vélhetjük, hogy míg a Smer nagyban gyűjtötte az estére már abszolút többséget érő szavazatokat, aközben lángokba borult Krasznahorka vára…
Az elemzők ugyan nem számítottak ennyire elsöprő sikerre, vagyis arra, hogy Fico pártja 83 képviselői helyet szerez a 150 tagú parlamentben, de fölényes győzelméhez már hetek óta nem fért kétség. Ezek után inkább csak az maradt kérdéses, hogy vállalja-e egyedül a kényelmes kormányzást – előnyeivel és hátrányaival –, vagy „mellé vesz” egy koalíciós partnert is. Ez utóbbi jól jöhet neki a felelősség megosztásában, meg ezáltal alkotmánymódosításhoz szükséges többséget is szerez. Korai talán a rúd elé szaladni, de érdemes megjegyezni, hogy azok a felvidéki polgárok, akiktől megvonták a szlovák állampolgárságot a magyar fölvétele miatt, épp a mostani alkotmány cikkelyeiben látják jogaik orvoslását…
Korántsem meglepő tehát a szociáldemokrata Smer elsöprő győzelme, hiszen az említésre méltó jobboldaliak (a szélsőjobbot kivéve) mind ott voltak Iveta Radičová kormányában, és másfél év után „bebizonyították”: képtelenek az ország vezetésére. Fico pedig ügyes politikusként ezt szépen kivárta, csak „kellő mértékben” igyekezett hozzájárulni a jobboldali koalíció bukásához.
Robert Ficót általában populista jelzővel illetik, de számunkra fontosabb az, hogy nacionalizmusával, főként pedig magyarellenességével sem kullog éppen a sor végén. Persze, „versenytársa”, Ján Slota most már a parlamentben sem lesz ott, nemhogy a kormányban, így kompromisszumokra, a magyarellenesség ébren tartására sem kényszerül a következő négy esztendőben a régi-új miniszterelnök. Egyébként az utóbbi időben mintha ilyen téren kimértebbé vált volna, bár igazi arcát nyilván majd hatalmi pozícióban mutatja meg. Nagy ficói fordulatra lesz azonban szükség ahhoz, hogy a felvidéki magyarság jogainak visszaszerzése tekintetében legalább azt az utat folytathassa, amelyen Radičová kormánya – a Bugár Béla vezette Híd jelentős nyomására – elindult. Mert fiatal ország demokratizálódásának ütemére utal ugyanis az a tény, hogy még mindig nem alkotott kisebbségi törvényt, talán nem véletlenül. De legalább a kisebbségi nyelvhasználati törvény meghozataláig eljutott Radičová kormánya, és rendelettel a történelmi magyar helységnevek használatát is engedélyezték. Nem találtak viszont ők sem megoldást a Fico-féle ellentörvényre, amely megfosztja a szlovák állampolgárságtól azokat, akik felveszik egy másik ország állampolgárságát. Ímmel-ámmal lezárták a Malina Hedvig-ügyet az állam (kormány) felemás bocsánatkérésével, miközben bizonytalan, hogy Ficóék folytatják-e a Hedvig ellen indított, igencsak koncepciós jellegű eljárást. Részben talán ehhez a témához is köthető, hogy az akkori főügyész helyett újat választott a parlament, csak éppen az államfő nem hajlandó aláírnia a kinevezését, mondván: nincs előírva a határidő. Az pedig köztudott, hogy Gašparovič elnök igen jól szót ért Ficóval…
Rendkívül fontos kérdés tehát, hogy miként érvényesülnek a kisebbségi jogok Szlovákiában, mert ez határozza meg döntően a Magyarországgal való viszonyt is. Márpedig Fico még Gyurcsány Ferenc kollégájával sem jutott dűlőre, mit várhatunk akkor attól, ha a határozott nemzetpolitikát folytató Orbán Viktorral ül tárgyalóasztalhoz? A magyar kormányfőben Fico ugyanis a „magyar álmok” megvalósításának a megtestesítőjét látja, s talán ebbéli félelméből eredeztethető nacionalizmusa is.
De nemcsak benne, hanem a felvidéki magyarságban is ott van a félelem, csak éppen ellenkező előjellel. Mert egy országban, ahol a miniszter már olyasféle lojalitást követel, hogy ne csak jól kommunikáljon a magyar szlovákul, hanem helyesen hangsúlyozzon is, ott már csak egy lépés választja el a magyarságot attól, hogy megköveteljék a beolvadást. Ahelyett, hogy a közösségi jogok szóba kerülnének.
Az új parlamentben ismét helyet kapott (13 képviselővel) a Híd szlovák–magyar párt, kiesett viszont (ismét) a Magyar Koalíció Pártja – több mint százezer szavazat ellenére. Hogy mit tehetnek Bugár Béláék a képviselőházban, az ilyen választási eredmény esetén javarészt Ficóék akaratától és politikájától függ. Nehéz volna választ adni arra a kérdésre, hogy miért a Híd, és miért nem az MKP? Hiszen az MKP-t a magyar kormány is támogatja. Talán azért, mert a Híd mégiscsak valamilyen eredményt elért a kisebbségi jogérvényesítés terén, és a magyarok inkább a kompromisszumos egyezkedést támogatják, mintsem a bizonytalan (vagy éppen biztos) reakciót kiváltó következetes politizálást. Esetleg Bugárék azzal is sikeresen kampányoltak, hogy mivel az MKP két évvel ezelőtt sem került be a parlamentbe, most is elveszhetnek a rá adandó szavazatok. Meg az is közrejátszhatott, hogy a szlovák sajtó előreszeretettel titulálja nacionalista pártnak az MKP-t. Százezer szavazat mellett azonban nem szabad az MKP-t sem leírni. Persze, ha Fico valamilyen megfontolásból bevenné a Hidat a kormányába, jókora fordulattal új viszonyt alakítana ki a kisebbségekkel, és még az együttes kormányzás is sikeres lenne, akkor bebizonyosodhatna, hogy helytelenül politizál az MKP. Egyelőre azonban ilyesféle jelek nem mutatkoznak.
