Mindenki a saját szájíze szerint értékelte az elmúlt hétvégén a szlovéniai Kranj melletti Brdón tartott balkáni uniós csúcsértekezletnek tervezett találkozót, maga a tény azonban, hogy ott nem jelent meg Boris Tadić szerb elnök, főleg pedig Herman Van Rompuy, az Európa Tanács elnöke, jócskán csökkentette annak fontosságát.
Szlovén vélemények szerint a házigazdák szerettek volna a balkáni vezető ország szerepében tetszelegni, lévén uniós csatlakozás és gazdasági fejlettség tekintetében is messze maguk mögött hagyták egykori jugoszláv társaikat, viszont ez nem sikerült nekik, ugyanis túl ambiciózusnak bizonyult azon célkitűzésük, hogy egy asztalhoz ültessék Szerbia és Koszovó képviselőit.
Más meglátás szerint Van Rompuy távolmaradásával tulajdonképpen akaratlanul is Belgrádot bátorította jelenlegi agresszív Koszovó-politikája folytatására, ugyanis a történteket Szerbia vezetői saját sikerükként élik meg.
Belgrád látszólag nem tett semmi mást, mint folytatta eddigi, Vuk Jeremić külügyminiszter által fémjelzett és nyilvánvalóan Tadić által szentesített „fejjel a falnak” politikáját, amelynek egyik alapelve, hogy Szerbia nem képviselteti magát olyan összejöveteleken, ahol Koszovó képviselői is önállóan, a nemzetközi UNMIK misszió nevének feltüntetése nélkül vesznek részt. Ezzel Szerbia önnön makacs és következetes kiállását kívánja bemutatni az általa még mindig „déli szerb tartománynak” nevezett régió tekintetében. Ennek elemei a külügyminiszter időnként botrányt keltő kijelentései is, amelyek arról szólnak, hogy ha nem lehet a miénk Koszovó, akkor nem kell Európa sem. Ugyanakkor azt is észre kell venni, hogy a jelenlegi – magát európai irányultságúnak nevező – szerb államvezetés Tadić karmesteri pálcája alatt a külpolitikában merevebb hozzáállást tanúsít, mint a kormányfői karrierje végén már egyértelműen EU-ellenes politikát folytató Koštunica idejében. Akkor ugyanis a szerb képviselő elhagyott egy-egy tanácskozást, ahol Koszovó is független államként volt jelen, most viszont Belgrád meg sem jelenik azokon az összejöveteleken ahol ilyesmire egyáltalán esély mutatkozik.
Ugyanakkor a mostani szlovéniai történet esetében csak látszólag volt Koszovó a távolmaradás apropója. A vitatott státusú terület képviselőinek részvétele csak ürügyként szolgált egy nagyobb méretű játékban, ami a ma Nyugat-Balkánnak nevezett terület, de igazából a volt jugoszláv régió országai között zajlik a vezető szerepért. Ha áttekintjük a régió helyzetét, igen könnyen fel tudjuk állítani a ranglistát: első helyen Szlovénia áll, amely már jó ideje az EU tagja, őket követi Horvátország, amely szintén lépésekkel a többiek előtt áll az integrációs folyamatokat tekintve. E két ország kormányfője szervezte a brdói összejövetelt, amelynek különösebb tétje nem volt, valójában igazolta volna, hogy a fenti „toplista” fényében a horvátok és a szlovének tapasztalt „nagyobb testvérként” istápolják a többieket az európai úton. És ez volt az, ami miatt Szerbia megjátszotta legújabb balkáni rulettjátékát, amiben végül – kivételesen Jeremićnek igazat adva – partit tudott nyerni, tudatos vagy véletlen európai segítséggel. Mert miután Tadić jelezte, nem vesz részt a balkáni csúcson, távol maradt Van Rompuy is, Stefan Füle bővítési biztos pedig a tervezettől korábban távozott. Az európai politikus ezzel Belgrád malmára hajtotta a vizet, ugyanis Szerbiának lehetőséget adott, hogy az túlharsoghassa önnön fontosságát, és úgy tüntethesse fel magát, hogy nélküle leáll az élet a régióban.
A nemrégiben megtartott szerb–horvát–szlovén államvezetői találkozót követően úgy tűnik, egy presztízsharc vette a kezdetét, amelyben Szerbiának sincs kisebb ambíciója, mint hogy a régió vezető országa legyen. A gond igazából csak az, hogy rendezetlen státusa, politikai és gazdasági helyzete miatt ezt nehezen tudja megvalósítani (Hadžić és Mladić hágai ügye, Koszovó státusa, katasztrofális gazdasági helyzet stb.). Egyébként pedig hamarosan Szarajevóban lesz egy, a brdóihoz hasonló tanácskozás, amelyet már nem Szlovénia, hanem az EU soros elnöklője, Spanyolország szervez – amely nem ismerte el Koszovó függetlenségét –, és ahol ismét felmerül a dilemma: egy asztalhoz ülni Koszovó képviselőivel, vagy tovább feszíteni a húrt, és Koszovó miatt ismételten elszigeteltségbe sodródni.
Kapcsolódó írásunk: Téves jelzések
