A kilencvenes években a közszolgálati média szerepe botrányos volt és gyűlöletszító. Semmibe vették az újságírás minden lehetséges etikai kódexét, a háborús uszítás szolgálatába álltak, meggyalázva ezzel az emberi méltóságot és magát az újságírói szakmát is. Az akkor jeleskedő újságírók közül sokan ma is újságíróként dolgoznak, egyesek fontos pozíciókat töltenek be a médiában.
A Szerbiai Újságírók Független Egyesülete (NUNS) tavaly júniusban a Háborús Bűnökkel Foglalkozó Ügyészségnek feljelentést tett gyűlöletszítás miatt eddig ismeretlen tettesek ellen, mert nyilvánvalónak tartja azt, hogy a '80-as évek végétől a kilencvenes évek elejéig egyes médiumok tudatosan hozzájárultak a nemzetek közötti gyűlölet szításához, vagy közvetlenül a háborús propaganda szolgálatába állították magukat. Ezek közé tartoznak a volt Belgrádi Rádió és Televízió, az Újvidéki Rádió és Televízió, valamint a Politika és a Večernje Novosti napilapok is. A NUNS képviselői ide soroltak több olyan állami médiaházat is, amelyek háborús propagandával mérgezték az akkori étert. A feljelentésben többek között az áll, hogy „felelőseknek tartjuk őket azokért a bűnökért, amelyek a volt Jugoszlávia területén a háborúkhoz vezettek, és ami miatt szörnyű emberi és anyagi áldozatok keletkeztek ezen a területen.”
Ennek a feljelentésnek kapcsán Média és az újságírók szerepe a volt Jugoszlávia területén zajló háborúk idején elnevezéssel tanácskozást szerveztek Belgrádban a Medija Centarban, amelyen számos közéleti személyiség vett részt.
Vojin Dimitrijević, a Belgrádi Emberi Jogi Központjának igazgatója elmondta, biztosra vehető, hogy nem történtek volna akkora szörnyűségek a volt Jugoszlávia területén, ha egyes médiumok nem álltak volna az akkori hatalom szolgálatába, és nem szították volna a gyűlöletet az országban. Elmondása szerint Dél-Szerbiában az emberek nem is nézhettek vagy hallgathattak más médiumot az államin kívül. Hozzátette, hogy nincsenek megfelelő törvények a gyűlöletszítás büntetésére, mert a bíróság csak akkor bünteti a nemzeti alapon történő gyűlöletszítást, ha annak közvetlen következménye valami bűncselekmény. Dimitrijević elmagyarázta, hogy külföldön másként működik a gyűlöletszítás büntetése. Felhozta Németország példáját, ahol az ezzel kapcsolatos törvények a legszigorúbbak a világon. A faji megkülönböztetés legkisebb gyanúja is büntetést von maga után, tehát semmi következménye nem kell hogy legyen ahhoz, hogy büntethető legyen, elég, ha kimondják. Ez a többi nyugat-európai országra is vonatkozik – magyarázta Dimitrijević.
Dragan Ilić könyvkiadással foglalkozó szakértő felszólalásában feltette a kérdést, vajon mi lenne akkor, ha tényleg elítélnék azokat az újságírókat, akiket gyűlöletszítással gyanúsítanak.
– Milyen lenne a nyilvánosság reakciója? Egyesek biztos azt mondanák, hogy megérdemelték, mások viszont sajnálnák őket. A szerbiai társadalom meg van osztva ezekben a fontos kérdésekben. Most azt mondjuk, hogy a kilencvenes évek rosszak voltak, és hogy az újságírók is bűnösek. De nem az újságírók miatt tört ki a háború. A háborút nagyon egyszerű recept szerint még a nyolcvanas években előkészítették. A saját népedet áldozatként tünteted fel, a másikat pedig ennek az okozójaként. De manapság sem mondhatjuk rózsásnak a helyzetet. Nézzék meg, mit tanulnak az általános iskolások a történelem könyveikből. Ha abba beleolvasunk, azt láthatjuk, hogy semmi rossz sem történt az elmúlt húsz évben Szerbiában. Ebben a mai skizofrén helyzetben az újságírók felelőssége megsokszorozódik. A nyilvánosságot pedig ösztökélni kell arra, hogy foglaljon állást a múlt bűneivel kapcsolatban, de egyben tájékoztatni is kell őket arról, mi történt valójában – magyarázta Ilić.
Nadežda Gaće, a NUNS elnöke felszólalásában kihangsúlyozta, hogy a feljelentésekkel nem akarnak ítélkezni az újságíró-társadalom felett, csak azokat akarják felelősségre vonni, akik kétségkívül bűnösek a gyűlöletszításért.
– Az akkori RTS-ben sokan tagjai voltak az akkori Szerbiai Szocialista Pártnak és a Jugoszláv Baloldalnak (JUL) is, egyesek parlamenti képviselőként tevékenykedtek. Nehéz azt elképzelni, hogy nem tudtak arról, hogy mi történik. Pedig valóságos agymosás folyt az akkori állami média vezényletében.
Gaće arra is kitért, hogy amikor 2001-ben körkérdést szerveztek Szerbiában a volt háborúkról, ennek eredményei igen frappánsak lettek. A megkérdezettek nem tudták, mikor kezdődött a szlovéniai háború, nem tudták azt sem, hogy mikor fejeződött be a háború Horvátországban, és sokan biztosak voltak abban, hogy a srebrenicai mészárlás meg sem történt – magyarázta Gaće.
A kerekasztal-megbeszélésen jelen volt Vladimir Vukčević, a Háborús Bűnökkel Foglalkozó Ügyészség ügyésze is, aki elmondta, hogy az ügyészség és az újságírók már 2007-ben felvetették a gyűlöletbeszéd büntethetőségének a kérdését, és abban egyeztek meg, hogy a gyűlöletszítás a médiában büntethető kell, hogy legyen. Az ügyészség átvizsgálta a NUNS által beterjesztett feljelentést, ezután pedig elküldte a feljelentésben szereplő médiumoknak azt a kérelmet, hogy biztosítsák számukra az ügyben érintett archívumok megtekintését és áttanulmányozását. A kérelemre volt aki válaszolt és együttműködött, de a legnagyobb és az ügyben leginkább érintett médiaházak nem is válaszoltak. Az eddig lefolytatott nyomozását az ügyben az ügyészség hamarosan nyilvánosságra hozza – mondta Vukčević.
