– Elvitték a betonkeverőmet, két csomag kulcsgarnitúrát, elvitték a hegesztőgépemet, ezer méter kábelt, két láncfűrészt…– sorolja László. Azokat a szerszámokat, amivel a kenyerét kereste. Mint mondja, minden munkát elvállalt. Lánya orvostanhallgató volt, oda kellett a pénz. Ő már végzett, de most a fia készül a műegyetemre.
– Éjszaka jöttek be, és amit értek, elvittek. Nos, én azóta ide, ebbe a fészerbe behordtam mindent, és nézze meg azt a rácsot, abba belevezettem 50 000 volt áramot. Ha ahhoz hozzáér, leég a keze, de engem nem érdekel. Tőlem azokat a szerszámokat vitték el, amivel a kenyeremet keresem. Most azért dolgozom, hogy lassan vegyek helyettük másikat.
Amióta kirabolták, László minden éjszaka őrjáratot tart. Éjszaka óránként kijön a ház sarkához és figyel. Nemrégiben látta, hogy házától kicsit távolabb megáll egy autó és hárman szállnak ki belőle. Megindultak a portája felé. Ő a sötétben várakozott. Amikor odaértek a drótkerítéshez és már éppen át akarták lépni, László egy vastag doronggal ütni kezdte a betolakodót. Mint mondja, nem gondolkodott. Tudja ő jól, hogy nem szabad bántani még a betörőt sem, de őt nem érdekelte.
– Én soha nem loptam senkitől semmit, és azt sem fogom megengedni, hogy tőlem lopjanak. Még az a szerencse, hogy nincs fegyverem, mert akkor már a betörő biztosan a temetőben lenne, én meg a börtönben.
Nem félek én senkitől sem, de ami az enyém, azt meg fogom védeni. Amikor a mozgósítások idején jöttek a rendőrök, hogy bevisznek, mert menni kell a frontra, úgy orrba vágtam a rendőrt, hogy csak úgy ömlött a vér az arcából. De akkor sem mentem el embert ölni. Igaz, hogy utána bevittek a rendőrök és jól elvertek gumibottal, de embert nem mentem gyilkolni. Ami viszont az enyém, azt nem adom. Addig, amíg olyan törvényt nem hoznak nálunk is, mint amilyen Amerikában meg Csehországban is hoztak, ha jól tudom, hogy mint a kutyát le lehessen lőni, ha bejön az udvaromba, itt rend nem lesz. Adjanak az embereknek fegyvertartási engedélyt – persze felelősséggel –, akkor majd lesz itt rend – mondja az elkeseredett gazda.
Veréb László szerint nincs megélhetési lopás. Lopni semennyit sem szabad. Dusanovón egyik háznál tetten érték a betörőket. A gazda nekiesett az éjszakai szarkáknak és az egyiküket alaposan helyben hagyta. Bírósági ügy lett a dologból. A rabló feljelentést tett és a gazdát megbüntették. A betörőt nem.
Hát milyen világ ez? Kérdezik a helybeliek, kit véd a törvény? A tisztességes embert, vagy a betörőt? A faluban közszájon forog a történet, s mondják is fanyar humorral: ha jönnek a betörők és netán találkozna velük a tulajdonos saját házában, legjobb, ha mindjárt kávét főz nekik, pálinkával kínálja őket, akkor biztosan nem esik bántódása. Önbíráskodni nem lehet, még akkor sem, ha kirabolják az embert.
Dusanovón azt mesélik, az egyik házból elhajtották a hízót. A gazda észrevette, s hogy, hogy nem, a rablók nyomába eredt. De későn érkezett. A disznótor már tartott. Hamar leszúrták és szétszedték az állatot. Egy másik háznál a mélyhűtőt pakolták ki, egy harmadik helyen az aranyat szedték össze, a helybeli gumijavítónál a pálinkafőző rézkazánjának kelt lába meg 10 pár vadonatúj gumicsizmának, rézkábeleknek.
Ha az ellopott érték nem haladja meg a 15 000 dinárt, hivatalból a rendőrség nem indít eljárást, magánper útján lehet visszaszerezni az ellopott értéket. De erre a lehetőségre a meglopottak csak legyintenek, tudják ők jól, hogy kik lopnak, nincs azoknak miből megtéríteni a kárt, így hát nem is perelnek. Leginkább az bőszíti fel a lakosságot, hogy azok, akiket elítéltek, mert többet loptak, mint amennyit szabad, azok is szabadlábon vannak, és tovább fosztogatják az otthonokat. A börtönökben nincs hely, nincs őket hova bezárni, vagy halasztást kérnek büntetésük letöltésére, mondván, hogy ők a családfenntartók. S minden megy ugyanúgy tovább, mint korábban, elítéltekként ugyanúgy rabolnak most is, mint régen.
