A kilencvenes évek háborús időszaka a társadalom minden területét áthatotta, az erkölcsi leépülés korszakával azonban a mai napig nem néztünk szembe, legalábbis nem nyilvánosan. A belgrádi Emberi Jogi Központ kerekasztal-beszélgetéseket folytat az említett témáról, hogy aktualizálja ezt a problémakört. A vitafórum egyik résztvevőjével, Dejan Ilić tranzíciós szakértővel beszélgettünk az adott témáról.
Milyen módon kellene szembesíteni az embereket Szerbiában a kilencvenes években elkövetett bűncselekményekkel?
– Azt hiszem, hogy másfajta hozzáállásra van szükség. Nem helyes, ha azt mondjuk, hogy ez és ez a személy ezt és ezt követte el. Az ilyenfajta egymásra mutogatás annyira elterjedt társadalmunkban, és odáig fajult, hogy ha valakiről valamit állítunk, akkor automatikusan áldozati bárányok lesznek belőlük. Ezzel viszont nem oldódik meg a probléma. Azok a módszerek, amelyeket a kilencvenes években használtak, ma még mindig teljesen elfogadottak, és csak egy szisztematikus hozzáállással lehet ezeken változtatni. Azok, akik kétségkívül bűnösek, és bizonyítottan részt vállaltak a '90-es évek gyűlöletszításában, felelniük kell tetteikért.
Ehhez azonban társadalmi konszenzusra lenne szükség.
– Természetesen, és ez jelenti pillanatnyilag a legnagyobb gondot a tranzíciós folyamatban. Szerbiában a 2000 utáni időszakot a társadalmi konszenzushoz vezető út keresése fémjelzi, és a mai napig bizonytalan, létrejön-e ez az egyetértés. Előfordulhat, hogy a társadalom úgy dönt, hogy a kilencvenes években minden a legnagyobb rendben volt, a háborúkért mások voltak a hibásak. A másik választás az lenne, hogy az, ami történt rossz volt, és teljesen meg kell változnunk, hogy ne történhessenek meg újra azok a borzadalmak. Jelen pillanatban mindkét választási lehetőség az asztalon van. Ezekről a témákról most nyíltan beszélgetünk, itt nem lehet jogi megoldásokat alkalmazni. Ez politikai döntés kell, hogy legyen. A politikai döntések nyilvános viták során kifejtett érvek alapján születnek meg. Senki sem garantálhatja azt, hogy a viták végkifejlete jó lesz.
Látja-e azt az erőt a társadalomban, amely pozitív irányba billentheti a mérleg nyelvét?
– Persze, hogy látom, az erő Te vagy, az erő Én vagyok, és az összes olyan tenni akaró ember, aki a jobb jövő érdekében dolgozik. Nem szemlélődni kell, hanem dolgozni, tenni annak érdekében, hogy pozitív irányban változzanak a dolgok. Ha nem is sikerül rögtön kieszközölni ezeket a változásokat úgy, ahogyan szeretnénk, akkor is elmondhatjuk legalább azt, hogy mi megtettünk minden tőlünk telhetőt, és kitartottunk elveink mellett.
Én végignéztem Jugoszlávia széthullásának a folyamatát, és láthattam azt, hogy az emberek mindvégig abban reménykedtek, hogy majd valaki megállítja azt, ami történik. De nem állította meg senki, mindenki csak reménykedett. Én sem tettem akkor semmit, és ez a mai napig bánt. Aztán azt mondtam magamnak, hogy gyerünk, tegyél valamit, mozdulj meg, mert enélkül biztos nem történik semmi sem.
Tehát azok a bűnösek, akik tétlenek?
– Ebben a helyzetben a bűnösség helytelen kifejezés. A kollektív felelősség létező fogalom, de a kollektív bűnösség nem. A bűnért felelned kell, a felelősség pedig morálisan kötelez arra, hogy megtegyél valamit. Mi mindannyian felelősek vagyunk, bűnösek viszont azok az egyének, akiknek bűnössége bebizonyosodik.
