Ön szerint milyen státus illetné meg Vajdaságot?
a.) Független állam 56.2%
c.) A jelenleginél szélesebb körű autonómia, törvényhozási, végrehajtó és bírói hatalommal 23.6%
b.) Szerbia egyenrangú köztársasága 16.6%
f.) Nincs szükség autonómiára, Szerbia legyen egységes állam 2.8%
d.) A jelenlegi státus megfelelő 0.8%
e.) A mostaninál kisebb fokú önállóság 0.1%
Nem tudom, eljön-e valaha is annak az ideje, hogy a belgrádi vezetéssel komoly diskurzusba elegyedjenek a vajdasági polgárok többsége által megválasztott képviselők, mégpedig úgy, hogy a „mieink” köztársaságot kérnek maguknak, a fővárosiak meg mindezt hajlandók lesznek végig hallgatni, sőt, ha jó a kedvük aznap, talán még el is töprengeni rajta kissé… Igen, a többség által megválasztott képviseletet említettem, mert mára már világossá vált, hogy anélkül nem is érdemes belekezdeni az egészbe.
Marginális próbálkozásnak fognak tűnni a jelenleginél jóval szélesebb hatásköröket követelő kísérletek mindaddig, amíg azok mögé fel nem sorakozik a vajdasági közvélemény és politikum nagyobbik része. Marginálisnak fog tűnni azért, mert arra, a vajdasági közhangulatra nagy befolyással lévő belgrádi politikai elit már eleve akként tekint, s azért is, mert ennélfogva a média legnagyobb része is ilyennek mutatja be, ezen a módon kezeli a hírműsoraiban, beszámolóiban. A legnagyobb gond mégis az, hogy a vajdasági polgárok nagy része tökéletesen „elégedett” a jelenlegi autonómiával – jobban mondva, sokan azt sem tudják, mit irányoz az elő pontosan, ennélfogva nem különösebben kíváncsiak arra sem, mit hoznának az esetleges változások. A tájékozatlanság eredménye pedig az, hogy a merészebb kezdeményezésekben legfeljebb a Belgráddal való konfrontálódást vélik felfedezni, s a konfrontációra való hajlandóság a vajdasági polgárokat ritkán szokta jellemezni.
Igazuk van az elemzőknek, amikor azt állítják, hogy a romokra felépített új vajdasági státus elmélete aligha nyerheti el a vajdaságiak tetszését. Itt a polgárok ugyanis mindenekelőtt békés, kiegyensúlyozott életre, normális körülményekre, biztonságos jövőre vágynak. Arra, hogy már ma tudják, mi lesz holnap. S kétségkívül ez is egyike a vajdaságinak nevezett értékeknek. Lehet, hogy ez az érték olykor akadályként is hat, s ellehetetlenít egy olyan döntést, amellyel esetleg ki lehetne vívni valami újat, jobbat, megfelelőbbet. Ha azonban a vajdaságiaknak választaniuk kell a nagyobb fokú önállóságot felvető státus és a biztonságosabb életkörülmények között, egészen biztos, hogy ez utóbbit fogják választani.
Az aktuális kezdeményezést, mely két egyenrangú föderatív egységként képzeli el Vajdaságot és Szerbiát, egy közösen létrehozott állam keretein belül, mindenesetre jól időzítették. Bizonyára szándékosság is áll az időzítés mögött, még ha azt az ötletgazdák minduntalan tagadják is. A választási kampány ugyanis egy olyan időszak, amikor a közvélemény figyelmét könnyebben fel lehet kelteni a politika iránt. Ilyenkor még azok is elgondolkodnak rajta, hogy kire szavazzanak, akiket egyébként hidegen hagynak a hazánkban szinte megállás nélkül zajló csatározások. A kezdeményezés, másrészt, arra is jó, hogy kipuhatolja: mennyit változott a belgrádi hozzáállás néhány év alatt. S ezzel kapcsolatban talán jó híreket is lehet közölni. Elhangzottak persze a szeparatizmussal hadonászó vádak rögtön az elképzelés sajtóban való megjelenését követően, de – legalábbis számomra – úgy tűnt, hogy ezek a vélemények legalább annyira marginálisak voltak, mint amennyire marginálisnak tekinthető a jelen pillanatban a föderalizmust ajánlók köre. Pedig a választások időszaka ragyogó pillanat lehetett volna a vádaskodás nagyobb méretű elindítására minden olyan politikai erő számára, amelyik síkra száll az ország sokat hallott „területi integritásának” megőrzése érdekében. Lényegében azonban mégsem ez történt, ami talán felveti annak lehetőségét, hogy a jövőben megérnek majd mégis a feltételek az érdemi vita megnyitására, a szeparatizmus fogalmának igénybe vétele nélkül.
Jómagam osztom azoknak a nézeteit, akik szerint maga a státus nem oldhatja meg a tartomány felgyülemlett problémáit. Első lépésként azon kellene dolgozni, hogy a jelenlegi alkotmány által szavatolt jogköröket Vajdaság maximálisan ki tudja használni. Kissé megmosolyogtatónak tűnik többet kérni akkor, amikor még a meglévőt sem használja valaki. Másfelől, a vajdasági politikumnak kéne felerősödnie vagy felnőnie annyira, hogy képes legyen, akár a belgrádi koalíciós kapcsolatokat veszélybe sodorva is, megkövetelni mindazt, ami az alkotmány és a jogszabályok szerint kijár Vajdaságnak.
