A húsvéti locsolkodás egy tisztító jellegű, termékenységvarázsló népszokás, amely falvainkban, kisvárosainkban még ma is él. Igaz, felmérésünk eredménye szerint kicsit többen vannak azok, akik számára a húsvéthétfő nem elsősorban a nőismerősök körbelátogatásáról, illetve a locsolófiúk megvendégeléséről marad emlékezetes. Ők valószínűleg családi körben, finom étkek mellett töltik a napot, vagy rokoni látogatást tesznek, jó idő esetén pedig kirándulnak.
A hagyomány szerint ezen a napon kora reggeltől járták a falut a legények, sőt az idősebb férfiak is vízzel vagy később illatos kölnivel locsolták meg az ismerős lányokat, asszonyokat. A húsvéthétfő az öröm, a vigasság ideje volt. Ezen a napon kiemelkedően fontos szerephez jutott a víz. Nemcsak buborékos vagy illatos formája, hanem mennyisége miatt is, hiszen a lányok minél kevesebbet kívántak kapni belőle, a férfiak viszont éppen ellenkezőleg, minél többet szerettek volna öntözni, „hogy a hölgyek el ne hervadjanak.”
Egykor a legények a kúthoz vonszolták a hajadonokat, s vödörből locsolták az ünneplőbe öltözött lányokat, ezért vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték a jeles napot. Volt, ahol a patakban fürösztötték meg őket, és ha hideg volt húsvétkor – mint tegnap is –, bizony komoly betegség is származhatott ebből.
A locsolkodás termékenységi üzenettel, termékenységvarázsló erővel is bír. A legismertebb húsvéti szimbólumnak, a tojásnak is nagy szerepe van a szokásban. A keresztény szimbolikában Jézus feltámadásának jelképe, s azért piros, mert a legenda szerint Jézus vére csöppent rá. A piros szín azonban nemcsak a vért, az életet, hanem a szerelmet is jelképezi, éppen ezért a piros tojás szerelmi ajándék is lehet húsvétkor.
A népies locsolóversek is divatban vannak. Külön műfajjá fejlődött az engedélyt kérő, humorosan fenyegető, néhány soros versike. Sok közismert változata létezik, de gyakran maguk a locsolkodók faragják a rímeket. A világhálón se szeri, se száma a modern locsolóversikéknek, nyomdafestéket nem tűrő pajzán rigmusokkal, de lehet találni például politikai locsolóverseket, no meg részegeseket is...
Ez a nap a magyarországi Hollókő legnagyobb ünnepe, a világörökséggé nyilvánított falu apraja-nagyja kiveszi a részét az ünneplésből. Több ezren látogatnak el oda, de Ópusztaszeren és máshol is életre kel a skanzen, népviseletbe öltözött leányok, legények elevenítik meg az ünnepi szokásokat. A városi drogériákban viszont nem jelent jelentősebb forgalomnövekedést a locsolkodás ideje, a sonka és a tojás megmaradt, de sok család számára a húsvét egy olyan hosszú hétvége, amikor elutazhatnak, pihenhetnek.
Elképzelhető azonban, hogy a húsvéti locsolkodás a világörökség része lesz, olyan szellemi érték, mely a világ közös kincseinek sorában jellegzetesen magyar. Ezért jó, hogy Vajdaságban a legények csoportosan vagy egyedül továbbra is útra kelnek, locsolóverset mondanak, a lányok haját megöntözik, s cserébe hímes tojást, aprósüteményt, italt kapnak. Faluhelyen még szokás piros tojásért, pénzért, kis traktáért cserébe szagos vizet önteni a háziasszony hajára. A kicsi gyerekeknek – akár fiúcskák, kiknek bátorságpróba is az esemény, akár locsolókat váró, legszebb ruhájukat felöltő kislányok – igazi élmény ez a szimbólumokat magában hordozó néhány perces találkozó. És – mint az élet minden területén – a szülői, nagyszülői példa megtartó erejű lehet erre a szép hagyományra nézve is.
