Honnan érkezem? Széles e határ melyik zugában sírtam föl először, s milyen lehetett a tekintete annak az asszonynak, akinek a keblén magamba habzsoltam a meleg anyatejet? Vidám? Ábrándos? Meggyötört? Vajon szeretett? Engem. Minden nap minden pillanatában... Megmenekült előlem, vagy én szöktem meg tőle? Elfutottam, mint a szabadon vágtázó vadlovak apa meséiben. Hová?
A nyári szellőben lengedező kukoricalevelek suhogása volt az egyetlen válasz a hazafelé igyekvő fiatalembernek, aki botjára támaszkodva rótta a poros országutat. A nappali forróság után kellemesnek hatott az esti séta.
És ki vagy te? – pillantott föl a csillagos égre. Apa szerint szerettél, mielőtt még megismertél. Általában így is emlegetett: az, aki szeret. Sohasem mertem tőle megkérdezni: engem vagy mindenkit? Sokszor eltöprengtem azon, hogyan lehet szeretni valakit, aki még meg sem született, amíg nem tudjuk, milyen ember lesz belőle. Szeretni feltétel nélkül… De lehet másképp? Erényeink tisztelete és érdemeink dicsérete nem szeretet, tévedéseink ellenére pedig szerethetőek maradunk. Jócselekedeteink nem védenek meg bennünket a balszerencsétől, a megpróbáltatás nincs összefüggésben azzal, hogy jók vagy rosszak vagyunk… De ki az egyértelműen jó, és ki az egyértelműen rossz? Haragszunk a vérengző farkasra, ha felfal egy jámbor őzgidát, és sajnáljuk ugyanazt az ordast, ha télen éhen pusztul… Szerettél, holott nem tudhattad, ki leszek. És én, vajon én is szerettelek téged? Minden nap minden pillanatában… Akkor is, amikor még nem tudtam rólad semmit, amikor még nem láttalak a napfényben, nem hallottalak a zizegő falevélben, és nem éreztelek az illatozó esőcseppben?
Egész életünkben a jeleidre vágyunk. Arra, hogy megerősíts bennünket elhatározásainkban, ráébressz minket tévhiteinkre, megmutasd az utat céltalan bolyongásaink során… Egyértelmű jóváhagyás után epekedünk, közben eszünkbe sem jut feltenni magunkban a kérdést, vajon méltóak vagyunk-e figyelmeztető jelzéseidre, és ha igen, vajon képességeink elegendőek-e azok felismerésére és értelmezésére. Minden nap minden pillanatában…
Életek múlnak el az áhított jelre való várakozásban, és a végén sohasem lehetünk biztosak abban, hogy tényleg elmaradt a jeladás, hebehurgyaságunk miatt elsiklottunk mellette, olyasvalamit hittünk annak, ami nem volt az, netán túl későn eszméltünk rá intelmeidre. Bocsáss meg nekünk emiatt, mindenhatóságodba vetett hitünk az oka annak, hogy aggályaink eloszlatására minduntalan a természet törvényeinek ellentmondó csodákra sóvárgunk, lebegő oltárokra, kétfejű bárányokra és az égen kirajzolódó szentekre, megfeledkezve arról, hogy az éjszakában ciripelő prücsök is maga a csoda. Most is teljesen elbűvöl a muzsikája…
