Zentán a vasárnapi helyhatósági választás a két évvel ezelőtti „puccs” árnyékában zajlott. Emlékezhetünk arra, hogy 2010 elején a Demokrata Párt megszabadult koalíciós partnerétől, a Vajdasági Magyar Szövetségtől, így állva bosszút amiatt, hogy a VMSZ-es képviselők a szerb parlamentben nem támogatták a költségvetést. A DP a Magyar Polgári Szövetség és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga segítségével tehát kiszorította a hatalomból a legtöbb képviselővel rendelkező pártot. Vasárnap az volt a tét, hogy visszaszerzi-e vezető pozícióját a VMSZ, vagy a demokraták őrzik meg a hatalmukat.
Bár a politikában sok minden megtörténhet, az előzmények ismeretében az esetleges nagykoalíciót senki sem hozta szóba, miként arra sem nagyon lehetett gondolni, hogy a két párt egyike esetleg abszolút többséget szerez, vagyis, hogy legalább 15 képviselőt küldhet a 29 tagú testületbe. Emiatt a VMSZ és a DP nem is csak önmagának szurkolt, hanem az esetleges koalíciós partnerének is. És mint kiderült, valóban egy-két képviselői helyen múlott, hogy ki kerül hatalomra. A VMSZ és a demokraták ugyanis a jelenlegihez képest egyaránt egy-egy fővel növelték képviselőik számát, az előbbi 12-re, az utóbbi 10-re. Mivel az említett „puccs” javarészt behatárolta a partnerválasztást, így a VMSZ-nek nincs is más választása, minthogy a Szerbiai Egyesült Régiók 3 képviselőjével lépjen koalícióra, s megszerezze a minimális többséget az önkormányzatban, köszönve annak, hogy az eddig szintén ellenzékben levő SZER is egy fővel növelni tudta képviselőinak a számát. A DP-t viszont az sújtotta, hogy némi meglepetésre a Vajdasági Szociáldemokrata Liga nem jutott be a képviselő-testületbe, hiszen ha képes lett volna megtartani a jelenlegi 2 képviselőjét, akkor a Magyar Polgári Szövetséggel együtt – bár az MPSZ is vesztett egy képviselőt – minden bizonnyal megmaradt volna a jelenlegi hatalmi koalíció.
Nem beszélhetünk tehát a VMSZ fölényes győzelméről, s érdekességként érdemes megjegyezni – a „szoros helyzet” illusztrálására –, hogy akkor alakult volna ki igazán nagy bizonytalanság és harc az egyetlen szocialista–nyugdíjas képviselőért, ha a DP eggyel több, a VMSZ pedig eggyel kevesebb mandátumot szerez, hiszen a 14:14-es arány esetén a nyugdíjas képviselő lett volna a mérleg nyelve.
A Vajdasági Magyar Szövetség sikerét növeli, hogy ellenzéki pozícióból tudta visszaszerezni a hatalmat, hiszen – miként arra számítani lehetett – a mostani hatalmi pártok, elsősorban a DP, a választási kampányra időzítette sikereinek vagy vitatható eredményeinek a bemutatását: kútátadásokat, kaszárnyaátvételt miniszteri részvétellel, a sportcsarnok építésének felgyorsítását, új szökőkút átadását – nem is sorolva az apróbb kampány-megnyilvánulásokat. Meg kell viszont jegyezni, hogy volt liszt- és cukorosztogatás is, s ha ezt nem is köthetjük egyértelműen valamelyik párthoz, de nyilván csak a községi vezetés tudott volna odahatni, hogy ne a kampányidőszakra essen a „véletlenül épp most befutott szociális csomag” osztogatása. Persze a VMSZ ellen irányuló lejárató és igencsak primitív röplapok terjesztése már korántsem véletlenül történt. Mindezek mellett igen érdekes szociológiai felmérés témájául szolgálhatna az a talány, hogy a község falvai közül miért éppen Felsőhegyen és Keviben szavazott a többség a VMSZ-re, míg Tornyoson és Bogarason a DP-re. És miért éppen a tornyosiak a legöntudatosabb választók: ott a választási részvétel messze meghaladta a községi átlagot.
A VMSZ-t egy döntően magyar többségű községben, amilyen Zenta, az is „sújthatta”, hogy sokak szemében nem tűnik fontosnak a „magyar” önkormányzat és a kisebbségi érdekvédelem, különösképpen akkor nem, ha a jelentősebb „szerb” pártok képviseletében is többnyire magyarok kerülnek be az önkormányzatba. Nem volna szabad azonban megfeledkezni arról, hogy szándékosan vagy tudatlanul történnek olyan leépítések, amelyek ez esetben a többséget képező kisebbséget fokozott mértékben sújtják. Gondoljunk csak a zentai alapbíróság megszüntetésére!
A Demokrata Párt mégis némileg talán amiatt maradt le, mert a kisebb-nagyobb látványos beruházásai sem befektetőt, sem új munkahelyet nem hoztak. A feladat most az új hatalomra vár, mert a termelő befektetések és a foglalkoztatás növelése nélkül azok a szavazók is elbizonytalanodnak, akik az anyanyelv és a nemzeti kultúra megőrzését, a megmaradást sorolják a legfontosabb értékek vagy célok közé.
