2024. július 16., kedd

Kedves Ismeretlen!

A levelek egy része (Fotó: Diósi Árpád) Jó dolog levelet kapni. Olyan igazit. Borítékba zártat, amit a postás hoz. Lassan már teljesen elfelejtjük, hogy a levél küldése felér egy kisebbfajta ajándékkal, hiszen a küldője figyelmet, időt és energiát szentelt a címzettjének. Természetesen nem a hivatalos levelekre gondolok, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy ha három napon belül nem fizetem be a tartozásomat, akkor feljelentenek, vagy amelyiken a megszólítás helyett már az áll, hogy Figyelmeztetés bírósági feljelentés előtt. Olyan leveleket jó kapni, amelyekben a családtagjaink, a rokonaink vagy a barátaink beszámolnak a velük történtekről, érdeklődnek hogylétünk felől, esetleg elmondják a véleményüket a világ egyik aprócska szeletéről.

Azokat a leveleket is szeretem, amelyeket szerkesztőségünknek címeznek Olvasóink. Azok is fontosak. Tiszteletet érdemelnek, mint ahogyan a könyv is tiszteletet érdemel. Ha egy Olvasó veszi a fáradságot, és remegő kézzel leírja a vele történteket, akkor annak oka van. A levélírás egyfajta bizalmat is jelent. Nem országgal-világgal akarjuk tudatni közlendőnket, hanem egy meghatározott személlyel.

S nem lehet csak úgy levelet írni. Az különleges, fontos dolog, azzal megtiszteljük a címzettet, ezért külön hangulat kell hozzá. Nekikészülődés, ráhangolódás, hogy az a néhány sor vagy az egészen hosszú levél biztosan azt közvetítse, amit szeretnénk. A feladó és a címzett hangulatának találkozása nem szükségszerű. Ezért vannak a levélírásnak szabályai, amelyeket betartva tulajdonképpen ráhangoljuk a címzettet arra, ahogyan mi levélírás közben éreztük magunkat. A levél feladása és célba érése a két végpont. A levél megfogalmazása, stílusa, tartalma közelíti ezt a két pontot egymáshoz.

Az elmúlt években több levelet kaptam Olvasóinktól. Jobbára olyanokat, amelyekben a segítségünket kérték. Sokan elpanaszolták a velük történteket, vagy egy-egy jelenségre hívták fel figyelmünket, arra kérve minket, járjunk utána a dolgoknak. Ezek a levelek is többnyire személyes hangvételűek voltak, az Olvasó megtisztelt minket a bizalmával. Bíráltak is. Ez is fontos, mert az Olvasó figyelmesen olvas, van véleménye, másként látja a dolgokat, mint mi. S kaptam olyan leveleket is, amelyek személyesen nekem szóltak. Valamennyit megőriztem, mert ezek felérnek egy díjjal, egy kitüntetéssel. Voltak Olvasók, akik csak azért írtak levelet, hogy elmondják, tetszett nekik egyik vagy másik írásom, s kitartást, erőt, egészséget kívántak a munkám végzéséhez. Nagy dolog a mai világban, hogy vannak még olyan Olvasók, akik szükségét látják, hogy levelet küldjenek az újságírónak. Ha találtam a borítékon címet, akkor megválaszoltam ezeket.

Trágár, fenyegető levelet nem kaptam. Igazi levelet még nem, elektronikusat már igen. Mert a levél mégiscsak tiszteletet érdemel. E-mailben lehet írni közlendőnket megszólítás nélkül, félmondatokban, a gyalázkodást is elviseli a világháló. A levél nem.

Körülbelül egy hónapja a szerkesztőség címére minden héten érkezik a nevemre egy levél. A borítékba a kis papírszeletke mellé gondosan bele van hajtogatva minden levélbe az a heti hétvégi újság hirdető oldalainak némelyike. Megszólítás nincs. Csak a szöveg, amely kifogásolja a hirdetések mennyiségét. Rajtam kéri számon, mikor milyen reklám jelenik meg a lapban. A levél nincs aláírva. Annyi látszik a borítékról, hogy Újvidéken adták postára.

Kedves Ismeretlen Olvasó! Szívesen válaszolok Önnek, ha felfedi kilétét. Bíráljon, tegyen szóvá bármit, de fedje fel kilétét.

Sohasem értettem azokat az embereket, akik névtelenül bírálnak. Ha úgy gondolják, igazuk van, vállalják fel a meggyőződésüket. Kedves újvidéki Olvasó, válaszolni fogok Önnek, ha lehetővé teszi.