Azok a vélemények vannak többségben, melyek szerint az alacsony részvételi aránynak köszönhető a leginkább az elnökválasztás végeredménye. Mi a véleménye erről? Minek tudható be a gyér érdeklődés?
– Az alacsony részvételi arány az egyike az okoknak. Az emberek elégedetlenek az eddigi hatalmi koalícióval, melyet most Boris Tadić személyével egyenlítettek ki. Másrészt, ha azt mondjuk, hogy a demokrata szavazók ki is mentek szavazni, a szocialisták táborának már biztosan nem volt motivációja arra, hogy Tadićot támogassa a második fordulóban. A demokrata szavazók közül is maradtak azonban otthon, hiszen egyesek a szocialistákkal alkotott koalíció, mások pedig egyszerűen az elmúlt évek rossz teljesítménye miatt voltak elégedetlenek.
A tévés párbaj végén Nikolić arra szólította fel a szavazókat, hogy büntessék meg Tadićot mindazért, ami rossz volt az elmúlt négy évben. Ennek a felhívásnak is volt hatása?
– Bizonyára. A párbaj egyébként igen „halványra” sikeredett, nem alakult ki érdemi vita a komoly témákról. Véleményem szerint e felhívás meggyőző volt, sokan úgy gondolhatták: ha már sokat nem tehetünk a javulásért, legalább büntessük meg azokat, akik felelősek a jelenlegi állapotokért.
Mennyiben döntötte el a végkifejletet a Vojislav Koštunicával szinte az utolsó pillanatban aláírt pártközi megállapodás, melynek egyik eredményeként a Szerbiai Demokrata Párt elnöke felhívta a szavazóit Nikolić támogatására?
– Koštunica nem rendelkezik hatalmas szavazótáborral, amint azt a választások bizonyították is, ám meglehetősen engedelmes, szófogadó ez a tábor. Néhány tízezer szavazatról van itt szó, s könnyen megeshet, hogy éppen ezek a voksok döntöttek végül, például Belgrádban. A korábbiakban Tadić úgy tudott győzni, hogy Vajdaságban és Belgrádban jobban szerepelt ellenfelénél, Közép-Szerbiában rendre veszített, kivéve Sandžakot, ott jól is szerepelt néha. Most viszont Belgrádban Nikolić volt a jobb, s ebben nagy szerepe lehet Koštunica támogatásának.
A POLITIKAI ÉRETTSÉG HIÁNYA
A hazai politikai élet egyik következő nagy lépése a kormányalakítás lesz. Feltételezik, hogy Nikolić először, a legerősebb parlamenti pártról lévén szó, a haladókat bízza meg kormányalakítással. Mekkora az esélye annak, hogy Jorgovanka Tabaković biztosítani tudja a szükséges parlamenti többséget?
– Bárkit is bízzon meg a kormányalakítás feladatával, abban az egyben biztos vagyok, hogy az illető mindent el fog követni az új kormány felállítása érdekében, s kész lesz, ha kell, akár millió kompromisszum megkötésére is. Egyszerűen ilyen a hataloméhség. Tabaković a közgazdászok körében elismert szakértőnek számít. Ha valóban neki jut e szerep, tény, hogy a szocialisták és még valamelyik párt nélkül nem lehet a kormány megalakításáról beszélni. Ha Dačić bele is egyezik a koalícióba, kérdés, hogy ki lesz a harmadik. Ha Koštunica pártja lesz a harmadik, akkor meg az a kérdés, hogy milyen programra fogja működését ez az új kabinet alapozni. Nem vitatom, hogy Nikolić először volt pártjának adja majd a megbízást, meglehetősen nehéz feladat lesz azonban elérni a célt. Ugyanez a helyzet viszont a másik oldalon is. Tadićnak és Dačićnak is szüksége van egy harmadik pártra. Feltételezik, hogy ez a harmadik ebben az esetben a Szerbiai Egyesült Régiók vagy a Liberális Demokrata Párt lehetne. Ez azonban mindeddig csak feltételezésnek számít. Nehezen összekapcsolható ugyanis a jobbközép és a balközép parlamenti többsége is. Nem tudnám megmondani, melyik eshetőség számít valószínűbbnek.
A harmadik eshetőséget ebben a pillanatban már teljesen ki lehet zárni? A haladók és a demokraták alkotta kormányra gondolok.
– Én, személy szerint, örülnék egy ilyen lépésnek. Hogy miért? Azért, mert egy ilyen kormányt nem az ideológiai közelség, hanem a gazdasági fejlődést célzó program és az európai út tartaná össze. Ez utóbbi kapcsán nincsenek különbségek a két párt között, Nikolić és Tadić is az európai jövő mellett száll síkra. A gazdaság felépülését, az egészségügyben uralkodó állapotok javítását, egy egységes szociális politika kialakítását jelenthetné ez a koalíció, s mint olyan, akár sikeres is lehetne – már amennyiben komolyan gondolnák mindazt, amit korábban megígértek. Attól tartok azonban, hogy nem beszélhetünk egy olyan megfelelő politikai érettségről, melynek szellemében megkísérelnék megtenni az elmondottakat.
Amennyiben mégis a Demokrata Párt körüli koalíció alakítana kormányt, gondot okoznának-e az állam működését tekintve az elnök és a kormány közötti politikai különbségek?
– Nem látok ebben gondot, a kohabitáció bizonyítottan egyike az ugyan nem túl sikeres, de lehetséges megoldásoknak. Hazánkban is volt már erre példa, amikor Tadić volt az elnök, Koštunica pedig a miniszterelnök. Az államfő és a kormányfő eltérő politikai beállítottsága egy bizonyos egyensúlyt is teremt, fennáll egymás kölcsönös ellenőrzésének az esete, s a fontos politikai kérdésekben konszenzusra van szükség: a miniszterelnök nem cselekedhet minduntalan úgy, ahogy akar, s ugyanez az elnökre is vonatkozik. A kohabitáció tehát önmagában nem jelent semmi rosszat, sőt, megvan a jó oldala is.
HATALOM NÉLKÜLI VEZETÉS
Ami a tartományi választásokat illeti, a Demokrata Párt közel került ahhoz, hogy abszolút parlamenti többséget szerezzen a vajdasági képviselőházban. Ez azt is jelenti, hogy egy koalíciós partner is elég lenne a tartományi kormány megalakításához. Egy ilyen megoldást vagy a már meglévő koalíció továbbvitelét tartja-e valószínűbbnek?
– Igaz, hogy nincs szükségük az eddigi összes koalíciós partner bevonására, viszont kárára sem lesz az új kormánytöbbségnek, ha ekképp cselekszenek. A legnagyobb gond voltaképp továbbra is az, hogy a tartományi autonómia csupán formális autonómia. Annak, aki hatalmon van, nincs reális hatalma. Belgrád közvetlen befolyásának van kitéve. Éppen ezért gondolom úgy, hogy a tartományi kormány összetételének a megismerése előtt meg fogjuk várni a köztársasági kormány megalakulását.
A választások eredményének tükrében várhatóak-e változások magán a Demokrata Párton belül? Bojan Pajtić, a párt vajdasági alelnöke azt nyilatkozta, hogy a párt tartományi része jó munkát végzett, s bizalmat kapott a polgároktól, ami nem mondható el a szerbiai vagy belgrádi szárnyról.
– Arra, hogy elégedetlenkednek majd a párton belül, egészen biztosan számítani lehet. Jelentős számú mandátumot vesztettek a legutóbbi szavazáshoz képest, s most végül az elnöki funkció nélkül maradtak. A polgárok, ahogyan azt a beszélgetés elején említettük, megbüntették a pártot az elmúlt években folytatott politika miatt, s ezért előbb vagy utóbb felelnie is kell valakinek. Hogy ez a felelősség az elnökre vagy az elnökség bizonyos közép-szerbiai tagjaira hárul-e majd, ki fog derülni. Fel lehet tenni azt a kérdést is, milyen politikát folytatott a vajdasági földművesekkel szemben a párt mezőgazdasági minisztere, Dušan Petrović, vagy azt, milyen külpolitikát folytatott a külügyi tárcavezetőjük, Vuk Jeremić a mögöttünk álló időszakban. Én azt hiszem, a mezőgazdasági politika miatt is veszített szavazatokat a párt, s a külpolitika miatt is, mely sok esetben inkább a haladók vagy Koštunicáék vonalára hasonlított, s nem a demokratákéra. Lesz mit elemeznie a pártnak, különösen akkor, ha bizonyítani akarja a tagságának, hogy továbbra is egy komoly politikai erőről, s nem egy visszaesőben lévő pártról van szó.
