A közelmúltban a magyarországi Cserkeszőlőn a Kárpát-medencei Média Fürdő Magyarország gyöngyszemei a gyógyvizek elnevezésű konferencián Magyarország és a külhoni média képviselői cserélhettek eszmét az értékeinkről és mindarról, ami valamennyiünket egyaránt érdekel. Az összejövetel egyik ötletgazdája dr. Havasi János,az MTVA igazgatóhelyettese volt, aki a vezérigazgatói kabinet határon túli különmegbízottja, s akivel az előadások szünetében a közmédia fontosságáról, szerepéről beszélgettünk. Az elmúlt időszakban nagy átalakításon esett át a magyarországi közmédia, magától adódott a kérdés, hogy az iránt érdeklődjünk, hogy vajon dr. Havasi János elégedett-e azzal, ahogyan manapság az MTVA-ban a határon túli kérdéseket kezelik.
– Javuló tendenciát látok, de természetesen az ember soha sem lehet elégedett, mert akkor kizárná annak lehetőségét, hogy tovább lehessen lépni, javítani a meglévő helyzetet. Az mindenképpen jó, hogy egységesen kezeljük a Kárpát-medencét és a világ magyarságát. Tehát egyre kevésbé él az a megkülönböztetés, hogy belföldi vagy külhoni magyar-e a főszereplő; egyedül az esemény rangja, hírértéke számít, nem az, hogy az érintett közösség a határainkon belül vagy kívül éli-e mindennapjait. Ráadásul az ilyen eseményekről szóló tudósítások nem csupán egy speciális határon túli műsorba kerülhetnek bele, hanem – ha olyan jelentőségűek –, akár egy korábban kifejezetten belpolitikainak mondott műsorban is találkozhatnak velük a nézők.
Mi az, ami hiányzik, amit tovább kellene csiszolni, javítani?
– Mindenképpen be kell fejezni a tudósítóhálózat kialakítását, s ez most van folyamatban. Nagyon remélem, hogy néhány hónapon belül kiteljesedik. Az egyéni tudósítók köre már most lefedi a teljes Kárpát-medencét, de azon dolgozunk, hogy olyan ministúdiók is a rendelkezésünkre álljanak, ahonnan közvetlenül is be lehet majd jelentkezni a műsorokba. Minden jelentős magyar régióban tervezünk ilyen stúdiókat. Mi az, ami hiányzik? A programszerkesztés nem az én reszortom, így hát sokéves televíziós tapasztalatom alapján most a magánvéleményemet osztom meg Önnel. Szerintem egy kicsit bővíteni kellene a műsorpalettát: szükség lenne egy olyan műsorsorozatra, amely alapvetően a magyar térség legfontosabb közéleti, gazdasági, társadalmi kérdéseit segítené megvitatni. Mondjuk egy dokumentumfilmmel indulna, s ezután szakértők vagy politikusok – a nézők bevonásával – kellő időtartamban megvitatnák a riportban megjelenített problémát. Ilyen műsor van például a francia, lengyel, román, de a szerb televízióban is.
Magyarországon nincs?
– Nálunk valamiért a perifériára szorult, egy-két kereskedelmi adón azért feltűnik. Ezt én borzasztóan fontosnak tartanám, mert az emberek szerintem a közkeletű hiedelmek ellenére is érdeklődnek a napi életüket befolyásoló kérdések iránt, persze, ha valóban húsba vágó témákról szólnak a vitaműsorok. Ezt azért merem mondani, mert sokat járom az országot, külföldön is gyakran megfordulok, és megdöbbent, hogy olyan helyzetben, amikor az ember abszolút nem várná, szóba kerül a napi politika, szóba kerülnek a közéleti és a gazdasági kérdések. Az „egyszerű” emberek egymás között kutyasétáltatás közben már nem arról beszélnek, hogy mit evett a kutyus reggel, vagy milyen volt a kártyajárás, hanem a maguk módján és a maguk vérmérséklete szerint spontán kielemzik a híradókban látottakat. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, a közmédiának ezt az érdeklődést ki kell elégítenie.
Nem szabad kiskorúsítani a nézőt és elterelni egy olyan témavilág felé, amely bizonyos körök megítélése szerint érdekli a nézőt.
– Így gondolom én is. A kereskedelmi tévékre jellemző, hogy azt hirdetik: ők azzal foglalkoznak, amit a néző igényel. De voltaképpen ők azok, akik – lebecsülve a nézőket – hihetetlen módon leszállították nagy tömegek igényszintjét. Ez súlyos hiba. A másik közkeletű tévedés, ha kijelentjük: amikor az emberek hazamennek, már csak szórakozni és kikapcsolódni akarnak, ezért ne terheljük őket kemény politikai kérdésekkel. Holott szerintem – különösen ilyen válságokkal teli, feszült világban –, az emberek boldogan elkapcsolnának legalább hetente egyszer-kétszer az idióta sorozatokról, ha a mindennapjaikról szóló, az életvezetésüket, gazdasági, családi döntéseiket segítő érdekes közéleti műsorokra találnának. Fontos lenne, hogy ne csak négy-öt percig tartson egy-egy ilyen beszélgetés, mint manapság, amikor műsorvezető rendszerint bejelenti: lejárt az idő, legközelebb folytatjuk. Éppen akkor amikor a legérdekesebb részhez értek volna! Nem: az ilyen közéleti vitáknak legalább egy-másfél órásnak kellene lenniük, s lehetővé kellene tenni, hogy a nézők betelefonáljanak, szavazzanak, részt vegyenek a műsorban. Sajnos ez a magyarországi médiában általában ritkaság.
Ugyanezt lehetővé kellene tenni a külhoni politikáról szóló műsorok kapcsán is.
– Én nem is választanám ezt szét, hiszen Románia, Szlovákia, Szlovénia már az Európai Unióhoz tartozik, s ezekben az országokban jelentős nagyságú magyar közösség él, amelynek például az EU-val kapcsolatos problémája hasonló az anyaországban élőkéhez. Mindez azt mutatja, hogy túl a nemzeti összetartozáson közössé válnak problémáink más területeken is. Hogy mást ne említsek, ilyen a földkérdés, az EU által szabályozott és túlbonyolított ügyek, mint a tyúkketrec mérete, az uborka szabványos görbülete vagy a kisboltok ládamosó berendezésének előírása. A szomszédos országokban ugyanúgy érinti az ottani magyar gazdákat, mint Magyarországon. Minden mindennel összefügg tehát, s ezért nem kell és nem is lehet a felmerülő kérdéseket bel- vagy külpolitikai skatulyába gyömöszölni. Különösen most, amikor a kettős állampolgárság is lehetővé vált, tehát 200 000 ember bizonyos szempontból eleve érintett a magyar közéleti kérdésekben.
A konferencia egyik ötletgazdájaként mit remélt ettől a találkozótól?
– Mi újságírók, határon innen és határon túl, egy ilyen találkozó alkalmával szabályosan felvillanyozódunk. Jó érzés együtt lenni azokkal a kollégákkal, akikről tudjuk, hogy harcostársak vagyunk, közös az érdekeink. Megtudhatjuk, kinél hol szorít a cipő, próbálunk segíteni egymásnak, ötletek, témák, címlisták, fotók és cikkek cserélnek gazdát. Ami pedig konkrétan a cserkeszőlői tanulságokat illeti: ebben a termál paradicsomban megerősödött az a véleményünk, hogy nem szabad elherdálnunk az értékeinket, nemzeti kincseinket, sőt: nekünk Kárpát-medencei magyar újságíróknak mindent meg kell tennünk, hogy felhívjuk rájuk a figyelmet, s hogy ösztökéljük a döntéshozókat ezen értékek kiaknázására.
A Magyar Szóról mi a véleménye?
– Annyira gyakran nem olvasom a lapot, de mindig úgy veszem a kezembe, mint a térség meghatározó napilapját: A vajdasági újságot. Nagy felelősség az ottani kollektíva részéről a Magyar Szó készítése, mert jelentős konkurenciája ugyan nincs, de ez egyben növeli is a leírt szavak súlyát. Én is dolgoztam monopolhelyzetben lévő megyei napilapnál, s emlékszem, milyen jó érzés volt, amikor az embert felismerték, vagy egy-egy téma kapcsán megerősítették abban, amit leírt. Persze, kritizáltak is, de mindenképpen azonnali és közvetlen visszajelzést kaptunk. Ez a helyi, regionális lapok nagy előnye az országos kiadványokkal szemben. Nekem tehát jó a véleményem a mostani Magyar Szóról, s bár aprólékos összehasonlítást nem tudok tenni a régi és mai lapszámok között, de a visszajelzések kedvezőek, s ez megegyezik a személyes véleményemmel.
