Az út
Az ír kommunikatív, egyszerűen és lényegre törően fogalmaz, látszik, hogy nem először nyilatkozik. Az úti célnak több apropója is van, meséli. Dunedin Edinburgh-nak az antipólusa, azaz a földgömbnek pontosan az ellenkező oldalán helyezkedik el, a város központját pedig Edinburgh-ról mintázták a skót telepesek. Az új-zélandi város neve a Dùn Èideann szókapcsolatból ered, ami tulajdonképpen Edinburgh elnevezése gael nyelven. James elmondja, hogy 3 kontinensen és 16 országon keresztül vezet az útja. A hajón kívül semmilyen járművet nem vesz igénybe, csakis gyalogosan közlekedik. Számítása szerint az út hossza, leszámítva azt a távolságot, amit a vízen kell megtennie, mintegy 20 000 kilométer. Naponta 35–50 kilométert gyalogol. Képeket is készít, amelyeket a www.justgoingforastroll.com honlapon tekinthetnek meg az érdeklődők. Ezt az internetes oldalt az utazás ismertetése céljából hozta létre, itt figyelemmel kísérheti mindenki, hogy éppen merre jár, és mit csinál. James szerint a honlapnak köszönhetően soha sincs egyedül.
Az eddigi útvonala a nagyobb állomásokat tekintve London, Rotterdam, Köln, Frankfurt, Salzburg, Bécs, Pozsony és Budapest. A vajdasági megállók többek között Bezdán, Apatin, Gombos, Bács és Palánka voltak. Újvidékig 3 038 kilométert tett meg. Az útvonal Bulgárián keresztül Isztambulig vezet, majd Iránon, Pakisztánon, Indián, Indonézián, Ausztrálián át egészen Új-Zélandig folytatódik. A rázósabb szakaszokról az ír azt mondta, hogy Iránt egyáltalán nem tartja veszélyesnek. Egyedül Pakisztánról tudja elképzelni, hogy esetleg nem biztonságos, ott is az afgán határ menti területek, de azon a tájon majd egy kicsit sietősre veszi a lépteit. Nehézséget okozhat még az ausztrál sivatag, de majd elegendő mennyiségű vízzel vág neki, mondja nevetve az elszánt utazó.
A nagy terv
James az Edinburgh-i Egyetem fotográfia szakán végzett, majd másfél évig dolgozott fényképészként, de elhatározta, hogy nagyobb fába vágja a fejszéjét. Nem akart egy irodában ülni a négy fal között, aztán hazamenni és valami ostoba valóságshow-t nézni a televízióban. Ettől többre vágyott, ezért belevágott ebbe a kalandba. Indulás előtt minden értékesebb tulajdonát áruba bocsájtotta. Ahogyan adogatta el a dolgait, úgy érezte magát egyre szabadabbnak és szabadabbnak. A szülei büszkék rá, hogy kitart egy nemes cél mellett. Az internet segítségével rendszeresen tartja a kapcsolatot velük.
Szerinte egy ilyen útra bárki vállalkozhat, aki széles látókörrel rendelkezik, és előítéletmentesen tudja megközelíteni a dolgokat. James azonban nem csak magának akar életre szóló élményt szerezni, szerinte ez ily módon önző cselekedet lenne. Az UNICEF (az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja) munkásságára szeretné felhívni a figyelmet. Célja, hogy egymillió angol font gyűljön össze a sokszor válságövezetekben tevékenykedő szervezet megsegítésére. Szeretné, ha minden gyermek számára elérhetővé válna az ingyenes egészségügyi biztosítás, ha biztonságos körülmények között nőnének fel, s ha mindannyiuknak biztosítva lenne az iskoláztatása. Az UNICEF már hosszú ideje azon dolgozik, hogy ezeket a célokat megvalósítsa, s James az útjával hozzá akar járulni ehhez a munkához, akképpen, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek helyzetére. Az utazót könnyen fel lehet ismerni, hiszen szimbólumként tolja maga előtt UNICEF feliratú babakocsiját. Abban szállítja a holmijait, így már messziről sejthető az üzenet.
Az út szépségei
Az ír férfi elmesélte, hogy útközben – az időjárást leszámítva – eddig semmilyen kellemetlenség sem történt vele. Az emberek mindenhol barátságosak, vendégszeretőek, ételt és szállást adnak, s ami még nagyon fontos, az a lelki támogatás a részükről. Sokan meghívják egy kávéra vagy egy sörre, van olyan is, aki csatlakozik hozzá néhány napra, az emberek nagylelkűek, meséli James. Nagyon jó tapasztalat megismerni különböző kultúrákat és országokat. Olyan kis helyekre is eljut, ahová a turisták nem mennek. Az egyszerű embereken keresztül sokkal jobban megérti egy vidék vagy egy egész ország lelkületét és értékeit. Mikor az emberek utaznak, akkor többnyire felülnek a repülőre vagy a vonatra, és egyszerűen elmulasztják megismerni a nagyvárosok között elterülő nagyszerű kis helyeket, mondja az ír. Sok emberrel találkozott útja során, akik hasonló dolgokat vállaltak be. Például Budapesten összefutott két némettel, az egyik Berlinből sétál Jeruzsálembe, a másik Münchenből Lhászába, Tibet fővárosába. Sokat éjszakázik a szabadban, ahol többnyire egy, két fa közé kifeszített függőágyban alszik. A természet szépségei semmihez sem foghatóak, mondja James. Nagy élmény közelről megfigyelni a vadont és az állatokat. Örökre emlékezetes marad a számára, amikor meglátott egy vadászó sast, amint elkapott egy rágcsálót, vagy amikor egy németországi erdőben arra ébredt, hogy egy szarvas legelészik békésen néhány méterre a fejétől. Pozitív a hozzáállása a dolgokhoz, például ha egyik nap nem nagyon van mit ennie, akkor arra gondol, hogy az előző nap jóllakott.
Ahogy jut előre, egyre tovább és tovább, a története is úgy növekszik. Hiszi, hogy a világ egy jó hely, s noha semmije sincs, csak ez a történet, mégis elégedett és jól érzi magát. Mint egy hosszú, kellemes álom, foglalta össze jókedvűen James Thomas.
