Mégsem halad olyan gyorsan a kormányalakítás folyamata, mint azt az elnökválasztás első fordulója után feltételezni lehetett: akkor a szocialisták ragaszkodtak a gyors megegyezéshez, hogy biztosak legyenek benne, a leendő kormány tagjai lesznek, s cserébe támogatták a demokrata jelöltet a második fordulóban. Nikolić győzelme azonban egycsapásra mindent megváltoztatott, úgy tűnik, az előzetes megbeszéléseket is megkérdőjelezte, mert bőven egy hónappal a parlamenti választásokat követően sincs meg a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többség. A szocialisták most ragaszkodnak ahhoz, hogy Dinkić pártja a Szerbiai Egyesült Régiók is a kormányba léphessen, mert nem tudnák megemészteni, ha a Liberális Demokrata Párttól függne egy adott pillanatban a kormány fennmaradása vagy bukása. A demokraták, a jelek szerint, a legszívesebben kihagynák Dinkićet. Ez a véleménykülönbség azt eredményezte, hogy ismét elképzelhetővé vált szinte minden kombináció: a szocialisták egyre bátrabban kacsintgatnak a Szerb Haladó Párt felé, s mindeközben, egyesek szerint külföldi nyomásra, a demokrata-haladó nagykoalíció létrejötte sem kizárható. Dačić kijelentései talán éppen emiatt tűnnek egyre ingerültebbnek: a miniszterelnöki szék várományosából, lehet, végül ellenzéki politikus lesz. A kormányalakítás körüli huzavonáról Dinko Gruhonjićtyal, a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének elnökével beszélgettünk.
A politikusok teljesen egyetértenek abban, hogy az ország helyzete szempontjából nagyon fontos lenne mielőbb megalakítani az új kormányt. A kormányalakítás azonban elhúzódott, s az embernek az a benyomása, hogy az személyes szimpátiáktól, s – a bejelentettekkel ellentétben – még véletlenül sem programcéloktól függ.
A demokratáktól való eltávolodásként értelmezhetjük-e Ivica Dačićnak azt a nemrégiben tett kijelentését, mely szerint Nikolić és a Szerb Haladó Párt éppúgy megfelel Európának, mint Tadić és pártja, s hogy voltaképp maga számít a legnagyobb nacionalistának, míg a másik két politikus EU-fanatikus.
– Nem szentelnék túl nagy figyelmet Dačić kijelentéseinek, mert ő azon hazai politikusok sorába tartozik, akik a politikai élet legnagyobb kaméleonjainak számítanak. Egyszer ezt nyilatkozza, más alkalommal már valami egészen mást. Most egyre haragosabbnak tűnik, mert bizonyára attól fél, végül egyik kormánytöbbségnek sem lesz a tagja.
Ismeretes, hogy az LDP körüli huzavona az egyik látszólagos oka a Demokrata Párt körüli többség kialakításában beállt holtpontnak. Amennyiben az a forgatókönyv valósulna meg, amelyik szerint az SZHP és az SZSZP képeznék a leendő kormány gerincét, melyik párt számítana megfelelőbb harmadik partnernek, a Szerbiai Egyesült Régiók vagy a Szerbiai Demokrata Párt, amelyik teljes egészében az európai integrációk ellen foglal állást?
– Azt gondolom, az aki meghívja a leendő kormányba az SZDP-t, ezzel a lépéssel tulajdonképp térden lövi magát. A tegnap még ultranacionalista nézeteket valló pártok, a szocialisták és a mai haladók is bizonyítani igyekeznek a világnak, hogy megváltoztak, s ma már nem olyanok, mint amilyenként emlékezetünkben élnek. Szóval, nem hinném, hogy az SZDP akármelyik kormánytöbbségnek is a tagja lehetne. Minden egyéb kombináció azonban elképzelhetőnek számít, beleértve a Demokrata Párt és a Szerb Haladó Párt közötti úgynevezett „nagykoalíciót” is.
A megelőlegezett lemondásokat megszüntető törvénnyel a párt helyett a képviselők váltak mandátumaik tulajdonosaivá. Elképzelhetőnek tartja-e annak lehetőségét, hogy a választási koalíciók szétszaggatásával jöjjön létre a 126 képviselős parlamenti többség?
– Abszolút elképzelhetőnek tartom. Normálisnak számít az, hogy a képviselők a mandátumaik tulajdonosai, de szinte biztos vagyok benne, hogy hamarosan megtapasztaljuk majd ennek az európai jogszabálynak a szerbiai modelljét: magyarán azt, hogyan lehet mindezzel visszaélni, s hogyan szaladgálhatnak mandátumuk tulajdonosaiként a képviselők egyik párttól a másikhoz, a „ki ad többet” elv alapján. A kormányt így, például, létrehozhatják majd a DP, az SZSZP, valamint a Fordulat és a SZER egyes részei.
Arról is hallhattunk, hogy a nyugati országokból és Moszkvából érkező nyomásgyakorlás is nagyban meghatározhatja a leendő kormány összetételét.
– Ez az érdeklődés egyre kisebb. A nagyhatalmakat az érdekelte igazán korábban, hogy békés országgá tegyék Szerbiát. Meglátásom szerint Brüsszelnek, Washingtonnak és Moszkvának a balkáni érdekeltsége általában véve is csökkent az elmúlt időszakban, így szinte mindegy, ki fog kormányt alakítani Szerbiában. A nagyhatalmakat egyedül a stabilitás megőrzésének a kérdése foglalkoztatja, ezt pedig, szerintem, már szavatolták.
A megalakuló kormánynak mekkora esélyei vannak arra, hogy fennmaradjon négy évig, ismerve az országban uralkodó nehéz körülményeket, s azokat a szakértői véleményeket, melyek szerint népszerűtlen megszorításokra lesz szükség?
– Ha politikus lennék, nem sietnék a kormány megalakításával és a felelősség felvállalásával, különösen azért nem, mert semmilyen terve sincs az országnak a válságból történő kilábalásra, a csődhelyzet elkerülésére. Viszont meg vagyok győződve arról, hogy a mentelmi jog adta lehetőségeket kihasználva a hazai politikusok mégis versenyezni fognak egymással a funkciókért, hogy éppen ők váljanak a vezetés tagjává. Az efféle játszmának pedig, mint mindig, most is a polgárok isszák majd meg a levét.
