Több alkalommal is jártam a bezdáni szövödében, ahol a selyemdamaszt készül. Mindig napokig a látottak hatása alatt álltam. Van valami összebékíthetetlen ellentét az iszonyatos energiabefektetés meg a rendkívül finom és előkelő, kézzel szőtt selyemdamaszt között... Na és a bezdáni szövöde hangulata is fogva tart: 200 éves szövőszékeken, lyukkártyák nyomán készülnek a remekművek. Szigorú rend van, csak az egyenletes csattogás hallatszik. Senki sem sétál, senki sem tesz úgy, mintha dolgozna, hanem élesben, teljes bevetéssel, egy számomra megfejthetetlen mozdulatsor ismétlődik a végtelenségig. A takácsok nem beszélgetnek, hanem feszülten figyelnek, hogy a szinte hajszálvékony fonalak éppen oda kerüljenek, ahol a helyük van.
Egy négyzetcentiméternyi anyagban 28 selyemszálnak kell lennie, ha nem annyi van (amit nagyítóval ellenőriznek, amikor elkészül a szalvéta vagy az asztalterítő), akkor a termék nem első osztályú.
Csak ámultam-bámultam, hogy valóságos csoda születik a muzeális szövőszékeken. A nyolcvanas években az előkelő szállodáknak, az államvezetésnek és a szerbiai légitársaságnak szállították a termékeiket. Még mindig őrzik azokat a lyukkártyákat, amelyek alapján az egykori hotelek logóját dolgozták az anyagra, vagy például a szarajevói Téli Olimpiai Játékokra készítettek abroszokat és szalvétákat. Az 1930-as évektől kezdve a műszövők prospektusok alapján rendelték meg a mintakártyákat Bécsből. Akinek erre nem volt pénze, az vagy megvárta, míg valamelyik mester megengedte, hogy a mintát átmásolja, vagy maga készített magának mintakártyát. A vásárolt mintakártyák száma egy mintához 200-tól 880-ig terjedt. A régi műtakácsmesterek is készítettek lyukkártyákat, s idővel kialakultak a saját minták. Még ma is használják őket, de újakat is terveznek. Most is élnek Bezdánban olyan tapasztalt takácsok, akik tudnak mintakártyát készíteni.
Voltak kedvenc minták és színek is. A bezdáni szövödében 30 féle mintát használnak, s 30 féle színű termék közül válogathat a vásárló. A szövödében mesélték, hogy a pisztáciazöld selyemdamaszt abrosz, a hozzá illő szalvétákkal együtt Tito megrendelésére készült. A vadászjeleneteket ábrázoló minta védve volt. Csak neki készülhetett ilyen. Vannak itt levendulaszínű, piros meg gyönyörű fehér darabok is. A sárgák, kékek és barnák is különleges fénnyel csillognak. Elbűvölő, mennyi finomság tud beleszorulni egyetlen asztalterítőbe, milyen elegáns lehet akár egy párnahuzat is, ha az anyaga minőségi. S nemcsak jó minőségű a kézzel szőtt selyemdamaszt, hanem tartós is. Egy selyemdamaszt abroszt vagy ágyneműt 20–30 évig is lehet használni. Semmit sem veszít a minőségéből. Az ember valósággal megrészegül a múzeumnak is beillő szövödében készült anyagoktól. A bezdáni selyemdamaszt négyzetméterenkénti ára 24 euró.
Bezdánban már a XVIII. században szőttek a takácsok. Akkor még lenfonalból fehér vásznakat, majd gyolcsot. A színes anyagok használata és a damaszt szövéseSchmidt János nevéhez fűződik, aki 1871-ben Késmárkról költözött Bezdánba, és Jacquart-géppel dolgozott. Már a XIX. században híres volt a bezdáni damaszt, mert a műszövők a kezdetektől igényesen dolgoztak. Az elmúlt 140 év alatt mégis többször került válságba az ágazat. Legutóbb a nyolcvanas évek végén, amikor már az államosított szövödét be akarták olvasztani a helyi textilipari vállalatba. Második nekifutásra sikerült is a Dunavot a Novitettel egyesíteni. 1989-ben úgy tűnt, hogy a francia piacra is betörnek, de mivel megnőtt a fonal ára, a megrendelő elállt az üzlettől. A raktárkészletük pedig egyre csak gyarapodott. Ugyanebben az évben társultak a zombori Ravangrad Vendéglátó-ipari és Turisztikai Munkaszervezet bezdáni részlegéhez. Ezután részvénytársasággá alakult a cég, s végül privatizálták. Hiába gyártottak egyfolytában világszínvonalú és Európában egyedülálló terméket, nem sikerült nyereségessé tenni a vállalatot. A műszövő mesterséget sehol sem lehet megtanulni, egyetlen középiskolában vagy egyetemen sem. Csak itt Bezdánban. Tavaly még foglalkoztak olyanokkal, akik meg akarták tanulni a műszövést, ami egyáltalán nem könnyű. Különböző mozgást végeznek a kezek meg a lábak egyidőben. Egyetlen centiméter selyemdamaszt megszövéséhez a takácsnak 28 mozdulatot kell megtennie.
Aki itt ledolgozott 25–30 évet, annak tönkrementek a csuklói. Az egyik tapasztalt takács azt mondta, innen mindenki rokkantan távozik. Mégis vannak, lennének jelentkezők, mert Bezdánban, akárcsak más kisebb településeken, nincs munka. Örül az ember, ha bármilyen munkát végezhet.
A bezdáni műhelyben havonta 1000 négyzetméternyi selyemdamasztot szőttek meg. Egy munkás napi normája 3 méter volt. S ezért a munkáért hozzávetőlegesen 100 eurót fizettek.
Fél évvel ezelőtti látogatásom alkalmával már arra panaszkodtak az üzem vezetői, hogy az egykori aranykor elmúlt: a szállodák ma már az olcsóbb holmit vásárolják, a magánemberek nagy részének pedig nem futja a drága selyemdamasztra. Bezdánban és környékén valaha a férjhez menendő lánynak már jó előre elkészítették a kelengyét, nem holmiféle ócskaságból, hanem minőségi selyemdamasztból. Most arról cikkezik a sajtó, hogy csődbe jutott Vajdaság legkülönlegesebb vállalkozása.
Már csak nyolc alkalmazottja van a bezdáni szövödének. Arra várnak, hogy a zombori gazdasági bíróság meghozza döntését a csődeljárás beindításáról. A vállalat számlája több mint egy éve zárolva van, a munkásoknak öthavi bérrel tartoznak. A híres bezdáni takácsok a damaszt helyett csak álmokat szövögethetnek arról, hogy valahogyan megmenekül a múzeumuk, ami nem mellesleg termelni is képes. A bezdánihoz hasonló szövőgépekből Európában egyetlen darab van még Franciaországban, de ott különleges kiállítási darabként tartják számon. Bezdánban 18 ilyen van.
A szövöde 200 éves szövőszékei állami védelem alatt állnak, akárcsak a selyemdamaszt előállításának folyamata. Termékük is védett, és megkapta a származási hely szerinti védett termék címet. Mindezek dacára a csődeljárást ugyanúgy fogják lefolytatni, mint bármely más vállalatban.
Januárban a köztársasági Környezetvédelemi alap 60 millió dinárt adott a magánkézben lévő szabadkai Azohem műtrágyagyárnak, hogy kiköltözzön a családi házak mellett törvényellenesen elfoglalt telekről. Felfoghatatlan, hogy az állam egy magánvállalatnak ad vissza nem térítendő támogatást azért, hogy ne szennyezze tovább a környezetet, mintha nem lehetett volna a törvény erejével megakadályozni már eleve a gyár lakott városrészbe való telepítését, vagy nem lenne köteles maga a tulajdonos fedezni a gépek szétszerelésének és a terület rendbehozásának költségeit. Az Európában egyedülálló selyemdamaszt-szövödét pedig hagyja tönkremenni. Milyen világ ez?
Ilyenkor gondolkodik el az ember, hogy valójában kik is azok, akikre mi a választásokon a voksunkat adjuk.
