Kohézió – Dragan Šutanovac, Dušan Petrović és Dragoljub Mićunović (Fotó: Ótos András)
A Demokrata Párton belüli kaotikus viszonyokat hűen tükrözi a párt frakcióvezetőjének megválasztása. Az előző parlamenti ciklusban, amikor a DP a kormány gerincét alkotta, és a párt vezető egyéniségei többnyire a végrehajtó hatalomban töltöttek be tisztségeket, párton belül nem számított annyira fontos feladatnak a párt frakcióvezetői teendőinek ellátása a Szerbiai Képviselőházban, amint azonban egyértelművé vált, hogy a haladók, a szocialisták és a régiósok alakítanak kormányt, a demokraták körében felértékelődött ez a poszt, és megkezdődött a belharc annak betöltésére.
Napokon át a belgrádi lapok kedvenc belpolitikai témái között szerepelt a DP frakcióvezetőjének megválasztása. A legfőbb esélyesekként Dragan Šutanovac, Dušan Petrović és Jelena Trivan pártalelnökök említődtek, de a lehetséges jelöltek között Nataša Vučković, Milica Delević és Borislav Stefanović neve is elhangzott.
Sajtóértesülések szerint Boris Tadić pártelnök legszívesebben Jelena Trivant látta volna a demokraták frakcióvezetőjeként, ami a párt többi alelnökének elégedetlenségét váltotta ki. Nem hivatalos információk szerint ezt a megoldást erélyesen ellenezték Dragan Đilas, Bojan Pajtić, Dragan Šutanovac, és több képviselő is, akik nyílt összetűzésbe kerültek Trivannal. Ennek eredményeképpen a Tadić leghűségesebb emberének számító Trivan végül kiszállt a versengésből. Dragan Šutanovac és Dušan Petrović az újsághasábokon keresztül (is) napokig tartó küzdelmének az utolsó pillanatban egy kompromisszumos megoldás vetett véget.
A párt vezetősége, nyilván, hogy elkerülje az esetleges szavazást és a szekértáborok kialakulását a párton belül, végül salamoni döntést hozott, és a 82 esztendős Dragoljub Mićunovićot, a párt legtapasztaltabb képviselőjét választotta meg a demokraták képviselőcsoportja vezetőjének. Érdekes, hogy Mićunović neve jóformán fel sem merült az előzetes találgatásokban, vele kapcsolatban csupán arról lehetett hallani, hogy Dragan Đilasszal ellentétben, ő ellenezte leghatározottabban azt, hogy demokrata káder vagy a DP állandó koalíciós partnerének számító Rasim Ljajić miniszteri tisztséget vállaljon az új kormányban.
Egy párt frakcióvezetőjének megválasztása semmiképpen sem a világ legfontosabb eseménye, de mindenképpen sokat sejtet a belső viszonyokról demokrata berkekben, ha már a párt vezetősége még egy olyan kérdésben sem tud maradéktalanul egyetérteni, ki lesz az első embere a parlamentben. A demokraták az utóbbi időszakban számos téves döntést hoztak, legnagyobb baklövésük valószínűleg a parlamenti választásokkal ugyanarra a napra kiírt elnökválasztás volt, ami közvetlenül Boris Tadić vereségéhez, közvetetten pedig a párt kimaradásához vezetett a kormányalakítási folyamatokból.
Annak ellenére, hogy Mićunović a héten azt nyilatkozta, azért vállalta el a tisztséget, hogy a DP-ben kohézió teremtődjön, és cáfolta, hogy a párton belül széthúzás lenne, annyit ismerve csupán el, hogy a „minimális vereség sokkot okozott”, nem kell ahhoz bennfentesnek lenni, hogy lássuk, a DP-n belül több, egymással szemben álló frakció működik, amelyeket könnyű volt hatalmi pozícióból kordában tartani, a húsosfazék elvesztésével azonban nagyban zajlik a felelősségre vonás és az egymásra mutogatás az elszenvedett kudarcért. A belviszályokat tükröző számos eset közül kettőt különösen érdemes megemlíteni: Dragan Đilas az adófizető polgárok pénzének felesleges herdálásával vádolta meg Vuk Jeremićet, Zoran Živković volt kormányfő pedig bejelentette, hogy nyolc év passzivitás után kész visszatérni a politikai életbe.
Az egyetlen megoldás, hogy a DP megálljon a lejtőn, amelyen minden jel szerint elindult, a párt mihamarabbi (tisztújító) közgyűlésének megtartása lehetne. Az újonnan kialakult helyzetben nyilván új tevékenységi tervek és új prioritások megfogalmazása szükségeltetik, amelyek végrehajtásához a párt többsége által támogatott új vezetőségi felállásra van szükség. Ellentétes esetben félő, hogy ahogyan hatalma csúcsán magához szippantotta a kisebb politikai erőket, a DP most ugyanolyan módon elveszíti azokat, és elemeire bomlik. A pártnak kétségtelenül belső megtisztulásra van szüksége, és hosszú távon csakis a javára válik, ha képes lesz megszabadulni az utóbbi években hozzácsapódott elvtelen karrierhajhászoktól.
