Sminkelés (Fotó: Dávid Csilla)
A kőszínháznak van egy állandó társulata, van egy bázisa, évente 4-6 darabot játszanak. A kőszínház a négy fal között arra kényszeríti a közönséget, hogy egy helyen ülve nézze végig az előadást. A kőszínház bezárja a színházat egy épületbe, a Tanyaszínház pedig kiszabadítja. A Tanyaszínházban a szabad ég alatt a nyílt tér egyesíti a nézőt és színészt. A Tanyaszínház visszatérés a színház gyökereihez.
Felkészülés
Kora délután a szenttamási iskola udvara nyugodt, az épületben szintén béke honol. Zmaj mellszobra éberen őrködik a fáradt színészek felett, akik hosszú, éjszakába nyúló próbát tartottak előző este Dreán. Most az iskola falain belül, szanaszét, minden irányban békésen alszanak. Nem akarjuk zavarni a pihenő vándorokat, éppen indulunk kifelé, amikor felbukkan Baráth Attila és barátságosan üdvözöl bennünket. Baráth negyedszer vesz részt a Tanyaszínház turnéján színészként és technikusként.
− Régen szamárral és kerékpárral mentek, sokszor meleg vizük sem volt. Mára a kerékpár ugyan megmaradt, de társult a traktor, a gépkocsi, a laptop és a mobil internet. A Tanyaszínházban falazunk, elvégezzük a technikai teendőket, traktort szerelünk, mindent mi csinálunk. Nincs olyan, hogy nincs. Fogod és csinálod, ennyi − mondja Baráth, majd megoszt velünk egy kuriózumot: Európában ez az egyetlen vándorszínház, amely megérte a 35. születésnapját, eddig több mint 90 helyre jutottak el a három és fél évtized alatt.
Az iskola még mindig csendes, amikor ismét belépünk. Kis mozgolódás, de többnyire éjszakai nyugalom fogad bennünket. Belebotlunk Leába, aki a friss levegőre igyekszik. Vele tartunk.
− Egy fiatal színész itt már a felkészülés heteiben megtanulja, hogyan lehet együttműködni olyan emberekkel, akiket nem ismer közelebbről, hogyan lehet egy csapatként működni, együtt élni. Ez egy rendkívüli önfejlesztő gyakorlat, feltéve, ha az ember akarja. Az alkalmazkodás szükségessége végett elkezded változtatni magadat, és akarva-akaratlanul másokat is megváltoztatsz. Ez a szép benne − mondja Blaskó Lea, aki elsőéves színésztanonc az újvidéki Művészeti Akadémián. Majd hozzátesz egy gondolatot, amely egész nap végigkísér: – A színészek hisznek abban, amit csinálnak, és ez a hit összeköti őket.
Egyszer csak szólnak, hogy ebéd, így a beszélgetés megszakad. A bóbiskolók felkelnek, asztalhoz ülnek. Mi Gombos Dániel mellett foglalunk helyet.
− Ma a kommunikációs eszközök túltengése jellemzi mindennapjainkat. Színházbarátok számára nagyon sokat jelent a kultúra ezen szocializálódási formája, de attól tartok, hogy a színház iránti érdeklődés világszerte csökkenőfélben van, ami nem éppen egészséges tendencia. A média, az internet és a televízió mostanra nagymértékben kiszorította a színházat. A valóságshow és hasonszőrű társai annyira odaszegezik a nézőt a képernyő elé, hogy még filmeket sem akar nézni, nemhogy színházba menjen. Egy teljesen értelmetlen agymosásnak, a nép butításának lehetünk tanúi. S az igényesség kiveszik az emberekből − mondja Dani, miközben Gyöngyi néni csirkepaprikásának szaftját mártogatja egy kenyérszelettel. − A Tanyaszínháznak van egy olyan hangulata, amelyet a színházban nem tudok megkapni, de a hétköznapi életben sem.
Miután a rétest is megkóstoltuk, kisétálunk az udvarra, ahol Dani rámutat egy hatalmas kosztümös ládán levő Dolgozz vidáman, ne morogj! feliratú táblácskára, és mosolyogva mondja: − Ez a turné végén hasznos lesz. Mivel nagyon sok olyan helyre eljutunk, amelyeken a kőszínház nincs elérhető közelségben, így sokaknak mi nyújtjuk az egyedüli színházi élményt. Egy nyolcvanéves néni egész nap süt nekünk kalácsot, valaki ad 30 tojást, hogy legyen mit ennünk. Ezek nagyon apró és nagyon emberi gesztusok, amelyekből megérezzük, hogy milyen sokat jelentünk az embereknek. Egy olyan lelki táplálék, amely nagyon sok erőt tud adni, és ha az előadás nem a legjobban sikerül, akkor bizony szégyellem magam − hangzik a vallomás.
− Csupán az időjárás szegheti kedvünket. Ha a műsor ideje alatt esik az eső, akkor kénytelenek vagyunk félbeszakítani az előadást és lemondani a szereplést, mivel a műszaki felszereléseink nem tűrik a vizet. Kellemetlen kiállni több száz ember elé és lemondani az előadást, de néha meg kell tenni − mondja Dani, és bemutat a mellettünk elhaladó másik „vándornak”, a fővilágosítónak.
Pócik József – aki magát lényegretörően csak úgy írja le mint fény az éjszakában – elkalauzol a Tanyaszínház múltjába. Pócik tulajdonképpen hidat képez a nyolcvanas évek és a jelen között, mivel 1983-ban kezdte el világosítóként segíteni az akkori társulatot, egészen a kilencvenes évek elejéig, amikor a családja miatt nem tudta folytatni ezt a munkát. Az idén visszatért és otthonosan mozog a fiatalok között.
– A nyolcvanas években senki nem gondolta volna, hogy a Tanyaszínház ilyen sokáig fennmarad és ilyen sikeres lesz. Ez akkoriban amolyan úttörősdi volt – meséli Pócik. A fiatalok nagyon önfeláldozóak és rengeteget tanulnak. Velük a jövőben nem babrálhat ki senki, mert a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy igenis mindent lehet. Értenek ahhoz, amit csinálnak, értenek a körülmények megteremtéséhez. Ez egy példátlan, gyönyörű élmény − mondja Pócik.
Puskás Zoltánt negyedszerre kérték fel a rendezői feladatok elvégzésére. Puskással felülünk a frissen felállított színpad szélére és miközben a többiek a kábelokkal foglalatoskodnak, mi elmélyedünk a Tanyaszínház életképeinek áttekintésében.
− Vajdaságot járva azt tapasztaljuk, hogy a közönség más, mint a kőszínházban. Ez a közönség sokszor őszintébb, hiszen nincs befolyásolva a társadalmi konvenciók által. Ha valami tetszik neki, akkor nevet, ha meghatódik, sír, és nem fogja vissza magát. A sikeres előadás nagyon ritka, ugyanis annak egyaránt meg kell felelnie a szakma paramétereinek és a közönségnek is. Én jobbára a publikum igényeire figyelek oda, nem feledkezve meg arról, hogy feladatunk a közönség nevelése − mondja a rendező.
− A legszebb dolog a Tanyaszínházban a hálás közönség. Mivel vannak olyan helyek, ahol gyakorlatilag évente egyszer van színház, ott ünnepként élik meg ottlétünket − festi le a helyzetet Puskás. − Már órákkal az előadás kezdete előtt kihozzák a kissámlit, az ülőalkalmatosságaikat, összegyűlik a falu apraja-nagyja. Beszédes adat, miszerint a Tanyaszínháznak 3-4 hét alatt 15 ezer nézője van. Ekkora látogatottságot a kőszínház talán egy év alatt könyvelhet el magának, pedig ott minden héten 3-4 előadás van. A Tanyaszínházat nagyon szeretik és igénylik, főként faluhelyen. Ez egy küldetés számunkra, egy kincs, amelyet őrizni kell. Az idős nénik és bácsik könnyes szemmel megköszönik, hogy eljöttünk. Azonkívül, hogy előadás után megkapjuk a tapsot, az emberek odajönnek és a szívvel-lélekkel elkészített ajándékaikat ideadják, s ez gyönyörű érzés, amit nem lehet pénzben kifejezni − foglalja össze a Tanyaszínház szépségének lényegét Puskás.
Este kilencre a szenttamási közönség összegyűlik az iskolaudvarban. Több százan vannak, az előadás kezdetén. A huszonharmadik percben bekövetkezik az, amitől mindannyian tartottunk: megnyílnak az égi csapok. Bejelentik, hogy a műsor nem tudják folytatni. Az iskola bejáratában keresünk menedéket az eső elől, közben a színészek sietve mentik a technikát és a kosztümöket. A kavarodásban nem sikerül elköszönni tőlük. Az eső alábbhagy, a sofőr jön, s mi elmegyünk. Az előadás ezúttal elmaradt, de ettől függetlenül a jól megérdemelt taps az övéké marad.
A szenttamási közönség. Itt még nem tudják, hogy az előadást elveri az eső
