Több mint három hónap múlt el a helyhatósági választások óta, s ez idő alatt sem sikerült pontot tenni a választások végére Kishegyesen, hiszen kilenc képviselő átvette ugyan a községi választási bizottság megválasztásukról szóló végzését, de a hivatali esküt a mai napig nem tették le. Arra várnak, hogy a belgrádi Közigazgatási Bíróság döntést hozzon a megalakulásra tett észrevételeik ügyében. A bíróság meg valahogy csak nem akar dönteni.
A testület alakuló ülését, a megválasztás időpontját figyelembe véve, jó későre hívta össze a korábbi elnök, arra várva, hogy megbeszélés kezdődik a két legerősebb politikai szervezet, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Demokrata Párt képviselői között. Pál Károly azután a július 5-re összehívott alakuló ülést két nappal későbbre halasztotta, ismét csak azzal a megindoklással, hogy tárgyalásra bírja a demokratákat és a szocialistákat, akikkel együtt stabil többséget lehetett volna kialakítani az önkormányzatban. A VMSZ-nek ugyanis 8 képviselői helye van, a demokratáknak 5, a szocialistáknak pedig 3 a 25 tagú testületben. A megalakulás azonban, mint ismeretes, enyhén szólva furcsán zajlott. A pártközi megbeszélések ugyanis szemmel láthatóan folytak, csak nem a VMSZ, a Szerb Haladó Párt és a Montenegrói Párt bevonásával. A két utóbbi politikai szervezetnek két, illetve egy képviselője van. A demokraták által vezetett koalíciót rajtuk kívül a szocialisták, a kisrészvényesek (3), a Szerbia Egyesült Régiói (2) és az Egységes Szerbia (1) képviselői képezik, s ők a legidősebb képviselő elnökletével az eredetileg meghirdetett időpontban megtartották az alakuló ülést, és megválasztották a községi tisztségviselőket. Az elhalasztott ülést is meg akarták tartani a koalícióból kimaradt képviselők, de zárt ajtók fogadták őket, sőt rendőrség védelmezte a községházát.
A dolog azért érthetetlen, mert a demokraták és koalíciós partnereik szombaton is megcsinálhatták volna ugyanezt, ha úgy gondolták, hogy stabil a koalíció, arra meg végképp nincs semmilyen magyarázat, miért kellett a rendőrséget kivezényelni a többi képviselő ülését megakadályozandó. Nyilván, hogy nem lett volna meg a létszám az ülés megtartásához, és ezzel a dolog be is fejeződhetett volna. A politikai „utórezgéseknek” azonban a minapi ülésen is tanúi lehettünk. Akárcsak az alakuló ülésen, ezen is lemondott két demokrata képviselő, nyilván azért, hogy helyet adjon az utána következőnek. Hogy ez egészen pontosan mire lesz jó, az valószínűleg majd csak később derül ki. Az egyedüli új momentum, hogy a Szerb Haladó Párt képviselői is részt vettek a múlt pénteki ülésen, és le is tették a hivatali esküt. Ezzel a képviselő-testület 16 tagúra gyarapodott.
Azt mindenképpen meg kell állapítani, hogy a többség létrejött, és ilyen szempontból működőképes a testület. Az is nyilvánvaló, hogy ez a többség a korábbi koalíció (VMSZ, Montenegrói Párt) ellenében alakult meg. Tudni kell ugyanis, hogy annak idején előbb a demokraták, majd a szocialisták is kivonultak a testületből, és évekig nem vettek részt munkájában, mivel úgy ítélték meg, hogy a hatalmi koalíció nem veszi figyelembe javaslataikat. A választási kampányban azután ezek az ellentétek, mint az várható is volt, fokozódtak. Még azt sem lehet felróni a politikusoknak, hogy nem vonakodtak a politikai mélyütésektől, sárdobálástól, alamizsnaosztástól... Ez ugyanis újabban már a hazai politikai kultúrának is részévé vált (csak az a kérdés, hogy az emberek mennyire tudják majd elfogadni, ha sorozatban ez történik). Ha figyelembe vesszük országos szinten Dinkićnek és a haladóknak az összeborulását, helyi szinten a legkevésbé sem kell csodálkozni azon, hogy a hatalmi koalíció négy politikai csoportosulásból tevődik össze. Az viszont igenis felróható a politikusoknak, hogy nem volt bennük kellő politikai bölcsesség, hogy az utóbbi években és a választási kampány során felgyülemlett megosztottság enyhítése érdekében tegyenek valamit, mert ezekkel a lépésekkel aligha tettek. Kérdés, hogy mindez elegendő lesz-e egy négyéves mandátum sikeres kitöltésére és ez alatt természetesen nem a hatalom sikeres megtartására gondolok, hanem a község számára annyira fontos fejlődésre.
