Emma asszony és fia, Sándor 12 éve járják a bíróságokat, hivatalokat, hogy jóvátételt kapjanak
A Kopár szigeten hozzávetőlegesen 16 500-an raboskodtak. Ma azonban már csak 300-an élnek közülük. Sokan a szigeten hunytak el, mások szabadulásuk után az átélt szörnyűségek következményeibe haltak bele. Az állam most kárpótlást kínált fel az ártatlanul meghurcoltaknak. A rehabilitálásuk után kérhetik a nem vagyoni kártérítést. Minden, a szigeten eltöltött nap után egységesen 9 amerikai dollárt kapnak. Sokan elégedetlenek, mert annak, akit jogtalanul börtönbe zárnak, az állam napi 3000 dinárt fizet, ami a jelenlegi árfolyam szerint körülbelül 32 dollár.
Nemcsak a Goli otok rabjainak, hanem minden rehabilitáltnak, illetve közeli hozzátartozójának joga van kérni a nem vagyoni kártérítést. A Kopár szigeten raboskodók esetében egyszerű az eljárás, hiszen államilag meghatározott összegről van szó. De vajon azok a délvidéki magyarok, akiknek a szüleit vagy a rokonait kivégezték, mekkora jóvátételt kapnak, vagy egyáltalán számíthatnak-e nem vagyoni kárpótlásra?
A zombori Alapfokú Bíróságon a napokban zajlott le Mérey Zagyva Emma édesapjának, néhai Mérey István szíjgyártó és bőrdíszműves mesternek a holttá nyilvánítása. Erre azért van szükség, hogy a ma 78 éves lánya visszaigényelhesse az elvett családi vagyont. Zomborban találkoztam azzal az asszonnyal, aki a Délvidéken elsőként kért az édesapja elvesztése miatt elszenvedett erkölcsi hátrány és megaláztatás miatt nem vagyoni kártérítést. 730 000 dinárt szeretett volna kapni, és a bírósági költségek megtérítését kérte. A zombori Alapfokú Bíróság megítélte neki a kárpótlást, de a szerb állam februárban fellebbezett. Azóta sem tudni semmit az ügy kimeneteléről. A fellebbezésben az áll, hogy az Alapfokú Bíróság nem illetékes, illetve hogy a 2006-os törvény nem rendezi a nem vagyoni kárpótlást, ezért nem születhet jogerős ítélet az ügyben. Ha megérkezik az újvidéki Fellebbviteli Bíróság válasza a fellebbezésre, amely szerint nem hagyták helyben a zombori ítéletet, akkor valószínűleg ismét elölről kell kezdeni a harcot, hogy jogilag is elismerje az ország: ha valakinek megölik az édesapját, az bizony traumát él át. Ezen felül évtizedekig tartó megaláztatás és kiközösítés volt az osztályrésze az Emmáéhoz hasonló sorsú embereknek. Az ilyen családok vagyonát is elvették. Sokaknak a puszta kezükön kívül nem maradt más értéke.
Emma asszony tízéves volt, amikor 1944 novemberében elhurcolták és kivégezték az édesapját. Két év múlva az édesanyját is börtönbe zárták szabotázs vádjával. Bátyjával egyedül maradtak, az egyik nagynéni gondozta őket. Azt meséli, hogy amikor kis nagylányként kiment a zombori korzóra, egyedül sétált, mert senki sem mert hozzá közelíteni. Nem hívták születésnapokra, nem volt társasága.
– Kimentem a korzóra és senki sem jött oda hozzám, senki sem hívott társaságba. Azok a magyarok, akikkel egy osztályba jártam, nem mertek a közelembe jönni. Amikor visszajött anyukám a börtönből – akkor már ugye nagylány voltam – és hallottuk, hogy itt is zsúrt tartanak, ott is zsúrt tartanak, azt mondta, hogy az egész osztályt meghívjuk január 12-ére, szépen megtartjuk a születésnapodat, és majd meglátod, utána téged is visszahívogatnak, és lesz társaságod. Senki sem jött el, hiába vártam este nyolcig az osztálytársaimat – mondta könnyes szemmel a 78 éves asszony. A strandra és a moziba is a rokonaival járt. Udvarolni sem mert neki senki, pedig szemrevaló lány volt. Ha elment a táncmulatságra, egy ideig ácsorgott a rokonokkal, s aztán zokogva hazarohant, mert őt senki sem hívta táncba. Egy olyan orvos lett a férje, akinek szintén megölték az apját a partizánok.
Emma asszony édesanyja a börtönből való szabadulása után úgy döntött, a két gyerekével elhagyja Zombort. Hiába akartak kivándorolni, nem kaptak útlevelet. Emma munkát sem. A bankban szeretett volna dolgozni, de folyamatosan elutasították.
Amikor a nem vagyoni kártérítési pert folyt Zomborban, tanúkkal kellett bizonyítania, hogy igenis megalázták, kiközösítették. Ez azonban nem volt elegendő, hanem a bíróság két orvosszakértő véleményét is kikérte, hogy mennyire szenvedte meg lelkileg mindezt a felperes. Ne gondolják, hogy egy egy-két órás, pszichológussal folytatott beszélgetésről volt szó. Emma asszony két hétig a zombori pszichiátrián feküdt, és közben tartottak a kivizsgálások. A traumavizsgálat eredménye, hogy a kérdéses években történtek részben hagytak nyomot a személyiségén.
Emma végigjárta a nem anyagi kárpótlás rögös útját. Bámulatos a kitartása, mégis felháborító, hogy tízévesen apa nélkül maradt, megfosztották vagyonától a családot, évtizedekig megaláztatásban volt része, s ez nem elég ahhoz, hogy kárpótlásra legyen jogosult. Nemcsak ő, hanem mindazok is, akikkel ilyesmi történt. Azok is, akiknek nem ölték meg a hozzátartozójukat, csak a vagyonuktól fosztották meg őket. Azok sem úgy éltek, ahogyan a család korábban élhetett. Eszembe jutott a néhai Kárász Miklós, aki jó néhány évvel ezelőtt mesélte, hogy ötévesen angol nevelőnő volt náluk a kastélyban, medence az arborétumban, gazdag könyvtár meg értékes képek. Amikor elvették vagyonukat, az intéző házából nézték a barbár rombolást. Ő ötéves volt, amikor az édesapja odarendelte a gyerekeket az ablakhoz, s megmutatta nekik, hogyan raknak a partizánok máglyát a könyvekből meg a festményekből a kastély udvarában.
– Jól nézzék meg ezt, gyermekeim, mert ez, amit most itt elégetnek, sokkal többet ér, mint a kastély meg a földek együtt – mondta Kárász gróf.
Miklóssal egy szerény kis otthonban találkoztam. Villanyszerelőként élte le az életét. Önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy ő vajon kárt szenvedett-e, lett volna-e joga a kárpótlásra. Nem élhette meg a jóvátételt.
Emma abban reménykedik, hogy a bíróság előbb-utóbb a javára dönt, és ha az összeg szimbolikus lesz is, ezzel meglesz az erkölcsi beismerés, hogy ártatlanul kivégzett édesapja mellett ők, az életben maradottak is szenvedtek. A pozitív bírósági döntést követően az államnak 15 napon belül ki kell fizetnie a kárpótlást. Vajon hányan élik ezt meg? A több mint 16 000 Goli otok-fogoly közül is már csak 300-an élnek. Vagy talán az a cél, hogy minél kevesebben maradjanak? Emmáék már 12 éve járják a hivatalokat, bíróságokat.
