Képzelt szakértelemmel forgattam a napokban egy uborkás zsákot. Az elvárás az volt, hogy apró és friss legyen. Többször megjártam már az elhamarkodott vásárlást, mert a zsák közepén fonnyadt, használhatatlan uborkák voltak. Most alaposan szemügyre vettem a nagybani piacon a télirevalót. Eközben egy fiatal srác valamit suttogott a férjemnek. Egy ideig nem tudtam, mi történik, majd a fiatalember picit hangosabbra fogta, s számomra is tisztán kivehető volt a mondat, amit már vagy ötödjére próbált a férjemmel megértetni. Ez pedig a következő volt: mondja neki, ne vegye meg.
Az első pillanatban én sem akartam hinni a fülemnek, az árus maga beszél le arról, ráadásul suttogva, hogy álljunk tovább? Mi ez? Egy pillanat alatt azonban kiderült minden: vagy két méterre odébb üldögélt egy termetes dél-szerbiai asszonyság, nyilván az ő uborkája lehetett a szóban forgó, és a srác tudhatta, hogy hetek óta itt van már, s nem akarta, hogy rosszul járjunk, de hangosan nem mondhatta el a véleményét, mert a gazda ott volt.
Hálás vagyok neki. Hogy mi vezérelhette? Szinte biztos vagyok benne, hogy a lelkiismerete szólalt meg, nyilván látja, hogy a vásárlók mostanság milyen keveset és milyen megfontoltan igyekeznek vásárolni, mert a télirevaló beszerzése ilyen árak mellett komoly megfontolást igényel.
A télirevaló bekészítése nálunk a földieperdzsem készítésével kezdődik. Az idén nincs földieper a polcainkon. Olyan drága volt, hogy úgy döntöttem, ez luxus és erről le lehet mondani. Így történt a málnával is, pedig évente 10–15 kilogrammot is el szoktam tenni a mélyhűtőbe. Sárgabarackból is csak fele annyi lekvár főtt, mint a korábbi években.
Megrögzött piacra járó vagyok. Nem vásárolok semmi olyasmit a bevásárlóközpontokban, amit meg lehet venni a termelőtől. Nemrégiben azt fontolgattam, vajon mennyibe kerül a szokásos mennyiségű őszibarackbefőtt készítése, amikor a nyílt tekintetű hajdújárási nénike megszólalt: „Tudom én, aranyoskám, hogy hatvan dinárért kellene adni ilyenkor a barackot, látom én, hogy nagyon drága, mert az idősebbek csak egy-két szemet vesznek, de mit csináljunk, elvitte a fagy, nem adhatom kevesebbért” – magyarázkodott. Azt is mondhatnám, megsajnált, nem csak engem, hanem valamennyiünket, akik a piacról vásárolunk és szeretnénk befőttet készíteni. Furcsa lett a világ, a szegénység szolidárissá teszi a jó érzésű embereket.
Számtalanszor láttam két paprikát vagy paradicsomot vagy éppen egy fürt szőlőt mérető nemcsak idős embereket, hanem középkorúakat, fiatalokat is, akik nyilván csak a gyereknek vettek gyümölcsöt vagy zöldségfélét.
Az aszály vagy a fagykár nem csak a gazda problémája, mindannyiunké. Most a befőzés idején látszik, micsoda károk keletkeztek: hiába van szeptember közepe, a paprika,a paradicsom meg a gyümölcsök ára nem csökken. Olcsóbb a déli gyümölcs, mint az őszibarack vagy a szőlő. Ez nem természetes.
Internetes olvasóinknak, szavazóinknak több mint a 20 százaléka éppen a magas árak miatt nem készít télirevalót, hozzávetőlegesen a szavazók fele pedig mindenek dacára mégiscsak igen. Én is ez utóbbi csoportba tartozom. Soha nem számoltam utána, hogy anyagilag megéri-e, de az biztos, hogy amit itthon elkészítünk, arról tudjuk, milyen alapanyagból és milyen eljárással készült és persze az sem mellékes, hogy olyan ízű, amilyent a család szeret.
A mézes paprikától a csalamádén és különböző ízesítésű uborkákon át a lecsóig nálunk rendes menetben minden készül. Én magam is élvezem ezt a munkát, hiszen kiélheti az ember a kreativitását, és az sem mellékes, hogy hónapokig lehet kémlelni a polcokat, gyönyörködni a savanyúságokban meg a befőttekben. Majd hónapokig az kerül az asztalra ebédhez, vacsorához, amit most elteszünk. Ha az ember gondtalanul megvásárolhatna mindent, amiből aztán különböző finomságokat készülnek, gondolom mindenki szívesen látna neki a befőzésnek.
Sohasem sajnáltam a fáradságot, a munkát. Most sem azzal van baj, sokkal inkább az árakkal, azaz a vársárlóerőnkkel, meg a kilátásainkkal. Szinte nincs nap. hogy ne hallanánk arról, hogy az áram meg a gáz ára túl alacsony, feltétlen növelni fogják, de a kenyér árának emelése kapcsán is csak annyit mondtak az államvezetők, hogy szeptember végéig biztosan nem fog változni a mindennapi ára.
Az aszály miatt keletkezett károk első lecsapódását majd októberben érezzük meg – jósolják az elemzők. Ezer dinárba kerül majd a hús kilója, mondják. A háztartást vezető háziasszonyok tudják, olyan még sohasem volt, hogy megdrágult volna a hús, más egyébnek pedig maradt volna az ára a korábbi szinten. Ha megkezdődik az áremelés, akkor feltartóztathatatlanul, szinte lavinaként dagad és észre sem vesszük, s már kétszer annyit kell naponta elkülöníteni az ebédhez valók beszerezésére meg a számlák kiegyenlítésére. Most azokról beszélek, akik még most éppen annyit keresnek, hogy elsejétől elsejéig valahogy meg tudnak élni, de a munkaképes lakosság 30 százalékának nincs munkája és azok közül is nagyon sokan, akik dolgoznak, a szó szoros értelmében egész hónapig robotolnak 15-20 ezer dinárért. Nekik nyilván nem futja télirevalóra. Mert azért valljuk be, káposztával töltött paprikát vagy mézes paradicsomot, paprikát eltenni télire sajnos errefelé luxus lett.
