A napraforgóval is valami hasonlóra készültek a felvásárlók és a feldolgozók (hazai körülményeink között a kettő egybefonódik, vagyis a feldolgozó is kereskedő), mint azt éveken át tették a búzával. Szinte mindenki ismeri ezt a forgatókönyvet: aratás előtt mindenféle nyilatkozat lát napvilágot arról, hogy nem lesz elegendő termés, vagy ha ezt mégsem lehet elhitetni a polgárokkal, mert nyilvánvalóan jó év volt a kenyérgabonára, akkor arról, hogy nem lesz megfelelő a minősége, vagy hogy sok benne a gombafertőzött mag, stb. Ezzel persze csak egy céljuk volt, hogy a lehető legalacsonyabb szinten tartsák a felvásárlási árat, olyannyira, hogy ezt a parasztok csak útzárlatokkal tudták feljebb tornászni. Aztán, láss csodát, ugyanaz a búza a malomiparban már kitűnő minőségű áruként lépett elő, nem is szólva arról, hogy egyszeriben olyan ára lett a lisztnek a pékipar számára, hogy menthetetlenné vált a kenyér árának drágítása.
Szinte biztosan ez volt a napraforgóval kapcsolatos forgatókönyv lényege is a múlt hónap végén, amikor elkezdődött a napraforgó aratása, s amikor arról kezdtek terjedni a hírek, hogy jóval kevesebb napraforgót takarítunk be, mint tavaly, hogy megtizedelte a szárazság a hozamokat, hogy nem is ültettek annyit, mint tavaly, egyszóval a vak is láthatta, arra megy a játék, hogy elhitessék, nem lesz elegendő étolaj, és nagyon meg fog drágulni. Az emberek persze, okulva a korábbi piaci történésekből, egykettőre ki is ürítették az üzletek polcait (az étolaj hónapokig eláll, nem gond raktározni belőle egy keveset). Az újabb szállítmányok már drágábbak voltak, és ez „olaj” volt a felvásárlói láz tüzére, alig lehetett étolajat kapni.
Az első lépés a felvásárlóknak sikerült, úgy történt, ahogyan arra számítottak. De nyilván arra is számítottak, hogy az új kormány is a szabadpiaci elvekhez fogja tartani magát (korábbi kormányaink mindegyike ezt hangoztatta a mezőgazdaság esetében, holott maguk is pontosan tudták, hogy ezt még az EU tagországai sem teszik saját mezőgazdaságukkal). Ez a feltételezésük azonban nem igazolódott be, elszámították magukat, mert az Árutartalékok akkora mennyiségű étolajat dobtak a piacra, hogy egycsapásra dugába dőlt az árak felsrófolásának manővere.
Egyelőre.
Nem kell ugyanis naivnak lenni és azt hinni, hogy az Árutartalékok hónapokon át folyamatosan el tudják látni a piacot. A drágulás tehát később mégis be fog következni, de már az is nem kis eredmény, hogy a kormány a jelekből ítélve a mezőgazdasági termények piacát nem engedi át a kereskedők és feldolgozók kénye-kedvének és jól jövedelmező játékaiknak. Ha jónak látja, talán a jövőben is közbeavatkozik a piaci ingadozások és spekulatív manőverek meghiúsítása érdekében. Csak remélni tudjuk, hogy ezt időnként meg is teszi majd.
