Eugène-François de Savoie-Carignano, miként a neve is utal rá, francia volt, de ez nem jelenti azt, hogy a franciák nagy becsben tartják. Talán azért kevésbé ismert arrafelé, mert húszévesen a német-római császárhoz szegődött, ha már az udvar hadvezér helyett inkább papot akart nevelni belőle. Emitt Eugen von Savoyen néven vált híressé, szűkebb pátriánkban pedig a zentai diadalnak köszönhetően Savoyai Jenőként. Persze vidékünknek, főként Bánátnak a zentai csatát követő században is volt kapcsolata a franciákkal, annál is inkább, mert 1770-ben Mária Terézia németeket és elzászi franciákat telepített ide, így jött létre Szenthubert (Sankt Hubert), Szentborbála (Seultour) és Károlyliget (Charleville). Igaz, hogy a franciák később beolvadtak a németségbe, majd – az időben hozzánk közelebbi történelmi fordulatokat nem részletezve – lett a végén mindebből Banatsko Veliko Selo.
A röpke történelmi leckét ezúttal nem azzal a céllal idézem föl, mert a közelmúltban ünnepeltük a zentai diadal 315. évfordulóját, hanem hogy érthetővé váljon a jelenlegi zentai–francia kapcsolatépítés, hogy kiderüljön, mi köze a régmúltnak ahhoz, hogy egyszer talán fürdővárossá válik Zenta. Amikor Alain Stahl professzortól, a strasbourgi egyetem tanárától – aki Gabriel Tomasi gazdasági szakemberrel együtt Ceglédi Rudolf polgármester meghívására a zentaiak vendége volt a városnapon – azt kérdeztem, hogy mikor hallott először Zentáról és az 1697. évi csatáról, azt válaszolta, hogy amikor megismerkedett a zentai Tomislav Bulatovićtyal: ő mesélt a szülővárosáról meg vidékünk francia történelmi vonatkozásiról. Ezután a professzor ismerkedni kezdett a múlttal, s mivel a másik francia vendéggel együtt amneville-i születésű, vagyis elzásziak, kutatni kezdte bánáti kapcsolatait. Rá is lelt őseire (édesapja Stahl, édesanyja Schultz), tehát ő is az innen visszatelepültek leszármazottja. Közös a történelmünk, és nem is tudtunk róla – jegyezte meg a professzor.
Tomislav Bulatović csupán szerb–francia–magyar fordítóként szándékozott részt venni a beszélgetésben, el kell azonban mondanunk róla, hogy franciaországi nagykövetségünk tisztviselője, de önszorgalomból és elkötelezetten hosszú ideje a kapcsolatépítésen tevékenykedik, és korántsem elhanyagolhatóak itteni vonatkozású francia történelmi ismeretei. Sorolta, hogy mely elzászi hercegek vettek részt a zentai csatában, s arról is mesélt, hogy később a franciákat a vízlecsapolási munkálatok vezetésére telepítették Bánátba. (Egyébként pedig a Savoyai Jenő Asztaltársaság elnöke.)
A küldöttség – nem első alkalommal – azért érkezett a városba, hogy segítséget nyújtson Zenta „fürdővárossá tételében”. Stahl professzor korábban Pék Zoltán polgármesterrel már néhány évvel ezelőtt aláírt egy dokumentumot erről, majd Širková Anikóval folytatta a megbeszéléseket. A kezdeményezés pedig Tomislav Bulatovićtól és Gabriel Tomasitól ered, de már jóval korábban, a háborús időkben is juttattak francia segélyt az országba. A mostani segítő szándék alapja az, hogy a mindössze tízezer lakosú Amneville gazdasága egykor a kohászatra épült, ám évtizedekkel ezelőtt Európa-szerte hanyatlásnak indult ez az ágazat. Jean Kiffer akkori polgármester bátor lépésre szánta rá magát: hévíz után kezdtek kutatni, s bár 800 méter mélyen majdnem abbahagyták a fúrást, újabb 40 méter meghozta az eredményt, találtak termálvizet. Utána fokozatosan építkezni kezdtek: a fürdő mellé kaszinó is került, majd ezeknek a jövedelméből épültek a sportpályák a tekétől a golfig, a szállodák és szórakozóhelyek, a háromdimenziós mozi, sőt a világ első fedett sípályája. A község költségvetése pedig a nehéziparból eredő kétmillió euróról két évtized alatt huszonháromra növekedett.
Annak ellenére, hogy bizonyos tanulmányokat már elkészítettek, azt várják, hogy Zentán kifúrják az évek óta emlegetett kutat, és akkor megindulhatna az átfogó tervezés és az építés. Mert az állítólag biztosan meglevő termálvíz felszínre vezetése nélkül az egész terv kútba esne. Az sem mellékes szempont a segítségnyújtásban, hogy a professzor Amneville-ben kabinetigazgatóként vett részt az építésben, emellett több országban az uniós csatlakozási folyamat idején gazdasági tanácsadóként is dolgozott. Talán az sem elhanyagolható tényező, hogy Elzász felügyeli az EU-s alapokat. És a francia vendégek ígérik, hogy segítséget nyújtanak uniós alapoknál támogatások megszerzésében.
Stahl professzor beszélt arról is, hogy az uniós csatlakozást jól rá lehet építeni a meglevő kulturális alapra, hiszen amikor az osztrák–magyar monarchia utódállamait járja, mindenütt a történelemnek és a kultúrának azokat a jegyeit látja, amelyek a közös múltból erednek; és örömmel tapasztalta, hogy Zentán ugyanolyan természetességgel társalognak egymással az emberek szerbül és magyarul, miként Elzászban ők franciául és németül. Az ilyen kulturális hagyományok miatt jó az esély arra, hogy a Vajdaság megmutassa: Szerbia képes bejutni az unióba. Ezt a célt szolgálja az is, hogy a strasbourgi egyetem fölvette a kapcsolatot az újvidékivel, ezután pedig következhet a belgrádi.
– Mi itt most úttörők vagyunk, utánunk jöhetnek majd az építők – mondta a professzor.
