Szélgenerátorairól messze földön híres volt, kismotorjai számos berendezés szíveként dobogtak hosszú évekig, Amerika partjaitól a Közel-Keletig méltatták a nevét. Ám nehéz idők köszöntöttek a vidékre, ezért a Sever dolgozói, hogy gyárukat megsegítsék, önként lemondtak több évi bérük húsz százalékáról, csakhogy időközben az országba új trend szele érkezett, úgy hívták, privatizáció, s a hamis lelkű, kapzsi kancellárok és kalmárok, felismervén a nagy lehetőséget és a kiskapukat, sok-sok üzemre szemet vetettek, és kecsegtető ígéretek közepette rájuk kényszerítették az új divatot.
A negatív szereplők, sokfejű sárkányok és vasorrú bábák összefogtak e mese hőse ellen is, s addig csűrték-csavarták az ügyet, amíg erőfeszítéseiket siker koronázta. Akik felismerték az agyondicsért magánosítás mögötti valós szándékot és tiltakozni mertek, azokat – kit erszénnyi arannyal, kit fenyegetéssel – elhallgattatták, a gyárak dolgozóit pedig szép szavakkal és sejtelmes ígéretekkel csendesítették.
A mesébe illő sikertörténetnek ezzel vége is szakadt, s jött a kiábrándító valóság, a rombolás és a kiszipolyozás. A Sever gyárért és 2200 dolgozójáért ketten is versengtek, de szégyenletesen alul értékelték kincseit, mindössze 315 ezer euróra, ezért aztán a Privatizációs Ügynökség akkori igazgatója megsemmisítette a tendert. Pimaszsága miatt le is váltották, és rátermettebbeket bíztak meg a tárgyalások folytatásával. Az osztrák ATB következő ajánlata már komolyabb volt, 4,1 millió euró, de még ez is túl kevésnek tűnt mindahhoz a gazdagsághoz képest, amivel a Sever rendelkezett. A szerződés mégis megköttetett, bár tartalmában sokat változott az előre megbeszéltekhez képest, ezért aztán hónapokig igyekeztek is eltitkolni, mi áll benne. Például nem szerepelt benne az sem, hogy az 1997 és 2002 közötti időszak bérkülönbözeteit, melyekről a dolgozók anno lemondtak, az új tulajdonos kifizeti nekik. Amikor napvilágot látott az igazság, a munkások egy emberként emelték fel hangjukat, és 2005-ben a bírósághoz fordultak, abban a hiszemben, hogy az igazság győzni fog. Azóta elmúlt sok-sok esztendő, de hiába van a kezükben a bizonyíték, úgy látszik, az igazság odaát van, mert a legtöbb esetben még mindig nem született ítélet, akiknek az ügyében pedig döntött a bíróság, azok egy petákot se látnak a pénzükből, fizethetik viszont a per költségeit. S mindezt azért, mert a bírák nem hajlandók elismerni, hogy a magánosítás nem akkor zárult le, amikor az új tulajdonos neve alatt bejegyeztették a Severt a kereskedelmi bíróságon, hanem öt évvel később, amikor a tulajdonos eleget tett az adásvételi szerződésben vállalt kötelezettségeinek, amelyeket az elmúlt években egyébként többször módosítottak is. Az agónia évek óta tart, s a privatizáció és a korrupció ragacsos hálójában a gyárral együtt sínylődik sok-sok volt és jelenlegi dolgozó is. Az elmúlt években tizenhat elbocsátási hullám volt, s mintegy kétezer ember maradt munka nélkül, a tizenegy termelési programból kilenc megszűnt, kétezer gépet eladtak, számos európai lerakatot felszámoltak, az ingatlanok odavesztek, a piac kínálta lehetőségekről pedig nem akartak tudomást venni. Hatalmas megrendelésekre mondtak nemet, például az iráni kormánydelegáció látogatása után érkező ajánlatra, mely évi harmincmillió dollár értékű kivitelt jelentett volna a gyárnak, a városnak és az országnak, de az Amerika és Irán közötti esetleges háború miatt veszni hagyták, a vállalt 16 millió eurós beruházás pedig nem valósult meg, noha a hamis könyvelés szerint történtek befektetések használt gépek formájában. Mindezt tetézte, hogy az anyavállalat közben csődbe ment és a Severt a kínai Wolong Holding vette meg, így a privatizáció megsemmisítése még bonyolultabbá vált, bár a mai napig vannak bátor szívű harcosok, akik évek óta fáradhatatlanul küzdenek, hogy mentsék, ami még menthető.
Ennek a mesének a szálai szövevényesek, és magasabb körökig, egészen a tizennégy fejű sárkányig és társaihoz vezetnek, de az elmúlt évek azt mutatják, ez a sárkány túl szívós ahhoz, hogy csak úgy lesuhintsuk a fejeit és a történet végén ki-ki elnyerje méltó jutalmát, hogy a gaz megbűnhődjön, a dolgozók megkapják a pénzüket, a gyár visszanyerje egykori nevét és nagyságát, sőt a város is lendületet vegyen. Pedig sokan várják a csodát és az igazság győzelmét, de kétséges, hogy a mesék valóra válnak, s hogy ennyi szenvedés után lehet még boldog a befejezés.
