Teréz anya hatvankét évvel ezelőtt alapította meg Kalkuttában a Szeretet Misszionáriusai rendet, s az egész életét a szegények és elesettek megsegítésének szentelte. Sokan vannak, akik hozzá hasonló fáradhatatlan és önzetlen munkával igyekeznek segíteni a rászorulókon, s számos segélyszervezet igyekszik nap mint nap tenni embertársaiért.
A szabadkai egyházmegye Caritasa immár húsz éve végzi karitatív tevékenységét, hogy segítsen a beteg, idős, szegény és sokszor magányos embereken. Az elmúlt években élelmiszerrel, tisztálkodási szerekkel, tűzifával, ruhaneművel, lábbelivel igyekeztek enyhíteni a rászorulók nehéz sorsán, de több ízben az adomány tárgya tűzhely vagy mosógép volt, a napokban pedig egy felajánlásnak köszönhetően egy szekrény talál új gazdára egy szegény családnál. A tárgyi segítség mellett a Caritas munkatársai és önkéntesei több mint négyszáz idős beteg házi ápolását látják el, a beteggondozást szakemberek végzik, ugyanakkor több mint húsz önkéntes a takarítást, bevásárlást vállalja magára olyan személyeknél, akik tudnak magukról otthon gondoskodni, de segítségre szorulnak, vagy éppen magányosak, és szükségük van néhány emberi szóra, egy kis figyelemre.
– Működik egy úgynevezett Caritas-klub is, ahová azok járnak, akik még mozgásképesek, és szeretnének társaságban lenni. Itt különféle csoportok is működnek, például kézimunka-, ének- vagy tornacsoport, emellett előadásokat is tartunk, megünnepeljük a nagyobb ünnepeket, meg bálokat rendezünk, vagyis igyekszünk tartalmassá tenni ezeknek az embereknek az életét. Kezdetben csak a nyugat-európai Caritas támogatott minket, aztán a város is hozzájárult a munkánkhoz, és ma már a házi gondozás kétharmadát a szabadkai önkormányzat támogatja, Kanizsán a kanizsai önkormányzat, Kishegyesen a házi gondozást pályázatok útján tudjuk megoldani, és a mai napig a nyugati Caritas segíti a munkánkat. Óbecsén egy napközi működik a fogyatékkal élők részére, de Újvidéken is van napközi, roma gyerekek számára óvoda, és ott is működik a házi gondozás is. Gyógyszerre már senki sem ad támogatást, élelmiszercsomagokat is csak alkalmanként tudunk osztani, főleg ünnepek előtt, amikor a bevásárlóközpontokban kiteszünk egy nagy ládát, és megkérjük az embereket, hogy adományukkal segítsenek a rászorulókon. Ilyen gyűjtés után hatvan-hetven csomagot is szétosztunk. Pár napja a Politechnikai Középiskola tanárai és diákjai rendeztek gyűjtést a szegénység leküzdésének világnapjára, s az adományokból hetven kis élelmiszercsomagot tudtunk összeállítani, de a plébániákon is működnek kisebb Caritas-csoportok, akik begyűjtik a ruhát, élelmiszereket, ezeket folyamatosan szétosztjuk a szegények között – tudtuk meg ft. Dobai Istvántól, a szabadkai Caritas igazgatójától.
Dobai atya még hozzátette, sokkal több a rászoruló, mint ahánynak segíteni tudnak, főleg a házi ápolás terén, egyébként legfőképpen lábbelivel és ruhákkal tud legtöbb esetben segíteni, de igyekeznek azokért is tenni valamit, akik a hétköznapok során felkeresik őket. Naponta négyen-öten is betérnek hozzájuk, őket némi élelmiszerrel, olajjal, cukorral tudják támogatni. Ha többen lennének azok, akik rendszeresen adományoznának a szegényeknek, sokkal több emberhez jutna el a segítség. Az atya meglátása szerint az emberek leszoktak arról, hogy másokról is gondoskodjanak, ezt kizárólag az állam feladatának tekintik. Nagyon nehéz tudatosítani az emberekben, hogy kötelességük elsősorban a hozzájuk legközelebb állókról gondoskodni, ha módjukban áll, s persze másokon is segíteni, ha pedig ez nem megy, akkor nagyobb közösséghez fordulni.
– Újra fel kell ébreszteni az emberekben a filantrópiát, s bár ez lassú folyamat, mégis történt előrelépés, hiszen főleg a ruházattal kapcsolatban ma már egyre többen felismerik, ha nekik nem kell, akkor továbbadhatják olyanoknak, akinek szükségük van rá, vagy felismerik, hogy nekik van elég, és tartoznak azzal, hogy másoknak is adjanak. A vállalatok, magánvállalkozók között is vannak olyanok, akik nem utasítják el a megkeresésünket. Nyugaton már a gazdag emberek körében egyre inkább tudatosodik, hogy ha az élete folyamán az átlagnál sokkal többet tudott összegyűjteni, akkor sokkal tartozik a társadalomnak, főleg a társadalom elesettjeinek. Jó lenne, ha nálunk is több tehetősebb ember venne részt mások megsegítésében, de talán még mi sem tanultuk meg igazán itt a Caritasban, hogyan is kellene megszólítani az embereket, hogy adományozzanak – mondta az atya.
A Caritasnak nagy szüksége lenne minél több önkéntesre, mert olyan jellegű segítségre, amit ők adhatnak, vagyis hogy idős, magányos embereket látogassanak, hatalmas igény van, de olyan önkéntes segítőkre is számítanak, akik egy-egy akció erejéig kapcsolódnának be a munkába. A rászorulók megsegítéséhez pedig elsősorban minél több havi rendszerességű adományra lenne szükség, tartós élelmiszer vagy pénz formájában, hiszen a szegények élelmezését csak így tudják megoldani.
